Bloodshot Soul - Jeon Jungkook

2. ʀєsz

Annyira meg voltam rémülve, hogy hirtelen azt sem tudtam mit csinálhatnék. Szaladjak el, és hagyjam itt őt a lakásomban egyedűl, majd hívjak segítséget, vagy próbáljam meg lerendezni magam? A fiú még mindig a fejét fogta, miközben alaposan figyelte minden mozdulatom. Tekintetem az ajtó melletti írósztalomra tévedt, ahol megláttam a légycsapóm, és kapva a lehetőségen, a kezembe vettem azt, és egy harcias állást felvéve határozottan szólaltam meg:
-HA MEGMOZDÚLSZ ESKÜSZÖM LECSAPLAK, ÉS UTÁNA MÉG SZARRÁ IS VERLEK, ÉRTETTED? - kiáltottam rá, miközben próbáltam minél hihetőbbnek tűnni, holott énis ugyan annyira meg voltam ijedve, mint látszólag ő is.
-Nana, nyugodj már meg! - szólalt meg végül próbálva felállni a földről, ekkor pedig én megindúltam felé a légycsapóval a kezembe, és készen álltam arra, hogy be is vessem.
-AZT MONDTAM NE MOZDÚLJ! - Lendítettem meg a kezem, hogy megütögessem, de ekkor felállt, és lefogta a csuklóm. Fel kellett nézzek rá, legalább 20-30 centi biztos volt köztünk. Ebben a pillanatban teljesen lefagytam, és csak figyeltem őt. Ennyit arról, hogy kiváló vagyok önvédelemben.
-Megmondanád nekem, hogyan kerültem bele abba az akváriumba, és hogy miért nem vagyok halott? - Kérdezte szinte nyávogva, mintha egy kisgyerek álmát törték volna össze.
-Mi a szent szar? Hogy kerülhettél volna bele a TERRÁRIUMOMBA, ha egyszerűen akkora vagy mint egy oszlop? Ráadásúl újra megkérdezem, mit csináltál a gyíkommal? - Halmoztam el kérdésekkel még mindig egy ideges hangon, és kezem kirángattam az övei közűl, szúrósan nézve rá.
-Jézuuusooooooom.... - kezdett el szinte sírni, majd háttal rádőlt az ágyamra, és kezeit az arcához tette. -Tudod  te mit csináltál? - Hisztizett, mire én csak értetetlenűl figyeltem őt. Esküszöm sok furcsa dolog történt már az életemben, de ez mindennek a teteje.
-Megmondod már, hogy hogy kerülsz ide? - ütöttem rá egyet a légycsapóval, mire felült az ágy szélére, és egy lenéző pillantást vetett rám.
-Szivem, én vagyok az a gyíkocska, akit Gülükének nevezel. - mondta felvont szemöldökkel, mire én még mérdegesebb lettem. Ilyen hazugságot kitalálni...
-Aha persze, én meg a Kis Hableány vagyok. - Tettem csipőre a kezeim, és az egyik lábamra támaszkodtam. Ő csak sóhajtott egyet, és a fejét fogta.
-Épp véget akartam volna vetni a fényes életemnek, ha te nem avatkoztál volna bele, és nem rontottál volna el mindent mégjobban.
-Ezt mégis hogy érted? - Akadtam ki, már szinte röhögve rajta. Szánalmas.
-Fogalmad sincs róla mit csináltál azzal, hogy hazahoztál, igaz? - Pillantott rám újra. Nem hiszem el hogy komolyan azt hajtogatja, hogy őt hoztam haza.
-Nem téged, hanem Gülükét! Ráadásúl nem, fogalmam sincs arról hogy hogy kerülsz ide, ki vagy, és mért van összetörve a terrárium, amikor minden más sértetlen. Egyáltalán hogy jutottál be? - folytattam a kérdéseket.
-Szóóóvaaal... - Kezdte, majd szippantott egy nagyot a levegőbe. -Ha már úgyis így alakúltak a dolgok, akkor elmondom Jaehee, hogy én egy Démon vagyok, aki képes átváltozni egy gyíkká, tegnap pedig épp félhalálon voltam, és azzal, hogy te konkrétan megmented az éltem, egy kötelék alakúlt ki köztünk, amolyan lánc féleség, ami azt jelenti, hogy nem kerülhetünk egymástól nagyon messzire ezek után, mert mindketten meghalunk. Olyan ez, mintha te lennél a kutyám, én meg a gazdád mostantól. - Hadarta el szinte egy szusszra, mire én csak elkezdtem nevetni. - Komolyan nem hiszed el... - Sóhajtott, mire én csak letöröltem egyik ujjammal a szemem sarkában megjelenő könnyet a nevetéstől.
-Ki hinné ezt el? - Szólaltam végül valahogy meg, ekkor pedig a fiú megrántotta a kezét, és egy halvány bilincsféleség jelent meg az én, illetve az ő kezén, aminek egy hosszabb láncja volt, és ez összekötött minket. Tátva maradt a szám, mikor ezt megláttam, és ezúttal mégjobban megrémültem. Mi van ha bántani fog? Vagy ez is csak egy trükk?
-N...nem hiszem... Biztos ez is valami illuzió, vagy... Nemtudom. - Kerestem a megfelelő szavakat, de semmi nem jutott az eszembe. Ekkor a fiú rám nézett egy olyan 'komolyan mondod' fejjel, majd hirtelen.....
-G...gülüke? - Nyíltak nagyra a szemeim, mikor gyíkká változott. Picikét közelebb léptem, hogy megérinthessem, biztosítsam magam arról, hogy ez igazi, ezután pedig újra visszaváltozott fiúvá.
-Khm... Először is, nem vagyok Gülüke. Jungkook a nevem, másodszor pedig... MIÉRT KELLETT EZT TEDD VELEM? harmadszor pedig... Komolyan nyüveket, meg bogarakat raktál hogy egyek? - Vetett egy dívás pillantást rám, és méregetni kezdett.
-É-én azt hittem hogy ... - Próbáltam megszólalni, de még mindig sokk alatt voltam.
-Ja, és a magyarázat erre az egészre... - Nézett le a földre a szilánkokra, amik a törött terráriumból származtak. -Mikor megláttam a 'kaját' amit mellém helyeztél, annyira megijedtem, hogy fel sem tudtam mérni a terepet, és hirtelen átváltoztam, így hááát... ez lett a végeredmény. - Vonta fel a szemöldökét. Mintha csak azt mondaná, hogy "ez nem az én hibám, mindenért te vagy a felelős".
-E-ez nekem túl sok... -Kaptam a kezem a homlokomhoz, majd hirtelen az órámra pillantottam, ami 7:46-ot mutatott. -ÚRISTEN ELKÉSEK! - Kiáltottam, majd gyorsan a szekrényemhez szaladtam valami ruháért, hogy mihamarabb elkészülhessek. Basszus ki is ment a fejemből, hogy nekem órára kéne mennem és nincs időm... Démonokkal csevegni. Az első ruhadarabokat amik megakadtak a kezemen az ágyra dobtam, és már vettem is volna le a pizsim, de rájöttem hogy vendégem van.
-Figyu... Kimennél, amíg átöltözöm? Sietnem kell... - Néztem rá egy kérlelő tekintettel, mire ő csak elvigyorodott.
-Hát persze. - Mondta, majd felállt, egy egy csigákat megszégyenítő lassúsággal kezdett el az ajtó felé menni. Hát ezt nem hiszem el. Most még az agyam is húzza. Nem elég, hogy először feldühít, utána lesokkol, most megint kezdi előlről. Elvettem a légycsapót, amit az ágyra dobtam, majd elkezdtem azzal ütögetni, hogy menjem már gyorsabban.
-Jólvan na megyek már! - forgatta meg a szemeit, majd valahogy kilépett a szobából, és gondolom felfedező útra indúlt a házban. Csak sóhajtottam egyet, majd gyorsan magamra kaptam a ruhákat, és már mentem is le a nappaliba a táskámmal eggyütt, hogy elhagyhassam a házat. Mikor leértem, Jungkook már jólesően a TV-t leste, közben pedig Chipset zabált. Hogy a szarba sikerült neki megtalálnia a chipseszacskót, meg a távirányítot mindössze 5 perc alatt? Inkább nem is vontam kérdőre, csak vetettem rá egy fura pillantást, és elkezdtem a cipőm húzni.
-Remélem nem gondolod, hogy most itt fogsz maradni, és csak zabálsz. Szépen kitakarírod a szobám, utána pedig utadra mész. - Néztem rá szigorúan.
-Nem hallottad mit mondtam? Ha túl messzire kerülünk egymástól meghalunk mindketten. - Mondta tele szájjal, miközben elvolt a TV-vel.
-És én ezt higyjem is el? Amúgy is meg akartál halni. - Forgattam meg a szemeim, majd felálltam és az ajtóhoz léptem.
-Amúgy is érezni fogod majd, ha túl távol vagyunk, akkor majd biztos elhiszed. - Pillantott rám a szeme sarkából, mire én csak sóhajtottam, majd kiléptem az ajtón, és gyorsan felültem a buszra, ami az egyetemig vitt. A kapuban ott várt engem Moonbyul, telefonnal a kezében. BASSZUS! Én még azt is otthon hagytam, annyira elterelte a figyelmem ez az egész... Hirtelen egy enyhén nyilaló érzést kezdtem érezni a testemben, majd mikor leszálltam a buszról, barátnőm azonnal hozzám szaladt, mert egy kicsit elszédültem.
-Mi van veled Jaehee? - fogta meg a karom, és aggódva nézett rám.
-Umm semmi... - Mondtam, majd inkább elindúltam a bejárat fele. -Siessünk, mert óránk van! - Gyorsítottam lépteimnem, majd mikor a terem elé értünk, bekopogtunk, elnézést kértünk amiért késtünk, utána pedig csendben helyet foglaltunk a helyünkön, elővéve a füzeteink. Eggyáltalán nem tudtam arra koncentrálni, amit a tanár mond, csak lefagyva néztem a táblát, a reggel tönrténteken gondolkozva. Moonbyul hirtelen megbökte az oldalam közelebb hajolva hozzám, és suttogni kezdett:
-Minden oké? Olyan vagy, mintha szellemet láttál volna.
-Hát majdnem. - feleltem még mindig a táblát nézve, mire szemem sarkából láttam, hogy egy olyan 'mi a fasz' nézésre vált.
-Szerintem egy démon lesz a lakótársam. - Fordúltam felé egy halálkomoly fejjel.