Bloodshot Soul - Jeon Jungkook

7. ʀєsz

Moonbyul végig arról ecsetelt, hogy mennyire megviselte a tegnapi nap. Ő is teljesen másnapos volt, ráadásúl elég nagy kupi volt a házban. Arról is beszámolt, hogy voltak olyanok, akiket most reggel kellett kitessékeljen a házból, mert annyira be voltak rugva, hogy itt aludtak el nála. Jungkook beszámolt neki arról a részről is, hogy teljesen rá volt akadva, amitől Moonbyul csak elvörösödött, és a párnát az arcához szorítva folyton azt mondogatta, hogy csak az alkohol miatt mondott ilyeneket, és viselkedett így, igazából nem érez semmit a démon iránt. Kettesben még elbeszélgettek valamiről, mivel még suliban beszámoltam Moonbyulnak arról, hogy ugye Jungkook a démon szobatársam, most kezdte elönteni őt a kérdésekkel, hogy milyen is démonnak lenni, és mit is takar ez az egész. Igazából Kook próbálta csak a minimumot megosztani vele, hiszen bőven elég már az, hogy én is bele vagyok rángatva ebbe az egészbe, Moonbyult meg ezek után amiket hallottam a démonok és az angyalok közti harcról távol szeretném tartani őt a dologtól, amennyire csak lehet.
Amíg ők ketten beszélgettek, nekem végig az járt az eszembe, hogy mégis mi fog ezek után történni? Ha Jungkook apja a "fődémon" ki tudja milyen rémes dolgokra képes...
Miután mindketten kibeszélgették magukat, én Jungkookkal eljöttem Moonbyultól, aki belekezdett a takarításba, mi pedig beültünk egy kávézóba, hogy megigyak egy forró csokit.
-Szóval... azt mondod, hogy apád tudja, hogy hol tartózkodsz... -Kezdtem bele ebbe az egész beszélgetésbe, miközben az utcát figyeltem, a forrócsokim iszogatva.
-Pontosan. -Válaszolt röviden és tömören, hátradölve a székén, majd ő is kinézett az ablakon.
-És ez mennyire veszélyes?
-Attól függ milyen kedvében van... mostanra már biztos küldött párat a csicskái közül, hogy megtaláljanak, majd visszavigyenek hozzá, hogy beteljesíthesse a drága kis tervét. -Vont vállat.
-De ha téged elvisznek, akkor nekem is veled kell mennem, mert mostmár nem tudnak szétválasztani, nem igaz?- Pillantottam rá egy kicsit rémülten. Igaz, hogy szeretem az extrém dolgokat, de azért ilyen szintre nem mennék.
-Hát, úgy látszik... Igazából nem tudom mi lenne... ember nem tud belépni a démon világba, egyszerüen meghalnál, mikor át akarnának vinni, ha meg a földön kapnak el engem, és nem visznek el innen, úgy cselekednének, az felborítaná az egyensúlyt, ha pedig te meghalsz, akkor valószínüleg én is, legalábbis úgy van ez megír...- Kezdte el nekem magyarázni, amikor hirtelen félbeszakítottam.
-Tehát, amíg nem szűnik meg valahogy ez a kötelék kőztünk, sok mindent nem tudnak csinálni, igaz? -Tettem fel a kérdést.
-Hát, igen... -Ebben a pillanatban akkora kő esett le a szívemről, hogy még azt is hallottam, ahogy koppan egyet. -Viszont, azt se felejtsük el, hogy apám a fődémon. -Húzta el a száját. -Kitudja mit talál ki. Őszíntén, és még azt is kinézem belőle, hogy a földet is képes elpusztítani a célja elérése érdekében... -Eddig tartott a nyugalmam. Idegességeben a forrócsokim is egyből megittam, majd próbáltam elfogadni a dolgok következményeit. Felálltam, fizettem, majd újra az utcán sétáltunk. Fel kellett dolgozzam azt, amit eddig hallottam. Azzal már kibékültem, hogy ennek az egész köteléknek következményei lesznek, de azt nem tudom elfogadni, hogy ezzel veszélybe sodrom a családom, Moonbyult, sőt, az egész emberiséget. Útközben Jungkook próbált megnyugtatni azzal, hogy nem lesz semmi baj, de ez mind hiába, egyszerüen nem tudtam kiverni a fejemből a rossz gondolatokat.
Mikor a házam elé értünk, egy csapat ember volt a kapu előtt. Igazából nem is ember, mert valami sötét lilás-feketés burok vette őket körül, a fehér hó mellett annyira kitűntek, hogy az utca végéről is látni lehetett volna őket. Csodálkozok, hogy eddig mi nem vettük észre. Jungkook a vállamra tetre a kezét, majd megállítot.
-Állj. -Mondta, és figyelmesen nézte a nagy csapatot, akik a házat figyelték, majd lassan észrevéve minket, mindannyian ránk szegezték a szemük. -Ezek démonok.
A szó hallattán a szivem olyan gyorasan kezdett el kalapálni, hogy szinte hallani lehetett a hangját.
-Most mi lesz? -Pillantottam Jungkookra, aki még mindig a csapatot figyelte, akik egyre közelebb jöttek felénk.
-Hátő... nemtudom... improvizálok. -Nézett rám elkerekedett szemekkel, majd a mellettünk lévő sikátorra pillantott, ahol konténekerek voltak, meg minden szemét. -Én elterelem a figyelmük, mikor látod, hogy mindannyian engem figyelnek, fuss ide be, és bújj el valahol. - Mondta határozottan, mire én csak bólintottam egyet, majd Jungkook elindúlt a csapat felé, én meg hátúl maradtam.
-Sziasztok fiuk, miújság? -Kérdezte tőlük, mire én olyan "komolyan mondod?" Fejjel néztem rá. A csapat csak hörgött, minden szem Jungkookra szegeződött. -Hallottátok már a két bagoly ül a fán viccet? - Foytatta, mire én a háttérben muszáj volt lecsapjak magamnak egy facepalmot, mielőtt lassan eltűnök a sikátorban. -Nos, az úgy van, hogy: két bagoly ül a fán... az egyik azt mondja a másiknak: lelöklek... És lelökte. -Kezdett el nevetni, mire a démonok egyre hangosabban kezdtek el hörögni. Nem bírtam búvohelyet találni, egyszerüen muszáj volt figyelnem Jungkookot, ahogy próbálja lerázni őket, minden rendben megy-e, de ezek alapján egyre jobban hergelte őket. -Nem hallottatok róla? Pedig írtó jó vicc... -Nevetett kínosan, miközben a tarkóját vakargatta. Az egyik démon a hátsót közül hirtelen elkezdett szaladni felé, mire Jungkook reflexből kis gyíkká változott, majd felém kezdett futni, a nagy csapattal a háta mögött. Gyorsan megfordúltam, és körülnéztem mi tévő lehetnék most... a pulzusom kb a fellegekben lehetett, ennek ellenére is próbáltam logikusan gondolkodni. Zsákutca volt, nem lehetett merre tovább menekülni. Egyetlen dolog, amit tehettem, az az volt, hogy a konténerbe mászok... és bármennyire is volt gusztustalan, felhajtottam az egyiknek a tetejét, befogtam a lélegzetem, majd beleugrottam, pont akkor, amikor a kis gyík bevette a kanyart a zsákutcába, majd gyorasan visszaváltozott, és ő is utánam ugrott. Magunkra csaptuk a tetejét, majd annyit éreztem, hogy Jungkook a számra teszi a kezét, ezzel jelezve, hogy maradjak csendben. Írtózatosan undorító volt ez az egész, de amikor meghallottam a lépteket, és a hörgéseket a konténer előtt, más sem érdekelt csak az, hogy éljük ezt túl.
Pár másodperc elteltével, egyre távoliabbaknak halladszódtak a hörgések, így amikor szinte már semmit sem hallottunk, végre kinyitottuk a konténer tetejét.
-BASSZUS! - Sóhajtottam egy nagyon, levegő után kapkodva. -Azt hittem megfulladok. - Mondtam ki valahogy, miközben köhögtem.
-Nyugi, én is azt hittem. -Lihegett nagyokat mellettem Jungkook, aki lassan kimászott a konténerből, majd leült elé, és nekidőlt annak. Én is ugyan ezt tettem.
-Ugye ezek ne...- Kezdtem bele, de félbeszakított.
-De. Ezek apám alattvalói. Máris utánam küldött egy csapatot. Szerencsések vagyunk, hogy egy ennyivel megúsztuk. Igazából ez a sok szemét pont kapóra jött, mert legalább elnyomta valamennyire a szagunk... ennél sokkal rosszabb is töténhetett volna. - Mondta, még mindig nagy levegővételek között, majd óvatosan rámnézett. Aggodalom tükröződött a szeméből, és látni lehetett rajta, hogy bánja, amiért ennek az egész hajkurászásnak most én is részese vagyok.
-Azt hiszem az igazi kaland csak most veszi kezdetét... -Tettem hozzá, fejemet a konténerhez döltve, az eget figyelve.