időről időre belekerülsz az örvénybe semmi sem sikerül minden lépés hatalmas erőkifejtést kíván a szavak ha egyáltalán eljutnak a pontra hogy kimond őket saját magadnak se mondanak semmit mintha értelmetlenség lenne a világ lényege és a többi embert is ködösen látod csupán csalódást adnak ott ahol bátorítás kéne ha nagy nehezen kifejezed magad úgy bámulnak rád mintha a marsról jöttél volna és ha megismétlésbe bocsátkozol az fájdalommal tölt el mert te sem hiszed hogy van értelme ismételni párhuzamosan haladsz a világgal és már abban sem hiszel amit a tanárod mondott hogy a végtelenben találkoztok és egy ilyen bénaságban temetésre mész mert muszáj mert jó ismerős ment el nem történhet hogy ne menj ott állsz a koporsó mellett talán utoljára még egy marok földet dobsz a sírba és ekkor megdöbbent a felfedezés hogy ő fegyelmez így megmutatja a hiábavalóságot kipellengérezi a közönyt amely azt kiabálja hova akarsz elfutni vagy hova rejtőzni téged is vár egyszer az áldozat szerepe amikor te leszel a tét ki áll melléd akkor és ki fogja a kezed ő a vég képével fegyelmez
