Hol a határ?

1. Fájdalmas befejezés

A bőrkabátjába bújó Maja hosszú barna tincsei teljesen az arcára tapadtak. Az eső hangosan kopogott a buszmegálló tetején, míg a lány könnyes szemekkel vacogott alatta. A ruhája teljesen elázott, a cipője víztől tocsogott. A nap, amit élete legjobbjának hitt, teljes katasztrófába torkollott. Pedig olyan csodálatosan indult!

Mikor felébredt, óriási mosoly ült ajkain, szinte magától kipattant az ágyból. Telve örömmel készítette el a kávéját, és a reggelijét. A jól megszokott pirítós és rántotta helyett palacsintát sütött magának, mert különlegesnek érezte ezt a napot. Jó kedvében minden pillanatban táncolni támadt kedve és hangosan énekelni, mit sem törődve a hamiskás hangjával. Úgy érezte minden oka meg van a boldogságra, hisz már negyedik esztendeje boldog párkapcsolatban élt Zsomborral. Igaz, nem ébredhetett fel mellette ezúttal - mert a szerelmének munkába kellett sietnie -, mégsem tudott csüggedni. Valami azt súgta, hogy Zsombi meg fogja őt lepni, talán a kapcsolatuk magasabb szintre lépésével. Az egész házat - amiben együtt éltek már két kerek éve - teljesen belepte a lány szétcsattanó boldogsága. Maja izgatottan készülődött. Rendet tett a szobákban, felmosott a konyhában, porszívózott, port törölt - az egész házat addig tisztogatta, míg el nem érte, hogy mindenhol csillogjon-villogjon. Amint ezzel végzett, elszaladt a közeli kisboltba és bevásárolt, hogy a párját egy finom vacsorával fogadhassa. Könnyedén rátalált a kellő hozzávalókra, majd fülig érő mosollyal billegett haza. Csodálta a ragyogó napsütést, a falevelek táncát a tavaszi szélben, és a madarak kellemes énekét. Maja váltig állította, hogy nem lehet véletlen, hogy pont ma ilyen gyönyörű időnek örvendhetett. Inkább azt mondogatta magának, hogy ez neki és az ő párjának jár, hogy tényleg minden tökéletesen működhessen.

A teríték már a helyén volt, a csirke a sütőben készült, míg a csokis muffinok az asztalon sorakoztak, szívecske alakot formálva. Nem véletlenül esett a döntése erre a süteménye, hisz amikor elsőnek találkoztak Zsombor épp egy csokis muffint kért a Hami nevű cukrászdában, ahol a lány is dolgozott felszolgálóként. Ahogy belépett Zsombor az ajtón, Maja azonnal kiszúrta a pult mögül. Szőkés barna haja és ragyogó kék szemei azonnal elvarázsolták, olyannyira leblokkolt, hogy egy koszos tányért is a földre ejtett. Zsombor rögtön felkapta a fejét a hangos csattanásra, Majának már esélye sem volt tovább csodálni a jóképű fiút. Nemhogy az ő, de az összes vendég figyelmét elnyerte, zavartan próbálta összeszedni a darabokra tört tányért. Kipirult arccal és remegő kezekkel seperte össze a szilánkokat, miközben egyre csak magát szidta a szerencsétlenségéért. Egészen addig magában morgott, míg fel nem egyenesedett, és nem találkozott a tekintete a világon legszebben csillogó kék szempárral. Zsombor szélesen mosolygott a lányra, majd kért egy csokis muffint, és egy randevút - ahogy akkor is mondta - minél hamarabb.

Maja a süti mellett mással is kedveskedni akart. Felvette a fekete koktélruháját, ami egyszerre szolid volt, mégis jól kihangsúlyozta nőiességét. Barna haját engedte a vállára omlani, úgy, ahogy Zsombor szerette, természetes hullámokban. Nem használt sok sminket, nem szeretett efféle dolgokkal bíbelődni, csupán egy kis szemfestéket használt, illetve halovány szájfényt.

Este hatra készült el. Ragyogott minden, a ház, és még ő maga is kívül-belül. Úgy érezte mindenre készen áll, nyugodtan ajtót nyithat a pontosan érkező szerelmének.

Akkor még fülig ért a szája, le sem tudta volna tagadni, hogy mennyire boldog. Minden tökéletesen klappolt addig a pillanatig, míg Zsombi át nem lépte a küszöböt. Abban a pillanatban elindult a vihar, ami mindent magával söpört. Maja nem is értette, hogy történhetett mindez, nem tudta felfogni, hogy miért álldogál a 7-es busz megállójában, a szakadó esőben, mikor épp az évfordulóját kellett volna ünnepelnie, azzal, akivel az egész jövőjét eltervezte. Mégis este kilenckor a város közepén vacogott és várt arra a rozoga buszra, hogy végre vigasztaló kezek közé bújhasson.