A remény soha nem hal meg! (Szünetel)

10.fejezet

{Hozok ma még egy részt mert meg jött a kedvem az íràshoz}

Tegnap miutàn Erik elment hamar lefeküdtem e miatt reggel màr fél nyolckor fent voltam. Miutân anya felkelt csinàlt nekem reggelit majd felöltöztünk persze segitett nekem mivel ez törött kêzzel elêg nehéz. Fél kilenckor elindultunk a lovardàba ahol Erik màr vàrt. Elmentem köszöntem Koralnak és meg etetem. Majd meg érkezett az orvos.
- Jó reggelt- köszönt majd mi is üdvözöltük.
- Amíg megvizsgàlom a lovat megengedik hogy adjak neki egy nyugtatót.- kêrdezte illedelmesen.
- Igen. - vàlaszoltam majd az orvos előbb ràm nézett majd Anyàra kérdően. Ő csak ennyit felelt:
- Ő a ló gazdàja.
- Elnézést kisasszony- kért bocsànatot- Ezt ő csinàlta?- kérdezte a karomra mutatva.
- Igen. Egyébként Koral a neve- vâlaszoltam.
- Rendben akkor most meg vizsgàlom.- körülbelül negyed óra alatt végzett- Az eredmények délutànra lesznek meg, majd értesitem önöket.
- Rendben- mondtuk eggyszerre.
Amíg az eredményre vàrtunk Koralt vezetőszàrral ki vittem a legelőre ott nagyon meglepődtem. Koral lehajtotta a fejét majd óvatosan megbökte a törött kezem majd még leljebb hajtota a fejét. Ezt a megbánàs jelének tulajdonitotam. Sokàig maradtunk a legelőn beszéltem hozzà és ő figyelt. Csak akkor vettem észre hogy enyire eltelt az idő mikor Erik utànnunk jött és szólt hogy megvannak az eredménye. Felmentem vele és az orvos elmondta hogy Koral teljesen egészséges. Ezutàn ő is ajànlotta a teràpiàs pónit. Anyàval miutàn elment az orvos elköszöntünk Eriktől és Koraltól majd haza mentünk és elkezdten pónit keresni mivel haza fele anya igent mondott.