Vigyázok rád

2.

Nem a haldoklás a szörnyű, hanem elveszettnek lenni.
Charles Bukowski

- Hali - köszöntem. Ez a fejemben eléggé máshogy játszódott le, de mire kimondtam teljesen elbátortalanodtam, és a hangom is elcsuklott. Egyszóval kifejezetten gázra sikerült. Páran visszamormogtak egy köszönésfélét de különösebben senki sem foglalkozott velem. Ennek örültem, egy ideje már hányingerem van attól, hogy a középpontba legyek. Vagy egyáltalán bármilyen pontba. Nem bírom a tömeget, ha tehetem a legelhagyatottabb utcákon megyek haza és kerülöm a társaságokat. Ilyen lettem. Ilyenné tett. De a legszomorúbb ebben az, hogy emiatt csakis én vagyok a hibás. Hagytam neki. Hagytam, hogy lehúzzon és azóta nem tudok felkapaszkodni, talán nem is próbálok. Teljesen feladtam.

Eltelt az első sulis nap. Nem történt semmi érdekes, túléltem a különböző órákon lévő bemutatkozásokat, az embereket akik megnéztek és minden mást is. De nem történt semmi. Olyan vihar előtti csendnek tűnt, vagy nemtudom. Mindenki csak nézett, de senki sem szólt hozzám és én se szóltam senkihez. Ilyenkor érzem magamon azt hogy mennyire megváltoztam. Hova tűnt az a boldog lány aki voltam?
A következő pár nap is így telt, csak már váltottam egy-két szót az új osztálytársaimmal, de egyikkel se nagyon barátkoztam össze. Nem velük volt a baj, inkább velem. Miközben ezen gondolkoztam, a zenét maxra állítottam és úgy sétáltam tovább haza. Egy 10 percnyire van a házunk a sulitól, szóval nemnagyon kell megerőltetnem magam sose. Mikor a házunkhoz értem, egy nagyobb tömeget vettem észre a szembenlévő ház előtt. Automatikusan beslisszeltem, hiszen mint ahogy már mondtam, nem bírom elviselni a tömeget. Plusz, amúgyis érdekelt mivan itt.
- Megjöttem! - dobtam le magam a kanapéra. - Mi történt a szembenlévő háznál? Ingyen cuccokat osztogatnak, vagy mi?
- Valami híresség lakik ott, most jött haza a nemtudomhonnan.
- És ki az?
- Nem tudom azt se.
- Valami, amit tudsz? - nevettem fel. Legalább még anyával tudok őszintén nevetni. Ha már mással nem.
Felmentem a szobámba, ami pont a szembenlévő ház egyik szobájával van szembe. Nem láttam sokmindent, csak sok posztert és kék falat. A ház egyébként nagyon szép volt, és nem mellesleg óriási. A mi kis 2 szobás házunkhoz képest palotának számított. Hogy nem vettem ezt a házat eddig észre? És eddig hogyhogy nem voltak itt az emberek? A laptopomat felhajtva rögtön rákerestem, és találtam is valamit.
"A 15 éves kanadai énekes és színész, Finn Wolfhard az egyik hosszabb forgatásáról tért vissza otthonába." Aha. Szóval Finn Wolfhard.

Bocsi hogy ez ilyen rövid lett, de a következők már hosszabbak lesznek! ❤