Vigyázok rád

16.

Bátorság kell ahhoz, hogy a szívünket megnyitva védtelenné váljunk, kockáztassunk, sebeket kapjunk, miközben folyton csak reszketünk magunkért és azokért, akik fontosak nekünk.
Daniel Gottlieb

- Lehet vissza kéne már menni - mondom zavartan. A közelsége, a kedvessége, a közvetlensége... hihetetlenül zavarba hoz, és fogalmam sincs, hogy rejthetném el.

- Ennyire rossz társaság vagyok? - biggyesztette le az ajkát játékból, én pedig mosolyogva csóváltam a fejem. - Vagy csak Finn a túl jó? - a szememet az arcára vezettem, azon belül is mélyen a szemeibe, és nem túlzok ha azt mondom, a lélegzetem is elakadt szinte. A kérdése váratlanul ért, én pedig sem ezt, sem azt nem tudtam megfejteni, hogy ez őt miért érdekli. Alig ismerem. Na jó, le kell állnom azzal, hogy mindent túl gondolok. Hiszen ez csak egy kérdés egy olyan embertől, aki érdeklődik.

- Egyik sem, csak lehet, hogy már kaptunk feladatot - felvonta a szemöldökét. - Na meg lehet, hogy a fiúk is keresnek minket...

- Akkor igazam volt Finnel kapcsolatban - húzódott olyan széles mosolyra a szája, hogy majdhogynem az egész arcát beterítette. Aranyosnak gondolnám ezt, ha nem ennek a beszélgetésnek a közepette történne.

- Nem! Jó Finnel lenni, és ennyi.

- Jó, amikor csak ketten vagytok, egy ágyba, ruha nélkül ugye? - na, ha eddig nem akadt el a lélegzetem, most már biztos megtörtént. Jaeden elnevette magát, én pedig abban a pillanatban löktem rajta elég nagyot ahhoz, hogy hátrabillenjen. Sajna nem löktem túl nagyot, mert az utolsó pillanatban sikerült megkapaszkodnia, és nem leesnie a hintáról. Mikor visszanézett rám azt hittem, hogy a dühös arckifejezésével találom szembe magam, de ehelyett nevetett. Mielőtt bármit csinálhattam volna, például azt, hogy újra meglököm, felállt, és azt a dolgot csinálta, ami az egyik leggyengébb pontom. Megcsikizett. Először fel sem fogtam, hogy Jaeden Lieberher, egy fiú, akit nagyjából másfél órája ismerek most itt van velem egyedül és éppen csikiz, de nem sok idő kellett ahhoz hogy eszeveszettül kezdjek el vihogni. A közelben lépéshangokat hallottunk, én pedig kihasználtam azt az egy másodpercet amíg Jaeden nem figyelt, felpattantam a hintáról és rohanni kezdtem. Közben folyamatosan nevettem, talán mert még mindig a csikizés hatása alatt voltam, vagy talán csak az egész helyzeten, és ez egy olyan mélyről feltörő nevetés volt, amit tőlem már nagyon régen lehetett hallani. Kivétel ez alól a Finnel együtt eltöltött idő, hiszen olyankor nincs olyan alkalom, hogy ne nevetnék. Hátrapillantottam felmérve az üldözőmet, aki már csak egy karnyújtásnyira volt tőlem, de mielőtt visszafordulhattam volna, az egész testemmel nekiütköztem valaminek - vagy valakinek -, és a következő kép már az, hogy a földön vagyok.

- Tetszik ez a helyzet, de nekem kicsit kényelmetlen itt lent - meglepődve néztem a hang irányába, ami Finné volt. A testünk összesimult, én pedig a könyökömmel támaszkodva a feje mellett néztem a barna szemeibe.

- Legalább puhára estem - mosolyodtam el.

- Még így is örülök, hogy rám estél, és nem a földre - a szavai halkak voltak, de nekem tisztán érthetőek. Elvesztem a szemeiben, a szeplőiben, és a rózsaszín ajkában, amit alig választotta el valami az enyémtől. Semmi mást nem hallottam, csak a gyors lélegzetvételeinket, és nekem ez bőven elég volt arra, hogy a szívem őrülten kezdjen el dobogni. Időközben a kezei a derekamra siklottak, de olyan gyengéden tartott, hogy alig éreztem.

Ha nem is teljes mértékben, de eddig próbáltam távol tartani magam tőle. Féltem tőle, hogy csak úgy kisétál az életemből, vagy a már amúgy is törött szívemet még apróbb darabjaira zúzza. Tiltakoztam az érzés ellen és bemeséltem magamnak, hogy a legjobb, ha távol maradok tőle de ha nem, akkor se lehetünk több barátoknál. Megpróbáltam fékezni magam, de most, hogy szó szerint Finn Wolfhardon fekszem, míg az ő kezei a derekamat ölelik át, és az arcunk olyan közel van egymáshoz mint eddig még soha, szerintem azt sem tudom mit jelent az hogy megfékezni magam. Az egyetlen dolog amit tudok az az, hogy őrülten meg akarom csókolni, itt és most. A hajába akarok túrni, az arcát simogatni, de legfőképpen azt akarom, hogy ő is annyira akarja ezt, mint én.