Vigyázok rád

18.

Ahol harag van, amögött mindig fájdalom húzódik meg.
Eckhart Tolle

Jaeden távozása után mintha hirtelen nyakon öntöttek volna egy vödör hideg vízzel, úgy ért a felismerés: nem szabad itt lennem. Egyszer elkövettem egy óriási hibát, aminek egy katasztrófa és a felhőtlen boldogságom teljes felszívódása lett a következménye, de még egy hiba már mást is maga után vonhat. Sokkal rosszabb dolgokat. Kibontakoztam Seggfej öleléséből, majd az alkoholt a kezébe nyomva indultam egy, a fiúcsoportnak ellentétes irányba, viszont nem jutottam messzire.

- Le lépsz, még mielőtt a buli elkezdődik? - végignyalta száját, szemei pedig csillogtak a sötétségben.

- Ide se kellett volna jönnöm - motyogtam, és szégyelltem még a gondolatát is, hogy egy csapat fiúval jöttem el, mindezt úgy, hogy Finn is látta. Ezernyi gondolat tört rám, mind arról, hogy mennyire undorodhat most tőlem, amitől a majdnem 20 perccel ezelőtti, felszáradt könnyeim újra elakartak eredni az arcomon.

- Oké, ennyire azért nem vagyunk rossz arcok, na - mondta kedvesen, az eddigi utálatos és nagyképű hangneme pedig sehol sem volt, ahogy a gúnyos és lesajnáló vigyora sem. Úgy éreztem, bármikor rám törhet a zokogás, a gondolataim pedig csak úgy cikáztak egyik dologtól a másikig. Jaeden csalódott tekintete, Finn, mikor meglátta, hogy lelépek, a fiúk, akikkel egyes-egyedül vagyok, a sötétség, ami pont ugyanolyan, mint az éjszakán, mikor minden fiút megutáltam. Hirtelen ültem le egy fa tövébe, majd térdeimet felhúzva és karjaimmal átölelve azokat utat engedtem a könnyeimnek. Ha valaki megkérdezi, miért zokogok ilyen fájdalmasan, nem tudtam volna választ adni neki - egyszerűen minden, ami történt és a szívemet nyomta, könnyek formájában tört ki belőlem. Sírtam, mert hihetetlenül rossz érzés volt látni Finnt egy másik lánnyal. Sírtam, mert nem értettem, miért érzek így iránta. Sírtam, mert nem akartam így érezni. Sírtam, mert tudtam, ő sohasem érezne hasonlót irántam. Sírtam, mert folyton rossz döntéseket hozok. Sírtam, mert akkor este, Londonban nem tudtam megvédeni magam. Tulajdonképpen millió okom volt arra, hogy sírjak, de közben még sem volt egy sem. Seggfej egy "francba" morgás után levágta magát mellém, majd arcomat elválasztva a térdemtől, kényszerített, hogy a szemébe nézzek. Ujjai államat tartották, nekem pedig a vastag gyűrűkre esett a tekintetem, amik ujjain pihentek. Száját szólásra nyitotta, de megelőztem.

- Szörnyű ember vagyok, akivel szörnyű dolgok történnek és amiket meg is érdemlek - mondtam, bár nem tudom, mennyit érthetett belőle, hiszen a sírás miatt el-elcsuklott a hangom. Szemei sajnálatot tükröztek, majd anélkül, hogy mondott volna valamit, kezembe nyomta az üveget. Újra. Én pedig újra végigmértem azt, azzal a különbséggel, hogy most kinyitottam, és nagyot kortyoltam belőle. Behunytam a szemem, majd egyre több és több korty után hagytam, hogy a negatív gondolataim eltűnjenek. Ezt felváltva pedig az édes semmiség vette át a helyét.

Szemeim kipattantak, és hihetetlen gyorsasággal ültem fel az ágyon, bár rossz ötletnek bizonyult, ugyanis rögtön megszédültem. A szobában sötétség volt, de még így is tökelétesen kivehetőek voltak a saját cuccaim, és a két lány, ahogy a saját ágyukon feküdtek. A fejem fájt, a hasam korgott és szinte már könyörgött valami táplálékért, én pedig bűzlöttem az alkoholszagtól, de legalább ez bebizonyította, hogy nem álmodtam az egészet. Tényleg megtörtént. Felállva az ágyról dörzsölgettem a halántékomat, és a telefonomat kezdtem el keresni, ami az éjjeliszekrényen volt. Hajnal fél hármat mutatott, én pedig az ágyra ülve kezdtem el gondolkodni. Legalábbis próbáltam, de szinte minden kiesett az éjjelről. Onnantól kezdve, hogy elfogadtam a piát, már csak emlékfoszványaim vannak. Két ember ordibál. Valaki a karjaiban hoz. Letesz az ágyra. Még egyet dörzsölve az arcomon döntök úgy, hogy eszek valamit, majd gondolkodás nélkül indultam el az ebédlő felé. Csak reméltem, hogy nem futok össze az osztályfőnökkel, hisz mint minden táborban vagy kiránduláson, itt sem lehetett éjjel kint tartózkodni. De ezt a hasamnak már nem lehet megmagyarázni, úgyhogy eleget téve a kérésének löktem be az ajtót, de amint beléptem, legszívesebben visszafordultam volna. Finn a halántékát dörzsölte, úgy, mint ahogy ezelőtt én is tettem, Jaeden pedig a telefonját nyomkodta mellette összevont szemöldökkel. Az érkezésemre szinte egyidőben kapták fel a fejüket, de míg Jaeden halványan elmosolyodott, addig Finn érzelemmentes arccal nézett rám.