Vigyázok rád

14.

Nem engedtem magamnak, hogy bárkit szeressek, így nem veszíthettem el senkit. Egy fal mögé zártam a szívem.
Tokió Kalen

Pár fiú rontott be hozzánk, majd mikor megláttak minket, rögtön ki is szaladtak. Hitetlenül elnevettem magam. Ennyi? Bejönnek és kimennek? Próbáltam felállni, de az üvegdarab a lábamban megakadályozott benne. Igen, az ablakkitörés vont maga után következményeket. De nem csak bennem voltak pár helyen szilánkok, hanem Ashleyben is, viszont ő rosszabbul nézett ki, mint én. A fejéből szivárgó vér kifejezetten azt jelentette, hogy nincs jól. Újabb ajtócsapódásra figyeltem fel, ahogy az osztályfőnökünk jön be rajta, mögötte szinte mindenkivel. Rögtön elláttak mindkettőnket, bár én még mindig nem tudtam a lábamra állni, Ashley pedig azt mondta, szédül egy kicsit. Miután a többiek látták, hogy itt nincs különösebb műsör eloszlott a tömeg, csak pár fiú maradt bent, akik először is bejöttek, és Finn.

- Szóval hogy is történt? - fordult idegesen az osztályfőnök a fiúk felé.

- Fociztunk, és véletlenül betörtük az ablakot, bocsánat - hadarta el az egyikük, és már menni készültek. Nem igazán hatotta meg őket hogy komolyabb bajunk is lehetett volna, és hogy még jó, hogy ennyivel megúsztuk. Egy-két sebbel, na meg én még mindig nem tudtam rendesen ráállni a lábamra.

- Ha valamire szükségük lesz a lányoknak, ti segítetek nekik! - förmedt rájuk. Kissé kiakadt, hogy még csak egy órája vagyunk itt ha nem kevesebb, és már történt valami.

- De jó. - morogta Max, az egyikük. Róla annyit kell tudni, hogy az osztály alfahíme, őt követi az összes többi, tisztelet a kivételnek. Szőke, felzselézett haja és kék szeme van, amire ha nem ismerném valamennyire azt is mondhatnám, hogy jól néz ki. De a külseje ellenére egy arrogáns pöcs, aki Deborahval randizgat, legalábbis összejárnak, szóval nem csodálom hogy olyan, amilyen. - Oldják meg maguknak, én léptem - és tényleg készült elmenni, de Finn megállította.

- Hallod, ne legyél faszfej - mondta higgadtan, de a szemében csillogott valami, ami eltért a szokásos csillogásától. A mindig aranyos és vidám szemei most düht sugároztak, de közben az arca tökéletesen nyugodt volt, ez a kontraszt pedig még erőteljesebbé tette. A szívem nagyot dobbant a tényre, hogy Finn megvéd engem. Vagyis, minket...

- Ne mondd meg mit tegyek, és mit ne - lehetőséget sem adva neki a válaszra, kikerülte és elment. A többi srác követve őt elhagyta a szobánkat, így hárman maradtunk - Ashley, Finn és én. Pár másodpercig csendben néztük egymást, Ashley pedig csak a fejét kapkodta köztünk.

- Óóó - mondta mosolyogva, mint aki a világon mindent ért. - Kimegyek körülnézni - állt fel, majd rám kacsintott úgy hogy Finn ne lássa, és kiment. Fintorogva gondolkodtam el rajta hogy ez mi lehetett, de végül egy kis mosoly kúszott az ajkaimra. Finn közelebb jött hozzám, de nem ült le mellém.

- Tudsz járni?

- Finnie, nem vágták le a lábam, biztos hogy tudok - mosolyogtam, és fel akartam állni, bizonyítva azt hogy csak egy kis semmiség az egész, de amekkora lendülettel álltam rá a lábamra ugyanúgy estem is vissza az ágyra, és jajgattam egyet.

- Tényleg? - kérdezte, az arca komoly volt, de a szemei körül nevetőráncok voltak. Istenem, olyan mint egy édes kisgyerek. Ülésbe tornáztam fel magam, és újra megpróbáltam felállni, de a végeredmény ugyanaz lett, ami már kezdett idegesíteni. Finn látva a szenvedésem átkarolt, majd gyengéden felhúzott. A lábam most is fájt, de szinte el is felejtettem. Minden amire figyelni tudtam az, hogy Finn átölel. Mennyire természetes, hogy egyetlen egy fiú ilyen sokszor ilyen közel van hozzám? És az, hogy én ezt egyáltalán nem bánom? Elkezdtünk menni, de én leginkább csak bicegtem mellette, és egy idő után az is fárasztóvá vált.