Depresszió árnyékában •BTS Suga ff• [BEFEJEZETT]

12. Rész

Yoongi Pov.:

"Már egy kibaszott nap eltelt és nem hívott, írt stb. Gondolom olyan jól érzi magát, hogy elfelejtett."
De jó is volt ebben a tudatban élni a mai napig.

Ugyanis ma ahogy hazaérkezett Hobi vörös autója nem ült benne szívem választottja. Ahogy az előbb említett személy kiugrott a kocsiból, sarkában a többiekkel, szomorú és félénk fejjel invitált be a saját házamba.(Ugyanis a ház előtt álltam és vártam RÁ.)
Leültetett az előbb kihúzott konyhaszékre és elém ültek.

-Eltűnt, kerestük és még keresik a rendőrök. -mondta el gyorsan a dolgokat.

Nem tudtam megszólalni a sokktól és a méregtől. Az a pillanat ismétlődött a fejemben amikor megigérte, hogy vigyáz magára...

-Mikor ?? - csaptam az asztalra ingerülten.

-Az odaérkezésünk utáni első nap. -hajtotta le a fejét Jessica.

-Komolyan 4 napja tűnt el és még fel sem hívtatok??! Mit gondoltatok??

-Bocsánat...azt hittük, hogy megoldjuk.-mondja Sophi.

-Tudjátok, hogy hova ment?

-Nem...nem mondta meg....csak annyit, hogy estére itthon lesz.

Felemésztettek a gondolataim. Mivan ha öngyilkos lett valahol? Leugrott egy hídról, vagy egy kielégületlen férfi kihasználta???(Szépen szólva)

Pár perc síri csönd után megszólal Ashlee.

-Miattam ment el....én tehetek mindenről...-kezdtek el patakokban folyni a könnyei. Hobi odasietett és szoros ölelésbe invitálta volna, de a lány ellökte magától.

-Elmondtam neki mindent. A fekete ügyeidet, a fegyver kereskedést, mindent. Bocsánat...nem birtam tovább nézni, ahogy hazugságban él.-rogyott a földre. Barátom mostmár ellenkezést nem tűrően szalad oda hozzá és nyugtatja. Én csak ülök a kényelmetlen bárszéken, üvegesen bámúlva magam elé. Ami eluralkodott rajtam az az üresség és tehetetlenség. Szinte biztos vagyok benne ,hogy meghalt, de a remény még él.

^^^^^^^^^TIME JUMP^^^^^^^^
(másfél hónap elteltével)

Egy újabb szomorú és üres reggel. Ez már zsinórban a negyvenhatodik. Negyvenhat napja, hogy feketében járok. Negyvenhat nap mióta gyászolok. De valahol a lelkem mélyén még reménykedem, hogy él.

Ma nem a közös képeink nézegetésével és sírással töltöm a napot, ugyanis új fegyver került a piacra, amit olcsóbban meg tudok venni Namjoontól, hogy utánna eladjam és keressek valamennyi pénzt. Namjoon egy nagyon jó barátom és egyben fegyverszállítóm is. Régóta ismerem és a kezdetektől fogva velem van mindenben.

Egy kávé és a kocsim kíséretében elindulok a telepre, ahol a legillegálisabb dolgok történnek az országban. 10 perc elteltével meg is érkezem és már rezzen is a telefonom.

Nam: Hella. Most nem a szokásos helyre kéne jönni, hanem a szervkereskedők részlegén keresztül a 2. fegyveres szárnyba, az irodámba. Köszke😉

Yoongs: Oké, 3 perc és vagyok.

El is indultam hát az úton, ami sokkal hosszabb és rosszabb mint a szokásos raktárunk. Nam még csak párszor kérte, hogy menjek közvetlen az irodájába, de az a néhány alkalom is kiverte nálam a biztosítékot. Mindig sikolyok és könyörgő szavak hallatszanak a hatalmas vasajtókon ki. Férfi és Női hangok is. Valahogy mindig a sírás környékez, amikor belegondolok, hogy egykor a két szülőm is itt sikoltozott.