Zene bömböl a fülembe.
Az ütemek meghatározzák kedvem.
'Kapd el a pillanatot!'
Szokták mondani.
Talán én el tudom kapni?
Tökéletes pillanatban megölelni.
Tökéletes pillanatban megcsókolni.
Minden percben közelebb kerülök hozzá.
Éreztetni akarom vele,hogy mennyire imádom.
Várok,hogy írjon.
Tudom,hogy nélkülem is megvan.
Az egész lényem szétszakadna,ha megtudnám van valakije.
Már csak annyitól,ha nem ír.
Azt akarom,hogy én legyek a legfontosabb számára.
Vajon valaha lesz ilyen?
Lesz merszem elmondani neki mit érzek?
Vagy csak magamban emésztem,remélve,hogy sosem tűnik el.
A többi fiú felé érzett szeretetem mindig széttépett. Mivel tudtam sosem lehetnek az enyémek.
Most mégis azt szeretném,hogy soha se érjen véget ez az út.
Akármennyire fáj,bármennyi könnycsepp fog lefolyni az arcomon.
Sosem fogom elengedni!
Maradj velem!
Súgd a fülembe,hogy szeretsz.
Miután nagy nehezen bejutsz ebbe a pár sorba,magadtól fogod kérdezgetni kire gondolhatok?
Gondolkozz el rajta!
Ki az aki a legfontosabb nekem.
Ki jelenti számomra az életet.
Ölelj meg!
Majd mondd azt: TUDTAM!
Együtt fogunk röhögni. Vagy talán sírni.
Beteljesedetlen szerelem.
Beteljesíthetetlen szerelem.
