AKA • 16+

2. - CSAK VICC VOLT

- Nyugi anya, megleszek - mondtam mosolyogva a gépem várása közben, hiszen eljött a várva várt pillanat, egy repülőút után végre újra láthattam apát.

- Vigyázz magadra, jó?

- Persze, már nem vagyok kislány! Idegenektől nem fogadok el cukorkát, és a többi - mondtam unott hangon, hiszen bárhová mentem, akár a bolygó másik oldalára, akár a szomszéd nénihez sütiért, mindig lejátszódott köztünk ez a beszélgetés és csak hogy őszinte legyek, kezdtem már baromira unni.

- Amúgy sem ehetsz cukrot, Kimberly - célzott a néhány éve kialakult cukorbetegségemre. Sóhajtva bólintottam, bár mindketten tudtuk, hogy engem a betegség sajnos nem állított meg és bár jelentős mennyiséggel kevesebbet, mégis​ előszeretettel fogyasztottam olyat, amit egyébként nem szabott volna. - apádnak is mondtam, hogy meg ne próbáljon neked édességet adni!

- Jó, jó, értem - mondtam idegesen toporzékolva, mire utoljára megölelt és utamra engedett.

A gép hamarosan a levegőben volt, én pedig izgatottan dőltem hátra. Egy családi vitát követően nem jártam apához, így tizenegy éves korom óta csak FaceTime közben láttam, vagy mikor az ideje engedte, nagyon ritkán eljött hozzám. Bár ez amolyan kétévi esemény volt. Boldoggá tett azonban, hogy végre sok év után ismét az Ő házában aludhatok és persze az, hogy egy kis időre megszabadulhattam anyukámtól. A repülőn ülve pedig újra elfogott az a kislányos öröm, hogy végre láthatom Őt.

* * *

A reptéren állva a fejemet kapkodva kerestem apát. Hol jobbra, hol balra fordultam, de sehol sem láttam Őt, ez pedig szerintem mondanom sem kell, eléggé megijesztett. Kétségbeesetten forgolódtam a tömegben, az emberek sietve kerülgettek, mindenki sürgött-forgott. Csak én álltam egyedül és tanácstalanul, mintha ez lett volna a dolgom, mintha erre lettem volna betanítva. Sokadik hívásra sem vette fel, így már ott tartottam, hogy sírva hívom fel anyát, de a telefonom megrezzent. Sietve kaptam rá a tekintetem, majd rámentem az egyetlen olvasatlan üzenetre.

Ismeretlen: Szia Kislány, új telószám. Apudnak közbejött valami, sajnos nem ér rá, ellentétben velem. Én viszlek haza, majd jön érted. Fura lesz veled élőben talizni, kint várlak a reptér előtt. Xx Shawnie❤

Kezdtem rájönni, honnan is ered a mondás: "Fülig ér a szája." Hatalmas vigyorral az arcomon siettem ki az épületből, bőröndöm kerekeinek hangja keveredett a többi, fontosnak tűnő átlag emberével.

Attól függetlenül, hogy apa Shawn menedzsere volt, egyszer sem találkoztam vele. Aznap, mikor Shawn aláírta a szerződést, engem anya hazarendelt, mert állítása szerint kihagyhatatlanul fontos programunk volt. Egy - enyhe túlzással - történelmi pillanat szemtanújává válása helyett elmehettem a nagymamám születésnapjára. Hát nem csodás? Persze ezt mind nagyon erős szarkazmussal...

Így hát egészséges izgulással a gyomromban léptem ki a reptér térségéből, szememmel keresni kezdtem a tizenkilenc éves fiút, bár miután gyorsan végigfuttattam a tekintetem az utcán, nem láttam a csillogó barna szempárt és a hozzá tartozó göndör fürtöket. Ismét átverve éreztem magam, megint elfogott a pánik, miszerint magamra lettem hagyva.

- Gertler - kiáltott a videókból már jól ismert hang. Élőben még bársonyosabb és aranyosabb volt. Persze ezt nem kell félreérteni, kinőttem azt a hatalmas Shawn iránt érzett imádatot és már nem voltam tagja a Mendes Army-nak sem. És bár ugyanúgy hallgattam a zenéit na meg az internetes barátságunk is fennmaradt, már nem voltam a megszállottja, szimplán egy barátom volt. Egy nagyon jó barátom. - itt, mögötted-melletted. - mondta, mire nevetve megfordultam.

- Azt úgy hívják, srégan, Mendes - mondtam gúnyosan, mire felnevetett. - fura téged élőben látni...

- Az érzés kölcsönös - mondta mosolyogva, majd kicsit esetlenül lépett elém és megölelt. Mosolyogva viszonoztam a gesztust és csak azon kattogott az agyam, hogy te jó ég, most tényleg itt van, most tényleg megölelt, ez most nem álom. - na add azt a nagy táskát!

- Gyengének hiszel? - kérdeztem felvont szemöldökkel. A fiú meglepődött, hiszen csak udvarias szeretett volna lenni. Talán akkor döntöttem romba a fejében kialakult kedves ösztönöket, amiket még Karen és Manuel nevelhetett belé évekkel azelőtt, így hát minden mindegy alapon folytattam. - idáig cipeltem a két táskát és a bőröndöt. Ezek után azt hiszed, megmentesz, ha egy táskát elveszel tőlem?

- Jó, akkor tedd be a kocsiba és menjünk haza - mondta feltett kezekkel, ártatlanságát jelezvén és már indult volna a parkoló felé, dehát mit nekem az Ő terve.

- Elég bunkó vagy, hogy nem segítesz - jegyeztem meg kényesen, közben szánakozó pillantást vetettem a zavart Shawnra.

- Na jó, ezt te se gondolhattad komolyan! Az előbb az volt a baj, hogy segíteni akartam, most meg, hogy teszem amit mondasz? - kérdezte értetlenül. Nevetve megcsóváltam a fejem és a kezébe nyomtam a két táskát. - nem értelek én téged - nevetett fel halkan, mire mosolyogva kaptam rá a tekintetem. Óh, az az édes nevetése...

- Úgy hiszem, senki sem kért rá, hogy érts meg - mondtam mögötte sétálva. - tessék Mendes, legközelebb okulj a hibádból: egy lánynak mindig segíteni kell!

- Hmm...a jó kislány jómodort tanít a rossz fiúnak. Ez tetszik...tökre izgató - mondta nevetve, mire meglepetten vontam fel a szemöldököm...néhány perc alatt már másodjára. - Kim, csak vicc volt - mondta összevont szemöldökkel, miután megtorpantam és tanácstalanul néztem rá. - gyere már!

- Megy a halál! Meg fogsz erőszakolni - mondtam nevetve, mire a fejét rázva gyerekesen húzni kezdett a parkoló felé.

- Az apád a főnököm, ebből kifolyólag biztosan nem tenném meg - a bőröndöt is átvette, úgy tűnt betalált a kis illem leckém. Ha így haladunk, a végén még megnevelem a nagy Shawn Mendest.

- Erősen ajánlom is - mondtam nevetve, majd ismételten megtorpantam, immáron a nyitott csomagtartójú autó mellett. Shawn épp a cuccaimat pakolta be, én pedig mellette állva zavartan tekintettem rá. - várj, mi? Csak ez az egy ok van?

- Csak ülj be szépen az autóba, Gertler!

_______

Sziasztook!
Van egy jó és egy rossz hírem...
Jó hír: Szeretnék mindennap hozni részt, persze a másik könyvvel felváltva. Egyik nap ide, másik nap az Átlagon Felüli-be.
Rossz hír: Időhiány miatt nem biztos, hogy sikerülni fog... :c
De azért igyekszem!

A részről pedig csak annyit, hogy remélem tetszett! 😄💞
És mi a véleményetek Kim és Shawn furcsa kapcsolatáról? 😏

2018. 02. 11.
Vasárnap

// 2018. 08. 03.
Péntek