AKA • 16+

29. - TUDOM

Me: Boldog szülinapot

Shawn: Nélküled nem boldog, csak szülinap. Mindenesetre köszi...

Shawn: Neked meg jó utat

Me: Köszi...

- Mindened megvan? - kérdezte apa, mire bólintottam - Biztos? Nem úgy, mint öt éve, hogy a fél cuccodat postázni kellett?

- Hidd el, volt időm összeszedni mindent.

Shawn Mendes üzeneteinek letiltása: Be.

- Indulhatunk? - kérdezte, mire sóhajtva néztem körbe a házban

- Ja...indulhatunk.

Lassan indultam az autó felé, apa pedig sietve zárta be az ajtót. A mellkasomban keletkező űr kész volt beszippantani engem éppen megszakadó szívem leváló foszlányaival együtt. A csomagtartóba helyeztem az utolsó bőröndöt is és kész voltam beülni az autóba, ami egészen a reptérig szállított.

- Anyád üzeni, hogy dolga van, szóval ne várd ha megérkeztél. Taxi visz majd haza. - mondta, miközben bekanyarodott a repülőtérhez

- Nagyon jó... - forgattam a szemem, majd nézni kezdtem egy éppen felszálló gépeket. A tudat, hogy félórán belül én is úgy fogok utazni mint az azon ülő emberek, rengeteg vegyes érzelmet hozott felszínre bennem. Örültem, hogy a sok kavarodástól messze mehetek, de szomorú és zaklatott voltam, mert a szívem legmélyén egyáltalán nem akartam otthagyni Chicagot.

- Minden oké? - kérdezte halkan, mikor már a reptér térségében álltunk és minden fontos teendőt elintéztünk. Sóhajtva néztem rá a telefonomra, egyrészt az idő miatt, másrészt pedig Shawn üzenetét keresve, bár hamar rájöttem, hogy Shawn még ha akart volna se tudott volna írni

- Aha, minden oké. - mosolyodtam el. Bár elég hamis mosoly volt, apa nem szentelt rá nagyobb figyelmet. Látszott rajta, hogy tudja hogy egyáltalán nem oké minden, de tudtam, hogy nem akart zaklatni. Sóhajtva ismételtem meg előzö mozdulatomat és legszívesebben fejbe vertem volna magam, mikor ismét rájöttem, hogy Shawn nem tudott írni. A nekem szóló néma szidásomat a bemondó szakította félbe, a visszhang pedig csak rontott a helyzetemen, könnyes szemmel fordultam apa felé - A-akkor...

- Jaj, babám, ne sírj! - nevetett fel halkan, majd gyorsan magához húzott és átölelt - Nyugodj meg szépen, majd beszélünk, Shawnt pedig felejtsd el! Nem érdemel meg téged és a figyelmedet se, próbáld meg Őt kiverni a fejedből és lépj tovább. Chicago pedig mindig szívesen fogad, ide akkor jössz, amikor akarsz.

- Javítanálak... Akkor, amikor anya enged. - nevettem fel halkna, majd a kósza könnycseppeket letöröltem az arcomról - Akkor én megyek...

- Menj. - mosolyodott el, majd intett. Lassan mentem a kijelölt irányba, a gondolataim pedig teljesen elkalandoztak a nyár elejére gondolva

* * *

A gépről leszállva bátran mertem volna állítani, hogy annál rosszabb utam sose volt. Az összes órát, percet, másodpercet végigszenvedtem és már csak arra vágytam, hogy valahogy földet érjünk. Nem izgatott hogy biztonságosan a kifutón vagy épp életveszélyben az óceán közepén, én csak azt akartam, hogy vége legyen. Csak arra vágytam, hogy a talpam szilárd talajt érintsen és otthon - vagy akár egy mentőcsónakban, akkor már annyira mindegy volt - mély depresszióba zuhanva törjek össze és bezárkózva magamba gondolkozzak el azon, amit már nagyon megbántam. Azon, hogy nem adtam új esélyt Shawnnak...