BARÁTZÓNA | GILINSKY HU

tíz

Casey

- Casey? - egy ismeretlen hang szólt a telefonba, pedig biztos voltam benne, hogy anyám hívott. Megint ellenőriztem a számot, és amikor láttam, hogy valóban anyukám száma volt látható egyre idegesebb lettem.

 - Helló? - szóltam vissza nem tudva mit is várjak. 

- Anyukád kórházba került, miután a szomszédok hallottak valamit, és amikor bementek ellenőrizni, hogy minden rendben van-e, ő a lépcső előtt feküdt a padlón - magyarázta valaki. Hirtelen aggódás tört rám, és tudtam, hogy a lehető leghamarabb a kórházba kell jutnom.

Miután letettem tárcsáztam az első személyt akiről biztosan tudtam, hogy felveszi. Sammy.  - Hé - Sam kicsit fáradtan hangzott, de nem vagyunk mindannyian azok? - Tudom, hogy korán véget értek az óráid, de kérlek, feltudnál venni az iskolánál és elvinni a kórházba? - szinte már majdnem könyörögtem, hogy Sam eljöjjön értem. 

- Persze, de mi a baj? - kérdezte Sam, amikor hallottam valami zajt. - Most nincs idő kérdésekre, később megmagyarázom - letettem és kerestem egy padot ahová leülhetek, hogy megpróbáljak megnyugodni. Tudnom kellett, hogy anyám rendben van-e. 

Néhány perccel később egy autó állt meg előttem, ahogy felnéztem Sam szállt ki az autóból. Ott állt előttem, miközben az arcom dörzsöltem, hogy megpróbáljam visszatartani az érzelmeimet. 

- Casey, minden rendben van? Nem vagy terhes, ugye? - megráztam a fejem. - Nem, Sam. Az anyukám nagyon beteg volt az utóbbi időben, most pedig kórházba került mert leesett a lépcsőn - gyorsan magyaráztam miközben az autóhoz mentem. Sam kinyitotta a kocsi ajtaját és megvárta amíg beülök, aztán becsatolta a biztonsági övem. 

- Én is megtudom csinálni - szóltam neki. Úgy éreztem magam mint egy 10 éves. - Bocs, csak próbálok kedves lenni - Sam kissé megbántottnak tűnt, ami miatt rosszul éreztem magam. Amint beült a vezetőülésbe bocsánatot kértem. - Sam, sajnálom, csak túl sok most az életem - mondtam, remélve, hogy megfogja érteni. 

- Igen, és megpróbáltam segíteni neked, hogy átmenj ezen a nehéz időszakon, de amióta Jackkel beszéltél eltávolodtál tőlem - Sam rám zúdította az összes frusztrációját miközben a kezével szorosan a kormányra markolt. - Sajnálom. Nem éreztem úgy magam, hogy társalogni tudjak bárkivel is. Jack mindent tud rólam ezért most elég szar, hogy nem tudom senkinek elmondani a problémáim anélkül, hogy megítélnének - reméltem, hogy sikerül pontot szereznem nála. 

- Ez az amit te gondolsz - szinte motyogta. - Azt hiszed el vagy ítélve,  de tényleg vannak olyan emberek akik törődnek veled... mint én - Sam suttogta az utolsó szavakat, rám pillantott, de szinte azonnal vissza is fordította tekintetét az útra. Nem akartam hinni neki. Nem tudtam. Nehéz valakiben újra megbízni. Jacknek is több mint fél évbe telt elérnie ezt.