BARÁTZÓNA | GILINSKY HU

nyolc

Casey

- Mi van? - kérdeztem Jacket miközben átvágott velem a folyosón messze attól a ponttól ahol egy perccel ezelőtt Sammel álltam. 

- Mit mondtam Samről? - valahogy tudtam, hogy ez az oka amiért beszélni akar velem. - Mi van vele? - kérdeztem, játszva a hülyét. Karomat keresztbe fontam a mellkasom előtt és Jack arcát figyeltem. - Ő nem jó - mormolta. - Igen, nem vagy jó. Te nem ismered úgy Samet mint én. Ő egy nagyszerű fickó és legalább gondoskodik rólam - érveltem. Elhúzta a száját és karjait lustán a teste mellett lógatta. 

- Azt mondod nem érdekellek? Elnézést de ki veszi fel a telefont kurva hajnali 3-kor, amikor úgy érzed szükséged van valamire a szomorú életedben? - kiabálta Jack az arcomba, és minden szava eltalálta a szívemet. Észrevettem az embereket ahogy elhaladtak mellettünk és hallgatóztak. Jacket bámultam miközben egyre inkább zavarban voltam. 

- Ez az amit rólam gondolsz? Amikor a segítségedre volt szükségem éppen darabokra törték a szívem. Azt hiszem ez tényleg kibaszott szomorú - a sírás határán voltam és szinte sikoltoztam. Mielőtt legördült volna az első könnycsepp az arcomon olyan gyorsan elsiettem a női mosdó felé amennyire csak tudtam. 

- Casey - szólt Sam utánam a majdnem üres folyosón. - Ne most Sam - mondtam olyan udvariasan amennyire csak tudtam pedig egyáltalán nem éreztem magam kedvesnek. - Case, láttam mi történt - Samnek sikerült megragadnia a karomat és maga felé fordítania. Észrevette a könnyeket az arcomon, mire szó nélkül magához húzott. 

Ott törtem össze és kezdtem el zokogni Sam pólójába nem is törődve azokkal az emberekkel akik minket figyeltek. 

Hogyan jutottunk el erre a pontra? Jack és én elválaszthatatlanok voltunk. Egy csomagban jártunk. Egy hiba, egy változás, egy ember aki tönkre tett minden kibaszott dolgot. 

Elvesztettem a legjobb barátomat.