BARÁTZÓNA | GILINSKY HU

tizenegy

Casey

Már egy hét eltelt mióta az anyám meghalt. Ez idő alatt végig itthon voltam, nem foglalkoztam a kívül várakozó világgal. A nagymamám ideutazott Sydney-ből, csak hogy vigyázzon rám egy ideig. 

Nem hagytam el a szobámat, csak feküdtem az ágyban, hallgattam a nyomasztó zenéket és talán néha elsétáltam a fürdőszobáig. Éjjel felébredtem, izzadtam és kiabáltam. Ismét rémálmom volt. Mindig az édesanyámról szól, vagy fulladozik vagy ég. Szörnyű volt. 

Nem kapcsoltam be a telefonomat azóta a nap óta és nem is terveztem. Nem akarok senkivel sem beszélni. 

- Drágám - nagymamám kopogott az ajtónál, bedugta a fejét és azt hiszem próbálta megállapítani, hogy biztonságos-e bejönnie. Várta, hogy mondjak bármit is. - Hoztam neked teát és süteményt - lépett az ágyam felé és egy csészét meg egy tál süteményt helyezett az asztalra. - Látogatód van - mondta nekem én pedig össze ráncoltam a szemöldököm.

- Ki? - kérdeztem. Gyengének hallatszott a hangom a sok sírástól. - Egy fiú aki azt állítja, hogy a legjobb barátod. A neve Jack. Akarod, hogy elküldjem? - kérdezte az arcomat nézve. 

- Ne. Mondd meg neki, hogy egy másodperc múlva lent leszek - mondtam. Tudtam, hogy beszélnem kell erről valakivel és ő az egyetlen aki megértené. Kikeltem az ágyamból, felhúztam egy bolyhos zoknit és egy nadrágot. Hideg volt és az  utolsó dolog amit szerettem volna, hogy megbetegedjek. Később kiléptem a hálószobámból és lementem a lépcsőn. A bejárati ajtó félig még nyitva volt úgyhogy azt hiszem Jack kint állt. 

- Hé - szólaltam meg, amikor láttam, hogy Jack a lábára mered zsebre tett kezekkel. Anélkül, hogy egy szót is szólt volna a karjába vont és szorosan a mellkasához tartott. Újra szabadjára engedtem a könnyeimet.

- Hogy vagy? - kérdezte Jack és a karomat dörzsölgette. - Nem annyira jól - mondtam őszintén miközben az ajkam harapdáltam. - Akkor hagyott magamra amikor a legnagyobb szükségem lett volna rá - folytattam remélve, hogy Jack érteni fogja. - Case, annyira sajnálom. Nem tudom hogyan tehetném jóvá. Mihelyt meghallottam mi történt az anyáddal csak meg kellett volna látogatnom - bocsánatot kért és kezeit a vállamon tartotta. Csak bámultam rá tartva a szemkontaktust. 

- Nézd, ha akarod elmegyek, de tudd, hogy nagyon sajnálom - mondta és közben a válaszomra várt. - Ne, maradj - követeltem és megragadtam Jack kezét. Egy kicsit tovább kell maradnia. Gyengének és haszontalannak éreztem magam, de nem akartam, hogy elmenjen. Tudtam ha erre kérném, soha nem jönne vissza. 

- Rendben - felelte és bevezetett a házba. Természetesen tudta az utat a hálószobámhoz, ezért követtem szorosan a háta mögött. Miután beértünk a szobámba becsuktam az ajtót és leültem az ágyamra Jack mellé. 

- Milyen az életed? - kérdeztem amikor kellemetlen csendet éreztem. Nem voltam hozzászokva ezekhez a pillanatokhoz. Általában soha nem beszéltünk sokat, de most mintha teljesen idegenek lennénk egymás számára. 

- Jó, van egy barátnőm - Jack semmi újat nem mondott, bár újra megsebesültem. Olyan mintha szúrná valami a szívemet. - Tudom - mondtam neki. Hogy lehetett ilyen vak? Nem beszélgettem vele mert felhozta Lilyt, de úgy tűnik észre sem veszi. 

- Igen, és hogy vagytok Sammel? - viszonozta a kérdést. - Sam és én? Soha nem volt köztünk semmi - vallottam be és elkezdtem piszkálni a takarómat. - Azt hittem, azt mondtad nekem, hogy ti ketten már régóta együtt vagytok - mondta Jack, amikor rájöttem, hogy elárultam magam. Meg kellett mondanom neki az igazat.