Just a message? [BEFEJEZETLEN]

23. rész

~Visszaemlékezés~

El se hiszem, hogy holnap lesz két éve, hogy Cassie-vel együtt leszünk!
Vettem egy szexi csipkés fehérneműt meg egy bőr miniszoknyát. Igazából ez nem az én stílusom, de remélem, hogy végre megtörténik a dolog.

A szobámban besőtétítettem és kerestem egy lassú számot.
Márcsak 2 órám van, mire ideér. Megbeszéltük, hogy nem csinálunk semmi nagy dolgot és nem ajándékozzuk meg egymást.
De ez akkor is nagy esemény. Legalábbis számomra.

Izgatottan mentem ki a fürdőbe, hogy felvegyem a ruhákat. Egy fekete csipkés tangát húztam fel először, aztán a szintén fekete miniszoknyát, ami nem sokat hagyott a képzeletre. Végül egy fehér haspólót ami alá nem vettem fel semmit. Hullámos barna hajamat kifésültem majd belenéztem a tükörbe.
Még nem volt tökéletes, így tettem fel egy kis szájfényt, aminek epres íze van. Azt mondta hogy az eper a kedvence.

Szerencsére anyámék elmentek a hétvégére, így miénk az egész ház.

Lementem a konyhába hogy felhozzam a pezsgőt. Félédes, a kedvence. Felvittem a szobámba majd letettem az asztalra. Körbenéztem, hogy minden tökéletes-e.

A telefonom csörgése zökkentett ki a gondolatmenetemből.
Cassie volt az.

-Szia baba!-szóltam bele a telefonba.

-Szia szívem.-hallottam meg aranyos hangjat.

- Mikor érkezel? Már nagyon várlak!-foglaltam helyet az ágyon.

-Öhm emiatt hívlak. Emlékszel, hogy jelentkeztem egy állásra, New York-ba?
Hát képzeld felvettek!-mesélte izgatottan.

-De hisz ez nagyszerű!-örültem én is vele. Még egy dolog, amit megünnepelhetünk.

-Igen az. Azonban lenne valami. Nem tudunk ma találkozni. Hétfőn kezdek, így ma már repülök is. Tudom, hogy ma vagyunk 2 évesek, és nagyon szeretlek, de ez az állás fontos nekem. Kérlek ne haragudj rám.

Teljesen lessokoltam. Hogy micsoda? Elmegy? És velünk mi lesz? Egyáltalán visszajön? És hogy teheti ezt, pont ma, amikor annyit készültem.

-Remélem nem haragszol! Most mennem kell. Majd hívlak.-és letette a telefont.

Kiborultam. A telefont a falnak vágtam majd az ágyra feküdtem, az arcom a párnába fúrtam és addig zokogtam míg álomba nem merültem.

Egy teljes év kellett mire túlléptem rajta. Ekkor váltottam mindent feketére. Hétvégente ki se mozdultam otthonról és ha tehettem akkor italba folytottam bánatom.
Mondanom sem kell de nem hívott. Egy árva levelet se küldött, se semmi. Nem keresett...

Aztán jött Emily, aki egy kis színt hozott az életembe. Nem hagyta, hogy magányosnak érezzem magam. Mindig megnevetettet és meghallgatott. Inkább már testvérek vagyunk, mintsem barátok.

-Minden szép volt egészen idáig, amíg fel nem bukkant újra.-fejeztem be a mesélést Zoeynak.

- Beverly...én sosem foglak elhagyni! Ezt megígérem.-közelebb lépett hozzám, majd ajkait enyémre tapasztotta.

Bocsi a késésért! 😅 Remélem ezzel a résszel kárpótollak titeket! ❤