Never Back (Vkook BTS ff.) [BEFEJEZETT]

Chapter 2. ~

A recepciós hölgy kedvesen eligazított a titkárságig, utána pedig már könnyű dolgom volt. Az irodában felvettem az órarendem, amit végre én magam alkothattam meg, nem pedig valami bugyuta oktatóm, aki semmit sem tud arról, mihez van kedvem, mit akarok tanulni, vagy éppen mit nem. Mivel a recepciós odaadta a kulcsaimat, kezembe fogtam azokat, s az órarendemmel együtt elindultam az újdonsült szobámba. A bőröndömet a hátam mögött cipeltem, illetve húztam, mert nehéz felrángatni több száz lépcsőfokon. Nem is értem, miért én kaptam a legfelső emelet utolsó szabad szobáját. Ez valami kínzás akar lenni az új diákokkal szemben? Esetleg, csak én nem értem? Sőt, ha már itt tartunk... az iskolában miért nincs lift, ha már van vagy négy emeletet ez a létesítmény?

Magamban halkan pufogva teszem meg az utolsó lépcsőfokokat is, de arra egyáltalán nem számítok, hogy valaki fénysebességgel jön nekem, ezzel kirántva az amúgy kiváló egyensúlyérzékemből. Szemeimet összeszorítva várom, hogy visszabukdácsoljak a lépcsőházban található több száz grádicson, de nem történik semmi. Már több, mint tíz másodperc eltelt, én pedig még mindig mozdulatlanul állok a helyemen. Kicsit megremeg a testem, s érzem, hogy meginog a testem, ezáltal elérem, hogy teljesen bepánikoljak. Mi van, ha most leesek, és mondjuk meghalok? Ha soha nem lehet majd gyerekem, vagy például feleségem?

- Mondd, meddig tervezel összecsukott szemekkel állni? Már bocs, de leszakad a kezem azzal, hogy téged foglak - hallok meg egy számomra ismeretlen, mély, inkább már dörmögős férfihangot.

- E-Elnézést - suttogtam magam elé, majd nagy nehezen engedtem a szemem szorításából, s kinyitottam a látószerveimet. 

Egy fiatal fiút véltem felfedezni magam előtt, aki morcosan nézett vissza rám a hatalmas sötét szempárjával. Arcán egyetlenegy ránc sem tűnt ki, inkább simának tűnt, akárcsak valami babapopsi. Haja világosbarna, ajka telt, rózsaszínes. Testét az én öltözékemhez hasonló ruhadarabok fedték, talán a pólónk színe volt eltérő. Egy lépcsőfokot leléptem, így egyenesbe hoztam magamat. Leporoltam az öltözékem, ő pedig komótosan engedett el. Rezzenéstelen arccal került meg, s sietősen lesétált a lépcsőkön. Érdekes fazon, az egyszer biztos, de legalább nem hagyott egy lépcsőháznyit zuhanni.

Megragadtam ismételten a bőröndömet, végül a nekem kijelölt szoba felé kezdtem sétálni, immáron baleset nélkül. Kinyitottam az ajtót, amit később belöktem a csípőmmel. A szememmel először az ajtó melletti szekrénysort pillantottam meg, ami valljuk be, lehetett volna nagyobb is. Az ágyam egyszemélyes, semmi különös nincs benne, olyan, mint otthon. Fakeretes, matracos, ami remélhetőleg közepesen puha, s nem kőkemény. Már megvan ágyazva, amit egy pillanatig furcsának tartok, mivel eddig a kulcs a recepción volt, de aztán rögtön eszembe jut, hogy az iskolát takarítja is valaki.

- Ya, TaeTae! - vágja ki valaki mögöttem az ajtót, ami a fejemben áll meg.

- Aish, te hülye barom! - fordulok Jackson felé, akinek a szeme megbánástól csillog.

- Bocsi, máskor óvatos leszek - csukja be maga mögött az ajtómat, majd leveti magát az ágyamra legnagyobb bánatomra, hiszen mindig az ágyamra teszem a bőröndömet, ha ki kell pakolni belőle. Amíg Jacks alszik, vagy nem tudom mit csinál az ágyamban, én kénytelen vagyok a földön hagyni az útitáskámat, így minden újabb tárgynál le kell hajoljak, hogy elérjem.Körülbelül fél óra alatt lerendeztem a pakolás dolgot, közben Jackson még aludt, s ha ez nem lenne elég, úgy horkol, akár egy túlméretezett medve.