Never Back (Vkook BTS ff.) [BEFEJEZETT]

Chapter 10. ~ [VÉGE]

Kereken fél év telt el azóta, amióta eljöttem az egyetemről. Az őszintét megvallva, egyáltalán nem bánom. Nincs nyűg, amit nem magadtól csinálsz, hanem azért, mert valaki rád erőlteti, nincs stressz, nincs edzés, nincs semmi. Jackson persze továbbra is a legjobb barátom maradt, s direkt nem beszélünk az ott történtekről semmilyen formában. Ha jól emlékszem azóta volt még egy küldetésük, de fogalmam sincs, hogyan teljesítettek. Mintha tegnap is mondta volna, hogy ma is mennek valahová. Mindegy, nem érdekel. Nem az én világom. Abszolút... diplomásak lettek az igazgató jóvoltából. Nem tudom miként csinálták, hogy két évvel hamarabb megkapták, de le a kalappal. jackson a seregben fog szolgálni, mint mesterlövész és... még valami katonás izé. Markot és a többieket viszont nem tudom. Egyedül Mark érdekelne, de ő is csak Jackson miatt. Oh, el is felejtettem, hogy az apám "cégével" nagy bizniszt csináltam. Eladtam, és tényleg Daeguba költözünk. Egy három hónapja körülbelül, de jól érezzük magunkat, és ez a lényeg. Anya is boldog, pedig apa miatt elég bánatos volt. Már elfogadta , és továbbra is azon az elméleten van, hogy ő bizony csak egy férfit fog szeretni egész életében. Nagyon úgy néz ki, hogy sikerül betartania. Tulajdonképpen, én nem velük lakom már, amit csak azért bánok, mert anya magányos maradt. Hát... kicsit akartam önállósodni, azonban nem volt sok kikötése ellene, pusztán annyi, hogy hónaponta látogassak haza.

- Mikor érsz haza? - kérdezi Jackson, mikor munka után szokásosan felhívom érdeklődés céljából. Vicces, mert amióta ismerem, mindig vagy iskola, vagy munka után beszéltünk egy-két órákat, netalántán személyes találkozót dumáltunk le.

- Nem tudom Jacks - indítom be az autót, hogy eltudjak indulni hazafelé. Nem lesz egyszerű, mert csak a főútról lehet a házam utcájába kanyarodni, és az úton egy baleset miatt kiló méteres torlódás van.

- Mert az utolsó küldetésünkre megyünk majd, és beszélni szerettem volna, hogy mikor érsz haza, hogy utána tudjunk beszélni - válaszol, én pedig a fejemben vállat rántok, s közben megállok az egyik autó mögött, már a dugóban.

- Ha így haladunk, egy óra - húzom el a számat a szélvédőn kipillantva, ahol tényleg nem lehet látni a sor elejét, annyira hosszú.

- Oké. Akkor majd egyszer csak hívlak - szögezi le, majd a gyors elköszönés után le is teszi. A fejemet csóválva dobom az anyósülésre a mobilomat, mi egy kisebb puffanással érkezik a kívánt helyre. A türelmem egyre fogytán van igazából. Nem szeretem a töketlenkedést.

***

Fél kettőkor indultam haza, és most négy óra van. Mondnom sem kell. Az idegeim kivannak, éhes is vagyok, no meg azért nem utolsósorban pisilnem kell. Ki lenne, ha nem én.

A kulcsomat helyezem a zárba, ám az meglepő módon nyitva van. Kicsit megijedek, de eszembe jut, hogy lehet Taeyeon megint összeveszett anyuval és ide jött. Csinált már ilyet, pláne, mikor anya nem engedte bulizni menni, aztán kihacolta, ám anya azt mondta neki, nem vihet kulcsot, ezért hozzám jött aludni. Mondanom sem kell, hajnali négykor a legjobb arra kelni, hogy a húgod dörömböl az ajtón.

Egyszerűen csak becsukom az ajtót, s lekapom a cipőmet. A konyhába botorkálok, ahol ledobom a slusszkulcsot, illetve a félig megivott kávémat is. Ijedten fordulok hátra, mikor valaki megfogja a vállamat. Hatalmasat sóhajtok, mikor meglátom Yeon mosolygós arcát.

- Buli lesz? - forgatom meg a szememet, szögezve felé egy kérést.

- Igen - érkezik a válasz, azonban nem a húgomtól. Meglepetten pillantok a háta mögé, ahol az én kis régi csapatom áll. Megszólalni sem tudok, olyannyira meglepődtem. A legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy eljönnek ide, miközben azt hazudják, hogy küldetésre mennek.