Never Back (Vkook BTS ff.) [BEFEJEZETT]

Chapter 5. ~

A küldetés napja nagyon gyorsan közeledik, én pedig pár tanítási órát kihagyom az iskolában, csak azért, hogy gyakorolhassak. Jungkook tényleg nagyon sokat segít mindenben, de irtó bénának érezem magam, ami sajnos kihata cselekedeteimre is. Már egy kávét sem tudok rendesen megfőzni, mert folyamatosan egy napon kattog a fejem; a holnapon.

Igen, holnap megyünk Szöul szívéért, és valószínűleg megsemmisítjük, vagy tudom is én mit csinálunk azzal a vacak szívvel, kővel... Jackson tudja, ennyi a lényeg. Csak azzal nem számol, hogy kurva nehéz felkészülni ilyen kevés idő alatt erre a szarra, mikor tisztában van vele, legalább ő, hogy nem birok egyik napról a másikra csodát teremteni. Való igaz, rengeteget fejlődtem pár nap alatt, s már nem esek el a lábamban, az erőléttel is fejlődtem, ütni is birok, csak... valahogy nem úgy, ahogy azt kéne. Kész szerencsétlenség vagyok, erre pedig nagyrészt Jungkook kiakadásai miatt jöttem rá.

- Bocsánat - makogtam magam előtt, miközben a cuccaimat felkapva indultam meg a fürdő felé.

Reggel kilenc van, mi pedig fél ötkor kelünk a gyakorlás miatt. A fürdőbe érve az ajtót kulcsra zárom, leveszem az izzadságtól bűzlő ruháimat, amit egy dobással a szennyesbe is helyeztem, végül megnyitom a vizet és beállok a kabinba. Pár percig csak áztatom magam, majd átdörgölöm a testem a tusfürdőmmel, amit csak azért hagytam itt, mert anya küldött másikat, amit fent használok.

Mikor már kellőképpen kiáztattam a bőrömet, elzárom a csapot, lehúzom a vízcseppeket minden porcikámról, megrázom a hajam, aztán kilépek a zuhanyzó előtti kis fehér színű szőnyegre. És ekkor szembesülök azzal a nagyszerű ténnyel, hogy csak az edzős táskámat hoztam be, amiben törülközőn és vízen kívül semmi nincsen. Azonnal lefehéredtem, a szívem a nyakamban kezdett el dobogni, s talán egy pillanatra meg is szédültem. Két választásom volt, az első: megkérni Kookot, hogy hozza be, a második: kisurranni érte. Istenem, miért nem figyeltem oda, mit hozok be, mikor fürödni jöttem?

Sóhajtotok egy kisebbet, végül az ajkamat összeszorítva tekertem a derekamra egy törülközőt. Csak ezt éljem túl, és ígérem, soha többé nem követek el ekkora ökörséget. A kezemet a kilincsre helyezem, majd halkan lenyomom, kinézek, de szerencsére sehol egy lélek. Kilépek a folyosóra, átosonok a gyakorló terembe, ami sajnos nem üres. Jungkook nekem háttal áll, a súlyokat emelgeti, így összeszorítom a szemeimet, közben egy jókora trágár káromkodást elmormolok az orrom alatt. Aztán hirtelen meglel a bátorság, s a tőlem pár lépésre található táskát sietve kapom fel, aztán már rohanok is vissza. Nagyot nyelve csukom be magam mögött az ajtót, annak szorosan nekidőlve ez után. Próbálom nyugtatni a szívverésem, de az egyáltalán nem akar alábbhagyni a túlzott dobogással, s ez akkor sem megy másként, mikor Jungkook bekopog.

- Tae, minden oké? - kérdezi rekedten, miután elhangzott két koppanás.

- I-Igen - válaszolok kissé zihálva, ugyanis az adrenalin túlzottan belém szállt.

- Jó, csak mondani akartam, hogy láttalak. Átkiabálhattál volna, hogy adjam be, vagy ilyenek. Nem nagy kunszt. - Szinte a lelki szemeim előtt látom, ahogyan megrántja a vállát egy pimasz mosollyal a szája sarkában, de inkább megrázom a fejem, gondolván, hogy így gyorsabban megy belőle ki ez a gondolat. Várjunk... Ő azt mondta, hogy látott? Engem? Zavaromban a fülemig elpirulok, és talán megszólalni sem bírok, csak sajnos amint ellépek az ajtó elől, Jungkook belöki, ezzel bejőve a helyiségbe.