Barátságon túl

7.

A másnap reggelem kifejezetten jól indult. Boldog voltam; elöntött a melegség. A Nap fényesen ragyogott, ami kissé fura volt, hiszen Január hónapot írtunk. Anya eldobott a suliig és mint mindig Bonnie köszöntött először, hiszen az iskola előtt ácsorogva rám várt. A második szinten kezdünk.- mondta a barátnőm miközben beléptünk az iskola ajtaján. A felfele vezető lépcsőn lassan lépkedtünk. A második emeletre felérve óriási nyüzsgés fogadott minket. Rengeteg lány rohangált ide-oda, egyesek jajgattak, sikitoztak vagy éppen nevettek. Hirtelen James-t pillantottam meg, akinek arca vérben úszott. A szemkontaktusunk nem tartott sokáig mivel Valentine talán már századszorra ütött bele a fiúba. Elkerekedett szemmel néztem a szituációt. A verekedést körbeállók nagy tömeget alkottak, emellett videóztak, fotóztak. Bonnie zökkentett ki a sokkból jelezve, hogy tenni kéne valamit. Figyelj, te szólj egy tanárnak én addig szétválasztom őket!- mondtam a barátnőmnek. Épp indultam volna, amikor a csuklómnál fogva megragadt, maga felé fordított és mélyen a szemembe nézett: vigyázz magadra! Valentine-ból kinézem, hogy... megüt. Bízz bennem!- nyugtattam meg a lányt és azzal a lendülettel el is indultam a fiúk fele. Átverekedtem magam a tömegen. Rengeteg lány ordította valamelyik fiú nevét, ezzel mutatva, hogy melyik félnek „szurkol". Valentine állj le!- üvöltöttem a fiúnak, aki épp a kezét újra James-re emelte. Kamie, takarodj el innen!- kiabált vissza a fiú majd belökött a tömegbe és újra megütötte az ellenfelét. Elborult az agyam. Egy adrenalin bomba szabadult fel bennem. Könnyeim potyogni kezdtek. A tömegből újra kikászálódva szintén odaléptem a verekedőkhöz és a kezemet erősen meglendítve megpofoztam Valentine-t. Síri csend lett. Üveges tekintettel néztem a fiú szemébe. Hagyd békén!- mondtam sírva és kirángattam James-t Valentine erős szorításából.