Lights On Honey (Befejezett)

41. Vacsora Sydney-ben

- Mi a baj? – kérdezte Shawn. Éppen a kezében tartott gitárt hangolta, miközben én a hotel szoba ablaka előtt ácsorogtam az ujjaimat tördelve. Nagyon messze ellehetett látni, mégis szinte az egész elém táruló kép kék volt, ahogyan az óceán és az égbolt összeért.

- Nem tudtam elérni a nagynénémet és még nem írt semmit. Nem akarom, hogy aggódjanak miattam...

- És bűntudatod van, hogy csak úgy eljöttél? – felkelt, félretette a gitárt és elindult felém.

- Őszintén: igen, de meg nem bántam. – nyúltam előre a kezéért.

- Neki vagy a szüleidnek meséltél a ma törtekről? – kérdezte, majd továbbra is a kezemet fogva nekidőlt a nagy üvegablaknak.

A repülőút alatt elmeséltem mi történt ma az egyetemen és, hogy mennyire nem tudtam kezelni a helyzetet. Először el sem akartam neki mondani, de amikor megtettem és láttam az arckifejezését mennyire sajnálja (amiről egyébként nem is tehet) egy pillanatig meg is bántam, hogy felhoztam. Végül kaptam néhány tanácsot, hogyan tudnám kezelni ezt a helyzetet.

Megráztam a fejemet. – Mondom, nem tudtam őket elérni. – léptem közelebb hozzá és a fejemet a mellkasára hajtottam. Shawn elengedte a kezemet és mögöttem összekulcsolva a karját szorosan megölelt.

- Ha már itt vagy velem, akkor hozzuk ki a legtöbbet ebből a néhány napból. – motyogta a hajamba, alig érthetően. Kicsit hátrébb dőlt, hogy lássa az arcomat, aztán mosolyogva nyomott egy csókot a számra.

- Meg sem érdemellek. – mondtam, továbbra is csukott szemekkel, miután szétváltak az ajkaink.

- Ezt meg sem hallottam. – pimasz tekintetét egy pillanatra felém villantotta, majd újra adott egy csókot. – Tudod, hogy nem így van. – nézett mélyen a szemembe. – Legalábbis remélem, hogy tudod. – mosolyodott el. – Nem vagy éhes? Mert szerintem én mindjárt éhen halok.

- Négy szendvicset megettél az út alatt. – böktem oldalba vidáman.

- Na, végre! Ez egy mosoly volt? – bökte meg ő is az én oldalam, és mivel csikis vagyok, így reflexből összehúztam magamat. – Négy szendvics, nem szendvics. – csiklandozott tovább, én pedig össze vissza ugráltam előle nevetve, mint valami idióta.

Sikerült előre nyúlnom és elkapnom az egyik kezét. Tovább magyarázott volna, amikor a számmal betapasztottam az övét. A nevetéstől zilálva csókoltam tovább mosolyogva. Amikor Shawn rájött, hogy nem fogom abbahagyni a keze, az oldalamról levándorolt a fenekemre. Elengedtem a karját és a vállánál fogva magamra húztam, miközben hátradőltem, így az ágyra puffantunk. Pontosabban a könyökömet beütöttem az imént felhangolt gitárba.
Oldalra pillantva elhúztam a számat, de Shawn zavartalanul tovább csókolta végig a nyakamat, a szabad kezével arrébb tolva a hangszert. Beletúrtam a hajába, amíg ő visszaindult ajkaival a nyakamon. Végig futattam a kezemet a hátán, majd a pólója széléhez érve, elkezdtem azt felfelé húzni. Gyorsan kibújt belőle és újra a számat csókolta, miközben én izmos hátának minden pontját végigsimítottam. Lábaimat keskeny csípője köré kulcsoltam és közelebb vontam magamhoz, ha ez akkor még lehetséges volt.

--

- Én mézes lazacot szeretnék, salátával. – pillantottam a pincérre, miután Shawn is rendelt magának. – Köszönöm.

A hotel éttermének terasz részén ücsörögtünk. A levegő már kicsit lehűlt, de még kellemes volt és érződött a sós víz illata. Körülöttünk a többi vendég nevetett, beszélgetett és mosolyogva fogyasztotta az ételét. A hangszórókból halk zene szólt én pedig nagyon jól éreztem magamat.