𝐒𝐙𝐄𝐑𝐄𝐋𝐄𝐌𝐁Ő𝐋 𝐉𝐄𝐋𝐄𝐒 ; 𝐧𝐚𝐦𝐦𝐢𝐧

1. Jimin és a korrep

♡mesélő POV♡

A Szöuli Művészeti Gimnáziumban folyt az élet, a diákok és a tanárok a folyosón kávéztak, pótoltak vagy készültek az óráikra. Némelyikük nagyokat ásított, viszont volt, aki már rég talpon volt. A gimitől negyed órára, az egyik kis utcában azonban teljes csend honolt. Egyedül egy ember, egy fiú aludt még mindig a szobájában úgy, mintha szombat lenne, vagy mintha soha nem akarna felkelni. A telefonja a ruhái alá gyűrve, elnyomva próbált kipréselni, kiszenvedni magából egy kis csengőhangot ébresztőóra gyanánt, hogy aztán szőke hajú, szertelen gazdája újra és újra kinyomva azt, visszaaludjon.

♡JIMIN POV♡

-Jimin, kész vagy már? Jimin? Ott vagy?

-Mi?...

-Jimin, baszki, suli van. A szombatos cucc csak egy szívatás volt, de hahó, tíz perc múlva bent kéne lennünk!

-MIAFASZ?

Olyan gyorsan pattantam ki az ágyamból, ahogy csak tudtam, megszédülve, majdnem beleesve a szekrényembe, ami persze pont most volt nyitva. Természetesen egy sor ruha megadta magát, így a fejemre estek a vállfákkal együtt, az egyik pedig úgy koppant a fejemen, hogy csoda, ha azt kint Taehyung nem hallotta meg. Auch, erre azért nem számítottam! A fejemet tapogatva kerestem egy rendes nadrág után, amit gyorsan kiráncigáltam a többi alól, de mivel rá volt csavarodva egy hosszú ujjú póló, ezért pluszpercek mentek el a lefejtegetéssel, és mire felvehettem a szaggatott, világoskék nadrágot, csalódottan néztem a tükörbe, hogy észrevehetően semmit nem fogytam a tegnapihoz képest. Ehrm, miért ilyen szívás az életem? Sajnos nem tudtam több időt eltölteni a tükör előtt saját magam mustrálásával, mert egy pólót is kerítenem kellett, na meg a táskámat is, amit, csak remélni tudtam, hogy nem szórtam el valahova a jó életbe. Szerencsére, már szinte a szívinfarktus szélén, hogy "úristen, elhagytam a táskámat is, meg fogok halni", meg is találtam az ágyam szélén, csak rá volt hajtva a paplan egyik sarka. Ilyenkor képzeletben vállon veregetem magamat, hogy képes vagyok saját magamnak kisebb fajta epilepsziákat okozni.

-Jimin, sietnél? -kérdezte a telefonba Taehyung. Ja, hogy egyikünk se rakta le?

-Azon vagyok, oké? -nyomtam ki a hívásból szegénykét. A fürdőbe rohanva csak egy kis korrektort tudtam felrakni, mert még fogat sem volt időm mosni, így az összes cuccot, ami szükséges ahhoz, hogy ne nézzek úgy ki, mint egy zombi, besöpörtem a táskámba. Lefelé a lépcsőn hármasával szedtem a lépcsőfokokat, hogy aztán lent a lépcsősor alján kifújjam magamat, mintha legalábbis a maratont futottam volna le három másodperc alatt. A pénzt, amit anyu kirakott az asztalra, gyorsan beszórtam a táskámba, "majd csak megtalálom a nap folyamán" alapon. Megjegyzem, ez a módszer sosem vált még be, de próbálkozni csak szabad, nem?

-Na, végre hogy kész vagy. -állt fel a székről Taehyung, majd kinyitotta az ajtót.

-Te hogy jutottál be a házba? -rángattam meg a szemöldökömet, mire Tae csak felnevetett.

-Haverok vagyunk, egy. Kettő, ha húzogatod a szemöldöködet, úgy nézel ki, mint egy értelmi fogyatékos panda. Három, ha így haladunk, úgy elfogunk késni, mint még soha, szóval szedd a rövid lábaidat!

-Te pedig siess, mielőtt seggbe rúglak a rövid lábammal! -fenyegettem, majd bezárva az ajtót, elindultunk.

Beérve a suliba, már rég becsengettek. Gyorsan nyeltem egy nagyot, majd Tae után besettenkedtem az ajtón. A terem ajtaja a padok mögött van, így esélyünk sincs észrevétlenül bemenni, hiszen a tanár egyből levesz mindent már látásból is.

-... ha pedig leírtátok a táblán lévő dolgokat, folytassátok a tankönyvben. A két későnek, de főleg Park "Elkésekmertnéhailyennéhaolyankedvemvan" Jiminnek egy külön órát fogok beszereltetni a szobájába, hogy ne csak a tanóra utolsó tíz percében lássam! -intett le minket, én pedig szem-forgatva bemásztam a padtársam, Taeil mellé.

-Odaadod a füzetedet? -súgtam neki, ő pedig felkuncogott.

-Erre persze jó vagyok, igaz? -színlelt sértődést.

-Nem, téged tényleg nagyon szeretlek. -simogattam meg sután a fejét. Ez a csodás pillanat olyan melegre sikeredett, mint a másnapos bátyám szénné égett mirelit pizzája a sütőben, úgyhogy inkább hagytam is. Nincs is bátyám, hihi. Meg pizzám se. Most éhes lettem, baszki...

Jut eszembe, még be sem mutatkoztam. Park Jimin vagyok, 17 éves, végzős. Testalkatomat elnézve... igen, elég alacsony, és többiek szerint vékony vagyok. Táncon és tesin általában a legalacsonyabbakkal kerülök egy csoportba. Mit meg nem adnék pár extra-centiért! Persze nem égimeszelő akarok lenni, csak egy téglán állva csókolózni az udvaron elég gáz, nem? Hozzáteszem, hogy 18 leszek októberben, így a háromnegyed osztály kábé idősebb, mint én. Ez alapjába véve nem olyan nagy szívás, azt kivéve, hogy az a pár lány, akikkel jártam, mind idősebbek voltak. Mert igen, száz százalékban hetero vagyok, és álmomban sem gondolnék arra, hogy fiúkkal csókolózok, vagy a kezüket fogom. Olyan lenne tuti, mintha valami... űrlénnyel... aish, nem is tudok úgy rá gondolni, mint valami normi dologra. De azt mindig szerettem, ha a lányok vezetnek, vagy ők dominálnak, persze nem erőszakosan, de úgy bánnak velem, mint például a kisállatukkal, olyan gondoskodással. Nos, jelenleg szingli vagyok, a lányt én dobtam, mert megcsalt. Nem értem a megcsalásokat, főleg nem azt, hogy miért kell ezt titkolni? Főleg a szeretőket. Persze, izgi meg minden, de akkor is, hazudni a másiknak nagyon szar dolog. Épp ezért tisztelem anyát és apát, amiért mert húsz éve házasok. Anya pszichológus, apa pedig fogorvos, és mindketten nagyon jók a munkájukban. Éppen ezért, igen... eléggé tehetősek vagyunk. Nem szeretek kérkedni ezzel, és tudom, hogy anya és apa rengeteget dolgozik. Csak azt nem tudom, hogy mennyire támogatnának, mert táncos szeretnék lenni, ha nagy leszek. És ez orvos-szülők mellett, hát... Majd csak összejön valahogy.

Délután, utolsó órán is bent kell maradnunk, ennek természetesen mindenki úgy örül, mintha fel kéne inni az utolsó korty, alvadt sört is a nyári melegben 72838 fokra melegedett üvegből.
-Gyerekek, az iskola vezetősége úgy döntött, pár diákot innen korrepetálni fognak a másik osztály diákjai. A következők, akiket korrepetálni kell...
Összefonom az ujjaimat. Csak az én nevemet ne... Nem is vagyok szar semmiből. Na jó, egy kicsit matekból, de az senkit nem érdekel, ez egy művész suli, nem?
-...Park Jimin, Park Chouyung...
Miért? Csak egy kérdés: mi a kékeres, búbánatos faszért? Nem lehetne átbeszélni? Tae korrepetálna, vagy valami helyes csaj, akit én keresek magamnak...
Nagyon sok időm nincs a kiakadásra, mert a tanár máris újra pofázni kezd. Nem akarja lelőni magát mondjuk, vagy valami ilyesmi?

-Most pedig kiosztjuk a korrepetálók neveit!
A tanár mindenki elé egy kis papírt csúsztat, amin gondolom az aktuális srác vagy lány neve van. Dobogó szívvel veszem magam elé, a névre meredve, ami a papírra van írva.
Kim Namjoon.
Nem is ugrik be a neve elsőre. Percekig csak azon jár az agyam, hogy ki lehet az, de egyszerűen nem tudok arcokat azonosítani a névvel.
Aztán egyszer csak beüt a felismerés, mint az 56-os metró esti tizenegykor.

Basszus.
Basszus.
BASSZUS.
Namjoon utálja a mi osztályunkat. És nagyon okos.
És bizonyára... minden idegszálával azon lesz, hogy megalázzon, és kikészítsen. Felhívom Taehyung-ot, akinek persze nem kell senkit se pluszba tanítania, mert úgy túl nehéz lenne az élete.
-Tae, lenne egy szabad órád? Vagy nem is, inkább egy szabad estéd?

Miért mindig én? Miért mindig engem akar mindenki basztatni? Nehéz lesz ez a félév, érzem én...

🌻🌻🌻
sziasztok!
ez egy újabb fanfiction lenne, egy szerintem eléggé ritka shippel, így megragadom az alkalmat, hogy minél több mindent hozzak ki belőle *-*
ha tetszett, annak nagyon örülök, és semmiképp ne felejtsd el, hogy nagyon cuki vagy (dailypositivity:3) 💖
további szép napot, puszi a pocitokra babák 💕
🌻🌻🌻