𝐒𝐙𝐄𝐑𝐄𝐋𝐄𝐌𝐁Ő𝐋 𝐉𝐄𝐋𝐄𝐒 ; 𝐧𝐚𝐦𝐦𝐢𝐧

5. Mi a...

–Namjoon szemszöge–

Ahogy Jimin alvó teste felett álltam, azon gondolkozva, hogy mit csináljak. Sok logikai megoldás végigfutott az agyamon, de az, hogy hogy magyaráznám ezt meg Jiminnek, egy se.
Az eshetőségek a következők voltak:

1. A reális: felkeltem Jimint, jó nagy ordibálással, hogy a szart is kiijesszem belőle. A terv technikailag beválna, de hogy utána mit mondok a kis mochinak, na, arra halvány lila gőzöm sincs.

2. A talán beválós: elkezdem kenyérrel dobálni Jimint. Kicsit mérgi lesz, de nem mindegy? Cuki mérgesen, és retardáltnak fog hinni, de ez a legjobb verzió.

3. A legmerészebb: felveszem Jimint a hátamra, és elindulok vele. Na, itt mindenki felugrana a plafonra, kezdve velem, meg Chimmel, aki szerintem a tetőt is berepesztené a meglepődéstől.

Végül inkább a felkeltős-verzióra adtam a fejem, így hozzányúlok Jimin hajához, megsimogatva, aztán a puha, baba-szerű bőréhez. Ebből valami párnát kéne csinálni, vagy kendőt, a bőréből... Mármint nem úgy értem! Nem akarom Jimint kinyírni, dehogy. Mondjuk, néha annyira idegesítő... De ez megéri. Csak meg ne tudja, miért vállaltam el ezt az egészet. Hogy főne a fejem, ha megtudná...

-Pszt, Jimin... -suttogtam, ütögetve az arcát. Legalább majd ne csodálkozzon, ha így olyan lesz a feje, mint egy paradicsomnak. -Jimin, fel kéne kelni... Hahó, Jimin...
Jimin felemelte a fejét, vagyis csak annyit láttam, hogy megemelkedett a haja. Már elkezdtem reménykedni, hogy felkel, és mehetünk is a dolgunkra, mire nem áthatja a másik oldalra a fejét a szerencsétlenje? Tudtam én, boi, hogy alvási problémáid vannak, de ezt nem a suliban kéne kiélni!
-Oké, nem hagytál más választást... -suttogtam, bár inkább csak magamnak. Még utoljára ráfújtam a szemére, hogy hátha ettől magához tér, de semmi. Lassan megfogtam az egyik karját, majd a másikat is, hogy valahogy fel tudjam állítani a... a testét.

Ahogy magamra hajtogattam a fiút, a táskáját ráadtam a hátára, de alig léptem kettőt, lecsúszott az egyik karja, így kissé erőszakosabban dobtam vissza a vállamra, mert egy kicsit elegem volt már az állandó helyezkedéséből. Azonban ahogy megszorítottam Jimin kis csuklóját, a srác felkapta a fejét.
-Mi a-
-Jimin, én...
-TE MÉGIS MI A REZES PICSÁT CSINÁLSZ?
-Magadnak köszönd! Nem akartál felkelni, nekem meg indulnom kellett! -vágtam ki gyorsan magamat a helyzetből, kihasználva, hogy Jimin két másodperce kelt fel. A cuki, lapos segge hangosan csattant a suli kőlapjain. Újra előttem fekszik, vagyis a hátán... A padlón. Nem megmondtam, hogy újra padlóra fogom küldeni?
-De akkor is, Namjoon... Hogy! Hogy jössz te ahhoz, hogy... hogy engem itt pesztrálj? -már épp adtam volna neki egy vissza-lebaszást, mikor hirtelen hátra esett. Újra hevesen kapkodta a levegőt, én meg csak álltam, mint valami szerencsétlen.
-Jimin, mi a baj? -kérdeztem, letérdelve hozzá. Mi rosszat tettem?
-A tásh- a táskámbanh, zsebh... Add a táskámat! -mondta gyorsan, egy újabb roham előtt. A táskájához nyúltam, kinyitva a zsebeket, hogy így is könnyebb dolga legyen. Kivett belőle valami kis cuccot, és... beadta magának? Nem, ez valami tabletta. Vagy nem tudom, bármi lehetett. Ahogy megpróbáltam a fiú elé lépni, hogy lássam, mi az, elfordult, hogy direkt ne tudjam megnézni. Pár percig csak mélyeket lélegzett, aztán végül felült, megkapaszkodva az asztal szélében, lezuhanva a székre.
-Jimin, jól vagy? Mi történt? -állok elé, azonban a fiú kissé komorabb lett.
-Semmi. Nem kell tudnod róla, magánügy.
-Oh... oké. Akkor ma matekozzunk? Vagy inkább csak... kísérjelek haza?
-Nem tudom, kísérj haza. Aztán majd csak lesz valami. -int nekem, majd magára véve táskáját, kilépünk a suli épületéből.

Hazaúton egyáltalán nem szólunk egymáshoz, sőt, Jimin még zenét is hallgat magában, így én csak mellette sétálok, az eget nézve. Mi volt ez az előbb? Jiminnek rohamai vannak, vagy asztmás? Ha igen, akkor miért erőlteti ezt az egészet? A szülei tudnak erről? Nagyon fájt ez neki? Nagyon megijedt, hogy leesett a hátamról?
Annyi és annyi kérdésem van, amiket feltennék Jiminnek, de inkább hagyom. Biztos rohadt dühös rám...