𝐒𝐙𝐄𝐑𝐄𝐋𝐄𝐌𝐁Ő𝐋 𝐉𝐄𝐋𝐄𝐒 ; 𝐧𝐚𝐦𝐦𝐢𝐧

4. Művtöri és a dilemmák

-Szóval azt mondod, hogy Namjoon tegnap rád írt, hogy találkozzatok, és te meg írtad, hogy oké, aztán megbántott, utána pedig teljesen heteroként várod azt, hogy most délután beszélgessetek, vagyis csak a házit fogjátok átnézni, jól mondom? -sorolja Tae, második óra után.
-Igen! Vagyis, hát... Nem tudom,.csak bántott, hogy alábecsüli a képességeimet. Főleg a szublimálósat! Fizikából igenis jó vagyok!
-Az kémia, Einstein.
-Akkor az, nekem aztán! Meg érted, ma délután az túl korai. Ezaz! Namjoon túl hamar kezdeményez randit, vagyis találkozót, ezért nem lehet az, mert a melegek visszahúzódóak. Háhá, látod, na ki az Einstein?

Mielőtt még Taehyung letudna szólni többszörös értelmi fogyatékosságért, szól csengő, ezért készségesen bemászok Taeil mellé.
A művtöri-tanár, Mrs. Wang úgy jön be a terembe, mintha egy csapat pedofil zombi elől menekülne. A tanári kar vagy a pedofil zombik? Nehéz a választás...
-Gyerekek, mivel én nem tudok tovább bent maradni, össze lesztek vonva a tizedikesekkel! -mondta, mire mi egyöntetűen elkezdtünk hőbörögni. Voltak, akik a padokat baszkodták, voltak, akik a szekrényekbe próbáltak bemászni, hogy elutazhassanak Narniába -ezt azért én is kipróbáltam volna, szeressünk veszélyesen élni-, de voltak olyanok is, akik csak egy csendes "ó, a kurva anyádat"-jellegű mondattal reagálták le az egészet. Én elég csalódott voltam, mert a művtöri egy olyan tantárgy, ami érdekel, ha csak minimálisan is, ezért csak csendben bepakoltam mindent a tolltartómba, hogy odamenjek a barátaimhoz.
-Mizu, törpicsek? -kérdezte Kyungsoo, lehajolva hozzám, mintha olyan alacsony lennék. Megforgattam a szememet, belebokszolva a vállába.
-Nagyon vicces, hahaha!
-Jössz majd kajálni, Jimin? -kérdezte LoRa, belekarolva a pasija, Cheng karjába.
-Nincs is kajám, csóró vagyok mint az állat. -tártam szét a karjaimat.
-Majd lesz, naa, kérlek! -fogta meg az én karomat is LoRa.
-Indulunk, bébi? -kérdezte szemforgatva Cheng a barátnőjétől.
-Indululj el, ha akarsz, én itt maradok Jiminnel. -engedte el, majd mellém sétált.
-Tömegkurvaa! -ordította MiNa, ahogy beletúrt barátnője hajába. MiNa és LoRa jó barátnők, de LoRa néha úgy váltogatja a barátnőit, mint más a telefontokokat.
-Vagy te az, idióta ribi! -na, asszem pont ez az oka annak, hogy LoRának olyan sok barátja van.
-Jössz majd zabálni? Kurva éhes vagyok, azokkal a taknyos nyomorékokkal leszünk, aah, elegem van mindenből. -sorolta MiNa, ahogy beálltunk a sorba, számot adva mocskos szájáról. Én csak figyeltem, mint azok a cicák a vicces videókban -nem a macskás-fail-osban, hanem azokon a gifeken, hihi-, mintha annyira érdekes lenne ez az eszmecsere.
-Persze megyek, csak akkor Jimin is jön. -intett LoRa, én pedig beálltam a vagány, festett hajú nőnemű egyed mellé.
-Szívesen venném, ha a három grácia megerőltetné magát, és elindulna végre! -szólt ránk a tizedikesek tanára, akit már kevésbé bírtam. Jelen esetben LoRa sem hagyta annyiban a tanár figyelmeztetését, és visszamorgott valami "maga meg megerőltethetné magát, és elmehetne a picsába"-félét.
Ahogy végigmentünk utolsókként a folyosón, elhaladtunk a tornaterem előtt, ami az utolsó terme volt a B-szárnynak. Az ajtó kinyílt, és az egyik labda kiesett a tornateremből.
Odamentem, hogy gyorsan visszadobjam, de ekkor Namjoon jött ki a teremből. Nem volt átöltözve, de izzadt sem volt, mint az a sok srác szokott lenni.
-Te hogy hogy itt? -kérdeztem, még mindig fogva a labdát. Ma rajta is világoskék nadrág volt, egyetlen nagy szakadással a térdén, egy nagy pulcsival kombinálva, ami leesett az egyik válláról, felfedve kidomborodó kulccsontját. Mindezt egy Vans-cipővel, meg egy avokádós zoknival tette művészivé, kissé tumbli-beütése volt az egész fiúnak. Mondtam már, hogy divatblogot kéne írnia?
-Tesim van, szerinted? Uh, várj, kész lett a matekod?
-Persze, szerinted? -kérdeztem reménytelenül. Namjoon csak mosolyogva megrázta a fejét, amolyan "te sosem javulsz meg, szerencsétlen"-módon. Már épp nyílt volna a szája, mikor visszacsukta, így épp úgy nézett ki, mint valami értelmi fogyatékos, amin jót nevettem volna, ha nem hallom meg a hárpia tanár hárpiahangját.
-Park Jimin, ha nincs a teremben öt percen belül, elküldöm a másik osztályhoz, látszólag a testnevelés jobban érdekli, mint a történelem!
A tanár szavaira elkezdtem forgatni a szemem, majd visszafordultam Nam felé.
-Akkor áll még a délutáni matek? -kérdezte, de amíg ezt a kérdést feltette, a tekintetem elidőzött Namjoon hosszú, vékony ujjain. Úgy irigyeltem mindig a magas embereket, mintha mindenhez több joguk lenne, mintha több mindenre lennének képesek. Nem túlzok, ha azt mondom, imádom a hatalmat. Azt a hatalmat, amit a lányok felett birtoklok, a hatalom, ami a barátaim felett van, a hatalmam, ami a szépségemmel vonható össze. Szépnek látnak, és ha bár nem is hiszem el sokszor, ezt tudom alkalmazni, elég sok helyen, mit meg nem adnának egy szép arcú modellért, akinek nem csak a teste elég jó erre a célra? Vagy egy castingon, kikre figyelnek fel? A szépekre. Azokra, akiknek gyönyörű az arcuk, a hajuk, vagy az orruk. De nem lehetek egyedül, megannyi embert kell túlszárnyalnom ahhoz, hogy engem válasszanak. Hogy ragyoghassak, hogy azt mondják: "igen, mi erre vártunk, ezt akartuk látni!", hogy híres lehessek. Hogy magasra szálljak, és csillagokat mozgassak meg a mozdulataimmal, a hangommal, a tehetségemmel, ami megadatott nekem. Mert igen, van tehetségem. Van a tánchoz, amit imádok, és a színéskedéshez, vagy ha ahhoz nem is, az énekléshez. Négy oktávot tudok kiénekelni, emlékszem, egyszer dúdoltam magamban az utcán ülve, egy zenét, az egyik ember pedig pénzt dobott az elém hanyagul leejtett kávés pohárba.
De... Az éneklés és a tánc az utolsó, amit a szüleim el tudnának nekem képzelni. Nem fogadnák el, főleg nem az apám, akinek ugye, orvosi diplomája van. Szerinte, ahogy mondtam, ha valaki nem jó a reál tantárgyakból, az senki. És pontosan itt jön a képbe az, hogy mennyire szomorúak, dühösek és elkeseredettek lennének, ha elmondanám nekik azt, lazán bedobva, hogy "Hé, anya, apa, képzeljétek, szarok a családi hagyományba és a terveitekbe, mert táncos leszek".
Érzem, hogy ezt nem tehetem meg velük. Látni a szomorú, reménytelen arcukat, hogy a fiuk táncos akar lenni... Ez lenne a szemétség csúcsa.