Szárnyaló mélység

1. fejezet - Flower

Ugye, milyen jó érzés, amikor kiderül, hogy a fiú, aki után évekig epekedsz, a legjobb barátnődbe szerelmes? Ráadásul, amikor Isten a gerinceket osztogatta, egészen biztos, hogy sem Nina, sem pedig Randy nem állt sorba, hogy legalább egy parányi mennyiségű emberséget kiharcoljanak. Szinte már alig emlékszem, hogyan alakult ki bennem ez az egész. Csupán annyit tudok, hogy sosem vettem félvállról a szerelmet. Számomra nem azt jelentette, hogy egyik nap összejövünk, másnap már le is fekszünk egymással, harmadnap meg már világgá kürtölöm, hogy mennyire szeretem XY-t. Mindig is egy bensőséges, meghit dolognak tartottam, ami nem tartozik senki másra, csakis a két érintett félre. Először szépen megismerkedünk a másikkal, összehaverkodunk, a szerelem pedig magától alakul ki. Ez nem olyan érzés, amit erőltetni lehetne. Ezért is okoz rengeteg örömet, mosolygással teli pillanatot, ugyanakkor megannyi átsírt éjszakát és fájdalmat is egyaránt. Egyébként, nem is kéne meglepődnöm a dolgon, hisz nem ez volt az első alkalom, hogy kikosaraztak. De attól még ugyanúgy fájt, és a csalódás keserű íze is rátett egy lapáttal a nyomott hangulatomra.

Randy végzős a helyi gimiben, egy évvel idősebb nálam, és szinte az első perctől fogva levett a lábamról. A rövid fekete haja, méregzöld szemei, kopott bakancsai és a bőrkabátja egy vérbeli rosszfiúra emlékeztették az embert, de mindez csak a látszat volt. Legalábbis, ekkor még ezt hittem. Bíztam benne, hogy a gúnyos külső mögött egy jószívű fiú lelke lakozik, ezért is szedtem össze minden meglévő bátorságomat, hogy elé álljak és bevalljak mindent. Itt jött a képbe Nina. Mindvégig azt gondoltam, hogy ő a legjobb barátnőm, akivel minden apró-cseprő bajomat megoszthatok, aki kiáll mellettem a bajban, akire bármikor számíhatok, ha éppen úgy hozná az élet. Eleinte még el is hitette velem, hogy ő a nagyszerű mintabarátnő, de abban a percben, hogy meghallottam, Randy sokkal szívesebben fogná az ő kezét, mint az enyémet, mindez a feledésbe merült. Amikor Randy visszautasított, arra hivatkozva, hogy neki Nina az igazi, drága barátnőm számára megszűntem létezni. Szó szerint.

És, persze, hogy még csak véletlenül se lehessen elfeledni az egész szánalmas vallomást, a jelenetet körülbelül az iskola háromnegyed része látta, mosolyogva nézték végig a megaláztatásomat, ugyanis Randy a képembe röhögött egy „Bocs, kislány"-t mormogva, majd megragadta Nina kezét, és faképnél hagytak. Kérdem én, ha ennyire szerette a drága és tökéletes Ninuskát, akkor miért nem lépett előbb? Talán tudott volna az érzelmeimről és megvárta, amíg elé állok, megalázom magam mindenki előtt, hogy aztán ők is belémrúghassanak egy nagyot? Szörnyű, hogy milyen emberek vannak.

A büszkeségemet viszont nem engedtem a porig rombolni. Egyetlen könnycsepp és reakció nélkül fordítottam hátat a kíváncsi diákseregnek, majd angolosan távoztam a rozsdás vaskapun.

A sulink, névszerint Mercyful Clarisse Gimnázium, egy körülbelül kétszáz éves kastélyszerűség, ami már többször volt felújítva és restaurálva, mint takarítva, ráadásul, amikor iskola lett belőle nem is ez volt a neve, de mivel az új diri nagy King Diamond és Mercyful Fate rajongó, úgy érezte, hogy ő ezzel egy istenkirálycsászár lesz, ha indítványozza az épület nevének megváltoztatását. És, hogy miért pont Clarisse? Az igazgató megszálottan imádta a feleségét, aki szintén ezt a nevet viselte, így értelemszerűen más elnevezés szóba sem jöhetett. Kész vicc az egész, komolyan mondom.

Egyébként gyönyörű, tavaszi idő volt, alapból pozitív reményekkel ébredtem reggel, de amilyen jól indult a nap, most annyira el lett cseszve. Teljesen öszeszorul a gyomrom, ha arra gondolok, hogy csupán egyetlen perc alatt fosztottak meg mindentől, ami valamit is számított az életemben. De nem számít. Túlteszem magam ezen is, mint minden máson.

Egy focilabda suhant el a fejem fölött, és bár szeretném azt hinni, hogy nem szándékos volt, valahogy nem tudom magam rászánni az ellenkezőjére. De figyelemelterelésnek tökéletesen megfelelt. Olyannyira tökéletes, hogy nem is vettem észre a velem szembe jövő fiút, akibe teljes erőből beleütköztem. Szegényt már abban a másodpercben sajnáltam, hogy érintkezett velem. Szerencsére egyikünk sem esett el, ugyanis a fiú ügyesen elkapta a kezeimet, amiért roppant hálás voltam neki. Még ha nem is mondtam ki. Az lett volna a nap közzéppontja, ha még seggre is huppanok.