𝑀𝑎𝑐𝑠𝑘𝑎 𝑙𝑒́𝑙𝑒𝑘 𝐼. |Átírás alatt| ✔️

6. Fejezet

A fény áradat, amely az ablakomon keresztül tört utat magának, csak nem megvakított. Mielőtt kinyitottam a szemem, hatalmasat nyújtózkodtam az ágyamban és felültem. Milton aprócska tappancsaival dagasztotta a takarómat, a hasamon, azt jelezve, hogy ő kéri a reggeliét. A doromboló kandúrt, az álla alatt megvakargattam, és lerakat a földre, hogy kiszállhassak az ágyamból. Utam a fürdőszobába vezetett, hogy azt a kócos loboncomot helyre rakhassam, mert ha nem, amúgy úgy nézek ki mint a Szörnyella. A tegnap kikészített ruháimat vettem fel, melyet a székre hajtogattam össze. Tegnap este, mielőtt álomra hajtottam volna a fejemet, sikerült kigondolnom egy tervet, hogy hogyan szökök meg, hogy miket teszek el magamnak a táskámba, és hogy hogy álljak szembe az igazsággal. Biztosra vettem mindent, így nem jöhetek ki belőle rosszul.

Kora reggeli felderítést tettem. Anya, illetve apa, mélyen aludtak még a szobájukban, és mivel jól ismerem őket, egy jó darabig még nem is fognak felkelni.  Elővettem a hátizsákomat, és belepakoltam minden olyan kelléket, eszközt, ami ehhez a kis ,,kiruccanáshoz" kellhet.

Bepakoltam a következőket:

-Lámpa

-Víz

-Bicska

-Iránytű

-Óra

-Pulcsi

-Szendvicsek

Adtam enni Miltonnak, és halkan, osonva lementem, majd behajtottam az ajtót, és elindultam a konyhába. A táskámat letettem az egyik székre, hogy még írhassak anyunak illetve apunak egy kis levelet.

Egy jó ideig kerestem a papírt és a ceruzát, de miután megtaláltam, megírtam irományomat.

,,Anya... Apa... elmentem otthonról... úgy gondoltam elmentem kiruccani Oxfordba egy barátnőmhöz. Sehogy se tudom egyedül feldolgozni azt, hogy Brigitte nincsen többé. Muszáj, hogy egy barátom az oldalamon legyen. Majd valamikor jövök, és sajnálom az ahogy viselkedtem. Szeretlek titeket. XO "

A levelet, egy jól látható helyre tettem, és adtam enni a cicámnak. Megsimítottam még utoljára Miltont, és neki indultam a hatalmas útnak ami rám vár. A lépcsőn megállva magamba szívtam a  friss levegőt, aztán kifújtam

csukott szemmel és tovább mentem. Furcsa, hogy amióta Brigitte nincsen, sikításokat, és segítséget hallok az erdőből néha. Ennek most a végére fogok járni.  Az erdő valahogyan máshogy emelkedett a szemem elé. Máshogyan láttam mint eddig. Tisztább, zöldebb volt, és jobban virágzott mint eddig. Kérdéseimre tudtam, hogy amit keresek választ, valahol ott bent fogom meglelni. A madarak csicseregtek, és az erdő lombjai eltakarták előlem a gyönyörű kék eget, melyen próbált átjutni a napsugár. A virágok kinyíltak jelezve hogy itt van a tavasz. Ez maga volt az égkő. Egész lényemet átjárta ez az érzés. Eltértem a a valódi feladatról, és erre most nincs idő. Megráztam a fejem, hogy elűzzem a bámészkodást, megmarkoltam a táskám, és bátran mentem előre próbálva emlékezni az útra, amin tegnap eltévedtem, és ahhoz a házhoz vezetett. Egy reccsenést hallottam meg. Arra fordítottam a fejemet és megláttam egy gyönyörű szarvast. Agancsait a magasba emelte és mintha tudta volna magáról, hogy felséges, vagy hogy gyönyörű, úgy mozgott, mint maga az erdő királya. Nem mozdultam néztem még egy ideig.

A szarvas nem igen idegesítette magát azon, hogy ott vagyok az ő területén de még az se, hogy egy kicsit közelebb mentem. Ő is lépett egy lépést, orra mozgott szemei pedig kedvesen csillantak fel, felém. Lépett előre kettőt, és ott állt velem szemben. Látszott rajta mennyire otthon érzi magát, és mennyire tisztel itt mindent.

Előre nyújtottam a kezem, és meglepetésemre az orrát a kezembe helyezte. Puha volt, és éreztem a meleg levegőt amit kifújt. Nem tettem más mozdulatot mert féltem, hogy elijesztem. Álltam még egy darabig és mosolyogtam rá, nézve a szemeibe. Ám valami zörej törte meg a csendet mögülem amire hirtelen felkapta a fejét, mozgatta a füleit és szemei csak úgy cikáztak keresve a hang, vagy veszély forrását. Rám nézet mintha bocsánatot szeretne kérni, és elugrott. Tudott valamit amit én nem.  Megfordultam de semmi nem volt ott. Kifújtam a levegőt kicsit szaggatottan, és elindultam tovább miután végig gondoltam az útvonalat.

Furcsa érzésem volt. Mintha valami figyelt volna a sűrűből, és nem azzal a jó szándékkal. Mentem tovább ügyet se vetve rá, hisz ha nagyon ártani akarna már itt lenne. Kisebb köd szállt le. A nap próbált még ezen is át ütni, hogy bevilágítsák a természet lágy ölét, de sajnos nem sikerült. Én örültem annak a kevéske fénynek is amely, nagy nehezen még is volt. Hosszú időt sétáltam múltkor is amikor a házat megtaláltam, így vélem most is ugyan annyi időt kell mennem, ha csak el nem tévedek. A ház ugyan is az erdő legmélyének legeldugottabb részén található. Emlékeim szerint.

Kettő és fél óra gyaloglás után, megtaláltam a házat, amit köd úgy vett körül mint a horror filmekben.

Modern volt, és szépen tisztán tartott. Nem látszott rajta élet, vagy hogy laknának benne. Semmi mozgás nem volt. Akinek van esze messziről kerülné, az ilyen helyeket, de én nem.  Kicsit elfehéredtem. Majd végül közelebb mentem. Egy hatalmas fa mögött találtam menedéket, ahonnan még jobban személyre tudtam venni a házat észrevétlenül. Éreztem, hogy ez veszélyt is jelenthet, mivel vagy nem lesz jó indulatú a gazda és zaklatásért rám hívja a rendőröket, vagy amikre keresem a választ veszélyesek és lehet azért van ennyire az erdő mélyén, hogy az olyan sima emberek mint én ne jöjjünk rá. Oda mentem a kukákhoz, volt egy rés ami a garázsba vagy valami fészerbe vezetett. Osonva futottam oda, és mikor beértem a csend tovább uralkodott a helyen, de még a szívem dobbanását is lehetett hallani.

Bumm bummm bumm bummm

Éreztem, hogy a szívem kiugrik a helyéről, és ahogy verte az ütemet, lepergett az életem előttem annyira féltem. Senki nem volt itthon most, vagy pedig nagyon csendes lelkek.

Viszont találtam néhány szerszámot. Becsuktam magam mögött az ajtót, és sötétség borította be a helyet.

Tapogatva kerestem a villanyt, és végül nagy nehezen sikerült megtalálnom. Végre normális világosság volt. Egy szekrényt néztem ki magamnak ami az egyik sarokban állt egy maga, és végül lenyomtam a villanyt. Vissza emlékezve, mentem a szekrényhez vissza, hogy egy kis időre megbújhassak benne. Ott dekkoltam. Nem mertem nagyobb lépéseket tenni, amíg nem vagyok abban biztos, hogy mi is ez a hely. De ha nem derítem fel, nem is fogom soha megtudni.

Egy óráig ,,rohadtam" bent, majd végül egy ajtó becsapódott. Lépteket hallottam, és férfi hangot. Valaki bejött aki éppen telefonon beszélt. A hangja mély volt, és komor.

-Nem érdekel, hogy hogyan, vagy hogy mint oldod meg! De nem vehetnek észre!-elhallgatott. Valaki valamit mondott neki a túloldalról. Halk volt a telefonban lévő másik hang, így az nem volt kivehető.-Jegyezd meg! Ha valaki megtudja, kiváglak innen és elvágom a torkod!-mondta idegesen.

Szám elé tettem a kezemet hogy ne hallatszódjon az, ahogy hangosan veszem a levegőt. Becsuktam a szemem. Hirtelen kinyílt az ajtó, és a vállamnál fogva rántottak ki.

-Lám... lám... mit is találtam?!-vigyorgott a férfi, a telefont pedig zsebre vágta. Lesokkolódtam. Tetovált volt, zselézett hajjal, kékes zöld szemekkel, és igen határozott tekintettel, ám az a gonosz vigyor ott helyezkedett az arcán. Ruhája megfeszült a testén. Tekintetem falfehér volt, ő meg csak vigyorgott, mint a vigyorgó macska az Alice csodaországból. Kerestem menekülő utat így az ajtó felé néztem, de azt a szél becsapta.

Hátráltam, és háttal neki ütköztem annak a szekrénynek, ami társam a volt a bújtatásban.

-Hoppsz hoppsz....-cukkolt a fiú. Kb olyan húsz évesnek tippeltem volna. Nem mentem közelebb. Amikor lehetőséget láttam, kibújtam a sarokba szorításból, és kilökve az ajtót elfutottam, ám most megtorpantam. Egy kb ,,álmommal" azonos magasságú párduc állt előttem, zöldelő szemekkel, amire én három másodperc múlva elájultam ijedtemben.