𝑀𝑎𝑐𝑠𝑘𝑎 𝑙𝑒́𝑙𝑒𝑘 𝐼. |Átírás alatt| ✔️

12. Fejezet

Hope:

Nem elég az, hogy én is már ebbe a bandába tartozok, de ráadásként a hatalmas durranás megint megismétlődött, és persze megint kint volt egy emberünk. Nem láttunk semmit, és senkit sem, de a hang az csak vízhangzott tovább.

Az ajtó viszont kinyitódott, és Logan egy csomó csomaggal belépett, majd ledobta őket a földre. Nem értette, hogy miért bámulunk rá kikerekedett szemekkel, falfehéren.

-Ti meg mit bámultok? Úgy néztek ki mint akik szellemet láttak.-mondta pimasz vigyorral, és karba tette a kezeit. James csak a fejét rázta, azzal a nem vagy vicces tekintettel, majd kérdőre vonta.

-Te nem hallottad?-

-De hallottam. És?-sosem értettem, hogy miért jó az, ha valaki bunkó. Logan a bunkó szó jelentését is túl szárnyalta. Egyáltalán nem érdekelte, hogy talán a barátai aggódtak érte. Én nem tudom, hogy hova soroljam magamat nála. Barátnak, ellenségnek, vagy csak annak aki mindig láb alatt van?

-Azt hittük te vagy a következő áldozat, te idióta! ki volt?-Cole-t még soha nem láttam ilyennek, és nem gondoltam volna, hogy így lecseszi Logant. Logan ügyet se vetett rá, Brigitte, meg csak jobban betakarta a hadisérültünket.

-Elhoztál mindent amit mondtam?-kérdezte Bryan, miközben Sarah a kezét szorongatta.

-El. Ruhák, kaja, ja meg mi a bánatomat..-keresgélt a szatyrokban és táskákban, majd elővett egy kis dobot, ás elkezdte leolvasni a nevét.-Tampax tampont.-elsüllyedtem volna legszívesebben a szégyenemben. Brigitte, viszont azonnal ott termett mellettem, és kikapta a kezéből, és belerakta az egyik táskába. Hallottam a háttérben, hogy Sarah rajtam nevet egy jóízűt, de nem törődtem vele. Ha ebben találja csak meg a boldogságot, nem tehetek semmit sem.

-Ezeket felviszem a szobádba..-jelentette ki Brigitte, és felkapta a táskákat, és felsietett a lépcsőn. James épp valamit akart mondani Logannak, amikor valaki kopogott.

-Kinyitom..-sóhajtotta James és ellökve az útból széttetovált barátját, ajtót nyitott. Nem láttam az arcát az illetőnek, mivel James kitöltötte szinte az egész ajtót. Egy pillanatra láttam csak, de még úgy se lehetett felismerni. Baseball sapkát viselt, az arcát pedig egy sállal, szemeit pedig napszemüveggel takarta el.

Elnézést, hogy ilyenkor zavarom önöket..-kezdte el a mondani valóját, az ismeretlen idegen, aki még a hangját is elmélyítette. Egyre érdekesebb és érdekesebb volt ez az ügy.-Láttak valami szokatlant erre fele?-kérdezte. Össze húztam magamat, valamiért nem akartam ezt a fickót közelebbről megismerni. Egy, azért mert nem lehet semmit látni belőle, és kettő, mert egy M16-os fegyver van nála. -Jobbulást fiam.-nézett Cole-ra, akit James válla felett pillantott meg a kanapén. Cole nem válaszolt, de elkezdett azonnal izzadni. Ismerte a tagot. Ő lőhette meg.

-Nem uram. Kellett volna?-támasztkodott az ajtónak James, hogy a fazon véletlenül se tudjon bejönni. Bryan elengedte Saraht és ő is az ajtó közelébe férkőzött, de James végül úgy döntött, hogy inkább ott hagyja őket.

-Segíthetek?-vezérünk átváltott a határozott hangra, és felvette a szigorú tekintetét.

-Igen. Hatalmas állatot lőttünk le a csapatommal tegnap itt ebben az erdőben. Nem látták esetleg?-Brynak is leesett miről is van szó, majd elkezdte csak rázni a fejét.

-Sajnálom uram nem láttuk.-mondta. Látszott rajta, hogy legszívesebben szétszedné a tagot, és az erdő más más részein szórná el azt ami maradt belőle.

-Ohh. Sajnálatos.-mondta neki a kb negyven év körüli csávó, majd a fegyvert a vállára dobta.

-Minek az önnek, majd lőnek egy másikat.-mormogta Logan.