cigarettes // changki

outro

én megbocsátok neked.

de itt az igazi kérdés az.. hogy te meg tudsz-e majd valaha is bocsátani nekem?

mire changkyun ki merte bontani a levelet, kihyun már elment. hónapok teltek el azóta. és ha nem lett volna minhyuk, hogy észrevegye a bontatlan borítékot az éjjeliszekrényen, akkor valószínűleg még az elkövetkezendő években sem nyitotta volna ki.

bűnösnek érezte magát. már így is elég nehéz volt megbocsátania magának, amiért az utolsó találkozásuknál kiabált a fiúval és még meg is siratta. most, hogy már tudta soha többé nem lesz képes arra, hogy elé álljon és bocsánatot kérjen.. ez a gondolat megöli őt.

észre kellett, hogy vegye a dolgokat minél hamarabb - azt, hogy kihyun beteg volt, és ez valami sokkal komolyabb volt, mint egy szimpla megfázás. és minden, amit valaha is szeretett volna annyi volt, hogy bocsánatot kérjen, hogy megmutassa minden, amit felé érzett tiszta szerelem volt.

ha csak tudta volna, hogy kihyun beteg volt, a legboldogabbá tette volna az utolsó napjait.

akkor is ezt kellett volna tennie, ha kihyun nem haldoklott volna és lett volna beteg. neki kellett volna róla gondoskodnia. ám ő mégsem tette.

közel szorította szívéhez a levelet, miközben arra gondolt milyen gyakran kezdte el neki kihyun mondogatni, hogy mennyire szereti őt. hogy milyen aggódóvá vált.

de changkyun még csak most hitte el. mikor már túl késő volt. most már nem tudott "visszamenni és rendbe hozni mindent".

már nem is érdekelte mit tett kihyun. már nem számítottak. mindent amit szeretett volna az volt, hogy kihyun visszatérjen karjaiba.

akármennyit is gondolkozott, egy dologban biztos volt.
mindazok után, amin keresztül ment, már tudta;

jobban fájt kihyunt szeretni.

sokkal rosszabb volt, mint bármelyik másik fájdalom, amit changkyun valaha érzett. ez egy kórosabb szenvedély volt, mint bármi mást. és changkyun sosem fogja tudni elengedni.

--

"az utolsó napjaiban csak rólad beszélt."

"mit mondott?"

"hogy mennyire szeret téged és azt kívánja bárcsak ott lennél vele."