Egy új fejezet

3.

Ma van a második vizsganap. Ma egy verset kell elszavalnunk,majd egy történetet kell kitalálnunk,miközben random szavakat dobálnak nekünk,és azok szerint kell alakítanunk a történetet. Szerencsére ebben jó vagyok. Ma elég hamar-9.30-kor kerűltem sorra. Szerintem jól ment,a történetem közben a vizsgáztatók sokszor felnevettek,sokszor meg tapintani lehetett a feszültséget. Színészkedni mindig szerettem,ezért van benne gyakorlatom.
Kb. egy fél órát voltam bent,majd a szüleim kíséretében elindultam a Temze felé,felülni a London eye-ra,és még egyszer megnézni az Elisabeth Tower-t.
Este elkerekedett szemekkel olvastam az e-mail-t, miszerint a második nap is sikeresen vizsgáztam.

Elérkezett a harmadik és egyben utolsó vizsga. Nem mondták meg előre hogy mi lesz,ezért 12-kor a kis fekete teremben álltam és a nyakláncomat babráltam idegességemben. Olyan negyed egy körül behívtak a terembe.
A vizsgáztatók ma még jobban mosolyogtak,és gratuláltak,hogy még ma is itt vagyok. Ez annyira jól esett,hogy el is felejtettem,hogy izgulok.
Először csak beszélgettünk. Kérdeztek a mostani sulimról,a városomról,arról,hogy milyen magyar kissebbségnek lenni Romániában,hogy milyen most egy nagyvárosban lennem,a hegyekről amiket úgy szeretek,a kedvenc könyveimről és filmeimről. Nagyon szimpatikus emberek voltak.
A második feladat abból állt,hogy különböző szituációkat kellett eljátszanom némán.
Kb. egy óra múlva boldogan lépkedtem anyukámék mellett a szállásig,majd becsomagoltam.
Ma nagyon jól éreztem magam. Nem tudom,hogy mi lesz az eredménye,de az biztos,hogy megérte. Szóltak,hogy a végső eredmények csak egy hét múlva lesznek meg, úgyhogy addig izgulhatok.
Felültünk a metróra,majd egy buszra és kiértünk a reptérre. Az ellenőrzések után a váróteremben ebédeltünk,azaz csak ebédeltem,mert a szüleim már ettek,amíg én vizsgáztam. Sajnáltam,hogy máris haza kell mennünk,de reménykedtem,hogy még visszajöhetek, remélhetőleg londoni diákként.