Egy új fejezet

5.

   Reggel nagyon fájt az ébresztő hangja. Nem akartam felkelni,nem akartam suliba menni,de legfőképpen nem akartam elválni a családomtól. Féltem,és már azon gondolkodtam,hogy miképp úszhatom meg,de legbelül tudtam,hogy soha nem lesz mégegy ilyen lehetőségem,és egész életemben erre vártam,és most mégis minden porcikám tiltakozik.
   Valahogy mégis sikerült felkelnem és elfogyasztanom az utolsó reggelit a családommal (novemberig).
   Felvettem az egyenruhám,amit már otthonra elküldtek. Egyenlőre egy fehér ingből,szürke V-nyakú pulcsiból,szürke szoknyából, fekete cipőből, szürke nyakkendőből és szürke térd-zokniból állt, utóbbi kettő csak ideiglenes,mert a nyakkendő majd a házunk színeiben fog pompázni, a zokni tetején meg két színes csík lesz,szintén a házunknak megfelelően. Tiszta Harry Potter.
   A hajam megfésültem, az arcomat a homlokom kivételével lealapoztam,mivel az alapozom teljesen megegyezik a bőröm színével,és egyáltalán nem látszik a különbség,meg amúgy is csak azért kell az alapozó,mert hamar piros lesz az arcom és úgy nézek ki mint egy paradicsom. A szemem belsejébe egy világosnúd szemhéjpúder került,a külsőrészébe pedig egy árnyalattal sötétebb. Tettem egy kis rímelt a szempillámra,majd a coolás ajakíremet a számra. Csak nagyon különleges alkalmakkor sminkelek,akkor is szolídan. Általában beérem az ajakíremmel és rosszabb napokon egy korrektorral.
   Lehurcoltam a két hatalmas bőröndömet a hotel lépcsőjén,apukám pedig lehozta a nehéz hátizsákot,amit fent felejtettem. Beültünk egy taxiba,majd irány az Elisabeth Tower,mert majd onnan indul a busz a sulihoz.
    Már várt ránk 2 piros busz,és egy csomó szülőktől búcsúzó diák. Az egyik buszsofőr odajött,és kedvesen mosolyogva megkérdezte,hogy gólya vagyok. Én egyből igent mondtam,mire ő közölte,hogy az első busz földszintjén foglaljak majd helyet (igen,emeletes buszok voltak). Mivel már csak pár perc maradt az indulásig,és már a többség beszállt,könnyes búcsút vettem a családomtól és átadtam a csomagjaim a buszsofőrbek aki begyömöszölte őket a csomagtárolóba,és szólt,hogy majd felszállítják őket a szobánkba.
   Felszállta a buszra,és leültem egy ablak melletti székre. Mellettem nem ült senki,mivel 30 hely van lent és ugyancsak 30 fent,viszont mindkét emeleten csak 20-20 diák ült. Szóval itt ültünk mi,fölöttünk a másodévesek,a másik buszban alól a harmadévesek és felül a végzősök. Minden osztályban 20 diák,hacsak valakit ki nem raktak,vagy ki nem lépett,mert nem vesznek fel újakat.
    A busz lassan megállt egy hatalmas kapunál, és mi mind kiszálltunk. A kapu mögött egy erdő volt és egy kis gyalogos-bicikliút. A buszsofőr kinyitotta a kaput,mi meg követtük. Pár km-t sétálhattunk,és élvezhettük a friss levegőt és a madárcsicsergést,majd megláttuk az iskolát,ami inkább kastély volt. Elállt a lélegzetem, gyönyörű volt!
   Betessékeltek egy terembe,ahol az igazgató köszöntött,majd külön üdvözölte,azt a gólyát,akinek idén a legnagyobb médiával sikerült bejutnia,azaz engem...Ezt el is felejtettem mondani,amikor megkaptam az eredményeket teljesen lesokkoltam.
    Szólt,hogy melyik termekben lesznek a vizsgák,mi meg elkezdtünk kinyomúlni az ajtón.