Bleach One-Shots

Byakuya x Olvasó

Őszintén szólva fogalmad sincs, mikor kezdődött az egész.
Talán akkor, mikor megmentett egy hollowtól, aki épp meg akart téged ölni. Vagy mikor felsegített, mikor elestél az utcán. Valahogy mindig ott volt, ha segíteni kellett neked.
De az is lehetséges, hogy egyszerűen csak akkor jött létre benned az a fura érzés, mikor megpillantottad.
Mindenesetre mostmár nevet is tudtál adni az érzésnek: szerelem. Igen, szerelmes voltál belé.
És hogy ki is volt ő?
A hatodik osztag kapitánya és a Kuchiki ház feje, Kuchiki Byakuya.
Ennél elérhetetlenebb pasit keresve se találtál volna.
De már belészerettél, úgyhogy nem volt mit tenni. Mivel nem merted elmondani neki az érzéseidet, csak távolról figyelted. Bár nem voltál benne biztos, hogy egyáltalán meghallgatná a szerelmi vallomásod, úgyhogy ez a szerelem minden szempontból reménytelen volt. Ő biztos nem figyelne fel valakire, aki nem nemesi család tagja.
Némán sétáltál hazafelé, amikor érezted, hogy valaki megérinti a karod. Hátrafordulva Rangikut pillantottad meg, akivel jóban voltál, elvégre te is a 10.osztagban szolgáltál.
- Halihó, [N]-chan! - mosolyogott rád.
- Matsumoto-san - hajoltál meg óvatosan.
- Gyere, a többiekkel épp itt iszunk! - mutatott a melletted lévő kocsma épületére. Annyira belemerültél a gondolataidba séta közben, hogy észre se vetted merre vagy.
Nem volt sok kedved bemenni, de úgyse volt jobb dolgod, legalább valahogy eltereled a gondolataidat az elérhetetlen szerelmedről. Ezért hát követted Rangikut.
Bent szinte fojtogató volt a meleg, de láthatólag senkit sem érdekelt rajtad kívül. Nem láttad szükségesnek, hogy emiatt panaszkodj, ezért hagytad, hogy mindenki üdvözöljön, és készségesen visszaköszöntél nekik.
A társalgás a részedről ennyivel ki is fulladt, ezért a továbbiakban csak üldögéltél és próbáltad nem elrontani a többiek hangulatát. Ittál egy kicsit a szakéból, amit a többiek eléd tettek, de miután nem terelte el eléggé a gondolataidat ez sem, úgy határoztál, hogy hazaindulsz. A már szinte teljesen részeg társaság észre se vette, hogy eltűntél.
Kint megcsapott a hűvös, esti szél. Kicsit jobban érezted magad, már nem folytogatott a kocsma forrósága. Viszonylag keveset ittál, úgyhogy csak néha kellett megállnod, hogy összeszedd magad. Mikor két utcával arrébb ismét megálltál, felpillantottál az égre, és elmosolyodtál. Gyönyörű volt az a sok csillag, ami aranylóan fénylett azon a fekete vásznon. Kinyújtottad a kezed, hogy meg tudd érinteni őket, de nem jártál sikerrel.
"Talán valami magasabb helyről elérem őket..." gondoltad, majd a hatalmas hegy felé kezdtél sétálni. Ezt a hirtelen jött jókedvet nem tudtad mire vélni, de végül a piának tudtad be. Pedig azt hitted, nem is ittál sokat... Vagyis nem többet, mint általában.
Mire odaértél a felvezető úthoz, kicsit elfáradtál. Nekidőltél a hegy oldalának, és egy pillanatra lehunytad a szemed. Kellemes nyugalmat éreztél, valamint kalandvágyat.
"Megérinteni egy csillagot... Igen, most pont erre van szükségem!" nyitottad ki szemeid, majd újonnan jött erővel siettél fel a hegy tetejére. Lassan, kicsit gyengén mentél felfelé, az esti hegymászás sose tartozott az erősségeid közé. Azt kívántad, bárcsak itt lenne valaki, aki segít neked feljutni, hogy ne fáradj el annyira. Vagy tíz-húsz percbe is beletellt, mire ténylegesen a hegy tetejére értél, és megcéloztad a látogatóknak kialakított helyeket.
Egy gondozott, szépen kivilágított helyre mentél, ahol egy korlátot építettek a hegy széle és teteje közé, hogy senki se zuhanjon le a mélységbe. Kicsit csalódottan sóhajtottál, de nem estél kétségbe. Ha felállsz rá, akkor biztosan közelebb leszel a csillagokhoz. Magabiztosan átlendítetted először az egyik, majd a másik lábad, majd addig ügyeskedtél, amíg két lábra nem álltál a korláton. Kicsit ingadozva tettél pár lépést, majd rádöbbentél, hogy kicsit ittas állapotban nem jó ötlet magas helyekre menni. Ezért gyorsan leültél a korlátra, lábadat a mélység fölött lógatva. Továbbra is az eget nézted, és kicsit elmosolyodtál az előbbi buta ötleteden. "Megérinteni a csillagokat... Mindig is olyan elérhetetlen vágyaim voltak..."
Lépteket hallottál, ezért oldalra fordultál, hogy megnézd ki jön. Túl nagy lendülettel tetted ezt, ráadásul a rossz oldalra néztél. A kezed megcsúsztak, te pedig nagy valószínűséggel lezuhantál volna, ha valaki nem fog meg.
A két kar, ami megtartott melegséggel töltött el. De ez a melegség nem olyan volt, mint a kocsmában. Ez kellemes volt, és furcsa bizsergés járta át a tested tőle. Akaratlanul is felsóhajtottál, majd hátrapillantottál, hogy meglásd megmentődet. Az első, amit észrevettél, azok a gyönyörű lila szemek voltak, amik téged néztek kifejezéstelenül. Majd az arcvonásai és sötét haja is ismerőssé vált. A szíved hevesebben kezdett dobogni Byakuya láttán, és boldog mosolyra húzódott a szád.
- [V/N] hatodik tiszt, mit csinálsz itt? - kérdezte nyugodtan. Láthatólag nem volt zavarban attól, hogy a kezei között tart, te viszont annál inkább. Tudja a nevedet... Emiatt hatalmas boldogság töltött el.
- Csak... Nézem a... Csillagokat... Gyönyörűek... - dadogtad elbűvölten nézve a szemeit. Legnagyobb csalódásodra lehunyta azokat, és a gyönyörű látványt mostmár csak az arca nyújtotta.
- Veszélyes ilyen ittas állapotban magas helyekre menned - mondta oktató hangsúllyal. Nem igazán jutott el a tudatodig, hogy miről beszél, ugyanis azon gondolkoztál, hogy milyen érzés lehet megérinteni az arcát.
Maga felé fordított, hogy levegyen a kerítésről, majd miután lábaid alatt ismét talaj volt, érzelem mentes arccal kezdett méregetni. Elengedett már, de te még mindig úgy szorítottad a ruháját, mintha soha nem akarnád elengedni. Talán így is volt.
"Olyan közel van hozzám... Közelebb, mint bármikor... Vajon mit tenne, ha megcsókolnám? Dühös lenne rám?" gondolkoztál még mindig őt figyelve. Valamiért jó ötletnek tűnt ebben a pillanatban szerelmet vallani, bár volt benned egy kis kétség is. "Mi van, ha csak a szaké miatt érzem így? Ha teljesen józan lennék, akkor is meg akarnám csókolni? Ez olyan tökéletes pillanat... De mi van, ha magamra haragítom?"
Byakuya eközben kitartóan beszélt hozzád, és kérdéseket tett fel. Nem foglalkoztál vele, mert a gondolataidra koncentráltál.
"Valószínűleg dühös lesz, viszont... Az ajkai annyira puhának tűnnek így közelről... Le kell ellenőriznem, hogy valóban azok-e."
- Merre laksz? Csak akkor tudlak hazakísérni, ha megmondod - nézett le rád a kapitány. Már kicsit kezdett kétségbe esni, ugyanis harmadszorra tette fel ugyanazt a kérdést, azonban választ még mindig nem kapott. Ugyan nem mutatta ki, de az előbb már eléggé ráijesztettél a korláton sétálós, majd a majdnem leesős mutatványoddal.
- Túl magas... - álltál lábujjhegyre, de még így sem érted el az ajkait, így hát csak úgy tudtad orvosolni a problémát, hogy karjaiddal átölelted a nyakát, és kicsit lejjebb húztad. Mikor ezt megtetted, máris könnyebb volt egy szerelemtől fűtött csókot nyomni a szájára.
Ha eddig fáztál is a szél miatt, most azonnal felmelegedtél, és egyre többet akartál belőle. A szíved szinte a torkodban dobogott és csak akkor engedted el, mikor már elgyengültél az érintésétől. Felsóhajtottál, majd lehunytad a szemed. Csak élvezni akartad volna a közelségét, de végül ott helyben elnyomott az álom.

Csak a fejed fájására keltél fel. Kicsit másnapos voltál, és mikor felültél, egy pillanatra majd megvakított a fény, ami az ablakon át bejött a szobába. Apropó, a szoba... Fogalmad sem volt, hol lehettél. Még életedben nem jártál itt, és minden olyan idegennek tűnt. Egyáltalán hogy kerültél ide?
- Jó reggelt - hallottál meg egy hangot magad mellől. Azonnal odakaptad a fejed és meglepetten elpirultál. Byakuya ült melletted, egy pillantásával elérve azt, hogy a szíved dobogásának sebessége megkétszereződjön. Azonnal eszedbe jutott az a tegnap esti csók.
- J-jó reggelt, Kuchiki kapitány... - fordítottad el a fejed. Érezted, ahogy kezét a válladra teszi, amitől kicsit bűntudatod lett - Sajnálom a tegnapit... - suttogtad.
- Nézz rám - mondta csendesen. Zavartan megtetted, és az arcát kezdted fürkészni.
- Kérem ne haragudjon... - piszkáltad meg a hajad végét.
- Nem szabad ilyet csinálni egy hozzád hasonló hatodik tisztnek - oktatott ki. Bólintottál, jelezve hogy megértetted amit mondott - Ezért meg kellene büntesselek.
- Természetesen elfogadok bármilyen büntetést! - mondtad határozottan.
- Nem mondtam, hogy meg is foglak büntetni - érintette meg az arcod. Összerezzentél, és kíváncsian néztél fel a kapitányra.
- Miért nem...? - kérdezted halkan. Már nagyon is bántad a tegnapit, nem a csók, hanem a rémesen udvariatlan viselkedésed miatt.
- Mert tetszett - ismerte be - Jobban, mint gondolnád.
- Mi? Tetszett magának az én... csókom? - néztél a kezedre.
- Pont az tetszett, hogy a te csókod - ujjait végighúzta ajkadon, és lehunyta a szemét - Mástól nem fogadtam volna el.
- Mást nem csókoltam volna meg - suttogtad. "Vajon miért mondja ezt Kuchiki kapitány? Talán... Tetszettem neki? Azért segített annyit, és amiatt vagyok most itt? Nem, ez lehetetlen..."
- Ezt örömmel hallom - hajolt közelebb. Homlokát a tiéden támasztotta meg, és halkan beszélt hozzád - Bátrabb vagy, mint én.
- Csak vakmerőbb... - motyogtad. Túl közel volt, és a szíved olyan vadul kalapált, hogy félő volt, meghallja.
- Ne légy ilyen szigorú magadhoz. Épp szerelmet próbálok vallani - kicsit elmosolyodott, és ennek, meg persze a szavainak hatására ismét elpirultál.
Mielőtt mondhattál volna bármit, megcsókolt téged. Most érezted igazán, hogy milyen, mikor nem te kezdeményezed a csókot. Most ő irányított, ezáltal sokkal hevesebb és határozottabb volt az egész. Mikor elhúzódtatok egymástól, hihetetlen boldogságot éreztél. Összeszedted a bátorságot, és az öleléseddel hátradöntötted. Úgy tűnt, nem bánta, ugyanis kezével végigsimított a hátadon. Mosolyogva lehunytad a szemed, és már most tudtad, hogy még sokáig el fogsz pirulni, ha megérzed a csókja ízét.