Bleach One-Shots

Toshiro x Olvasó

Évekkel a quincykkel folytatott harc után, Soul Societyben csodálatos béke uralkodott. Nem volt olyan ellenség, aki komolyabb veszélyt jelentett volna, ezért a napjaid már-már unalmas nyugalomban teltek.
Szeretted a békét, de ezek az unalmas, munkával töltött napok nem tettek jót a hangulatodnak. A tizedik osztag harmadik tisztje voltál, és a szórakoztatást számodra gyakran az osztagod kapitánya és hadnagya biztosította. Azok ketten folyamatosan összevesztek valamin, te pedig első sorból nézheted végig az előadást.
Matsumoto hadnagy néha téged is belevont a dologba, és próbált a saját pártjára állítani, de te nem szívesen tanúskodtál a kapitányod ellen, még ha csak egy olyan vitáról volt is szó, hogy ki itta meg az utolsó csésze kávét.

Hitsugaya kapitány az évek alatt magasabb lett, és sokkal férfiasabb. Hófehér haja bársonyos volt, szemei pedig a legszebbek, amit valaha láttál.
A hangja kicsit mélyebb lett, pont olyan mély, hogy mindig kellemesen megborzongj tőle. Mikor téged szólított, és beszéltetek, azt kívántad, bár közelebb mehetnél hozzá, bár elmondhatnád neki azt, amit mostanában érezni kezdtél. Azt, amit te szerelemnek hittél.
Azonban volt valami, ami visszatartott ebben. Az, hogy Toshiro és közted az évek alatt elég jó kapcsolat alakult ki, már-már barátságnak is nevezhetted, már ha lehet barátság egy kapitány és egy harmadik tiszt között. Nem azzal volt a bajod, hogy nem vett észre, nem, a napi beszélgetéseitek mindig tartalmasak és hosszúak voltak. Inkább csak féltetted ezt a barátságot, azt, ami miatt minden nap megérte felkelned, ami fényt hozott az életedbe, amitől akaratlanul is el kellett mosolyodnod, ha eszedbe jutott. Ha ezt elűzted volna, akkor igazán nem érdemelted meg a boldogságot. Ezért hallgattál, és próbáltad nem lebuktatni magad.

Bár te nem tudtad, de Toshiro is hasonló gondolatokat futtatott le magában, ha szóba kerültél. A férfi bizonytalanságát csak növelte, hogy te se mutattad ki, hogy tetszene neked, és látszólag nem tartottad többre, mint egy átlagos kapitányt. Nem, mint egy jó barátot. Toshiro-nak elég sok bosszúságot okozott a gondolat, hogy akit szeret, nem szereti viszont. De makacs volt, és kitartott amellett, hogyha eléggé próbálkozik, egy nap majd úgy fogsz rá tekinteni, mint egy potenciális szeretőre.

Leginkább ezzel a belső szenvedéssel teltek a napjaitok, és bár gyakorlatilag mindenkinek, aki a közeletekbe ment, egyértelmű volt a vonzalom, ami közted és Toshiro közt volt, ti mégse jöttetek rá. Rangiku, mikor látta, hogy te és a férfi beszéltek, gyakran magatokra hagyott titeket, és az ajtónál hallgatózott, de nem hallott semmit, ami számára érdekesnek hangzott volna. Semmi szerelmi vallomás, semmi házassági kérelem... Ezt egyre jobban unta, majd egy nap úgy döntött, hogy a saját kezeibe veszi az ügyet.

Egy gyönyörű, tavaszi napon, mikor a Nap is csak miattad ragyogott, egy levelet találtál a házad előtt, ami neked volt címezve.
'Mi lehet ez? Egy szerelmes levél? Csak nem... Ugye Hitsugaya kapitány írta? Nem, ő biztos nem. De ha mégis...'
Izgatottan vetted a kezedbe, majd kicsit ügyetlenül, de sikerült kibontanod. Elég csúnya kézírással volt ráfirkantva a következő: "Aki ezt olvassa, idióta!"
Arra sem volt időd, hogy elemezd a mondatot, mert egy erős ütést kaptál a tarkódra, amitől azonnal elvesztetted az eszméletedet.

Mikor végre magadhoz tértél, egy szobában találtad magad. A falak világossárgák voltak, és nem láttál se ajtót, sem pedig ablakot. Ebből arra tudtál csak következtetni, hogy a föld alatt vagy valahol.

- [N], minden rendben? - hallottál meg egy kérdést magad mellől.

Összerezzentél ijedtségedben, majd oldalra néztél. Toshiro ült ott, és nem tűnt túl boldognak.

- Igen, de mégis mi történt Hitsugaya kapitány? Mit keresünk mi ebben a szobában?

- Fogalmam sincs. Arra tudok tippelni, hogy Matsumoto csinált valami hülyeséget... Reggel, mikor dolgozni mentem, teával kínált. Én bolond elfogadtam, majd két korty után el is aludtam... Csak pár perce ébredtem fel - mesélte beletörődve.