Bleach One-Shots

Renji x Olvasó

A fakardok suhogása visszhangzott a hatodik osztag sötét udvarában. A Hold tompa fénye és a csillagok ragyogása megvilágította azt a fekete masszát, amit mindenki égként ismer, valamint elegendő fényt adott a hűvös éjszakai levegő ölelésében küzdő shinigamiknak.

Rajtatok kívül már senki sem volt az osztagnál. A Hold feljövetelekor a shinigamik nyugovóra tértek vagy elmentek barátaikkal kikapcsolódni. De ti, a fáradtságot figyelmen kívül hagyva, nem törődve a sötétséggel, kitartóan edzettetek. Úgy, mint tegnap, tegnapelőtt, sőt, már lassan négy hónapja. Pont, amióta véget ért a quincyk és shinigamik közti csata...
Gyűlöltél visszaemlékezni a háborúra. Tehetetlen voltál az ellenséggel szemben és emiatt nem csak te sérültél meg, hanem több társad is. Ezért, mikor ismét béke lett, elhatároztad, hogy megerősödsz.
És ekkor jött a képbe Renji.
Tulajdonképpen, nem sokat beszéltetek az edzések elkezdése előtt. Te egy sima shinigami voltál, ő pedig egy hadnagy, nem volt okotok társalogni, kivéve persze, mikor az osztagnál kellett besegítened. Ennek ellenére, őt kérted meg először, hogy eddzen veled, ő pedig készségesen segített.
Hálás voltál neki, és nem igazán firtattad az okát, hogy miért egyezett bele ilyen könnyedén a hadnagy. Inkább csak próbáltad a legjobbat nyújtani, amikor harcra került a sor.
És ez most sem volt másképp.

A támadásai mindig erősek voltak. Nem azért, mert kárt akart volna tenni benned, csak tudta, hogy ha visszafogja magát, te se fogsz fejlődni. Bár általában alig tudtad követni a fakardot és Renji mozdulatait, mégis élvezted az edzést. Ma pedig különösen jó volt.

Eleinte csak az tűnt fel, hogy Renji kicsit lassabban mozog. Egyből arra gondoltál, hogy készül valamire, ezért próbáltad felmérni a helyzetet, és kigondolni, vajon mi lehet a terve. Kicsit felbosszantott, amikor tétova arcod látva gúnyosan elnevette magát, ugyanakkor valami megmagyarázhatatlan vonzalmat éreztél iránta és talán ez motivált téged arra, hogy te is támadni kezdj.

A percek suhantak egymás után, ő pedig mintha csak szórakozott volna veled. Nem csatának érezted ezt, inkább egyfajta... játéknak. Mint amikor az oroszlán játszik az áldozatával, mielőtt teljesen elpusztítaná. Igen, ez is valami olyan lehetett. Kicsit megálltál és ránéztél.

- Mi az, máris elfáradtál? - vigyorgott Renji. Bosszúsan oldalra pillantottál, és a földet kezdted pásztázni.

- Még csak meg sem izzasztottál - felelted.

- Heh, akkor itt az ideje - lépett feléd. Egyből kapcsoltál és gyorsan kivédted az ütést, amit rád mért. A játék folytatódott, bár mostmár sokkal komolyabbnak tűnt. Renji próbált közelebb kerülni hozzád, de te nem igazán akartad, mert akkor a vereséged már hivatalosnak számított volna. Az idő teltével, kezdett úgy tűnni, hogy Renji kicsit bosszús. Már nem igazán figyelt arra, hogy a győzelemre hajtson, csak a kardot próbálta kiverni a kezedből. Mikor belátta, hogy ez nem fog sikerülni, más cselhez folyamodott célja elérése érdekében.

Letette a fakardot, majd kihívó mosollyal nézett a szemedbe.

- Támadj! - biccentett. Neked nem kellett kétszer mondani. Egy ilyen lehetőséget kár lett volna elszalasztani. Mindkét kezed a fakardod markolatára tetted, és egy nagy lendülettel a hadnagy felé csaptál. Arra számítottál, hogy elugrik onnan, de nem ez történt.
Renji a kezével megfogta a fegyvered végét, majd legnagyobb meglepetésedre magához rántott. A fakardot eldobta, majd egyik kezét a derekadra, másikat pedig az arcodra tette.

- Abarai hadnagy! - néztél fel rá meglepetten. Ő csak mosolygott majd ujjával végigsimított ajkadon. Érintésének nyomán forróság öntött el és ettől egyből elpirultál.

- [N]... Hagyd, hogy azt tegyem, amire vágyom - hajolt közelebb. Már érezted a testének melegét, ami akár meg is nyugtathatott volna, de... Túl közel volt. Eddig még sose kerültél ilyen közel az ellenkező nemhez, ezért fogalmad sem volt, hogy mit tegyél. Egyáltalán mire vágyott? Rengeteg kérdés merült fel benned.