Szárnyak (Félbehagyott, nem fogom folytatni)

I. rész: Az iskolai élet---3. fejezet: Veszekedés

Másnap reggel hatalmas veszekedésre ébredtem. Panka jött át sértődötten, hogy Lili miért hagyta ott egyedül a szobatársaival vacsora után, és hogy addig sem figyelt rá, és blablabla. Lili persze megvédte magát, ami persze Pankának nem tetszett. Addig veszekedtek, hogy Panka végül sértődötten rákiabált Lilire, hogy ezt még megbosszulja, és elrohant. Lili kifújta magát, és csak örült, hogy végre elment. Én azért kicsit megijedtem, dehát ő tudja. Hirtelen nagyot tüsszentettem. Észrevettem, hogy be van dugulva az orrom, és a torkom is kapar. Valószínűleg megfáztam a felhő miatt. Nem volt egy kellemes érzés. Ezért vastag pulcsit és sálat vettem, de a szárnyam még mindig fázott. Nem volt olyan ruhám, amiből nem lógott volna ki a szárnyam. Végül Liától kértem valamit, és végül kaptam is egy furcsa, csipketerítő formájú, de pulcsi anyagú ruhadarabot, aminek az egyik szélén gomb volt. Elsőre nem tetszett, de aztán tényleg kényelmesnek és melegnek bizonyult. Repülés közben sem zavart. Aznap megint megismerhettem egy új tantárgyat: a repülés a gyakorlatbant. Ezt Molly tartotta, egy lilára festett hajú, műkörmös nő. Neki sem volt szárnya, de nem tudtam eldönteni, hogy a medál miatt, vagy amúgy sem. Mivel gyakorlatban volt az óra címe is, Molly nem magyarázott sokat. Szinte semmit. Épp csak elmondta, hogy az órán akadálypályákon fogunk átrepülni. Az első, ami föl volt állítva, nem volt valami bonyolult, és nehéznek sem látszott. Néhány különböző méretű ajtó lógott a levegőben egymás után. Molly nem is várt sokat, kényelmesen átsuhant az összesen. – Hajrá, csináljátok utánam! Brune, neked könnyebb dolgod lesz szárnyak nélkül. – kiabált vissza. Először Brune indult el. Meg akarta mutatni, milyen ügyes, gyorsan haladt az első ajtókeret felé. Azonban már azt elrontotta. A lába beleakadt a ,,küszöbbe", és le is esett volna, ha Molly nem kapja el. Szerencsére nem lett komoly baja: csak elvesztette az egyensúlyát, és megijedt. (Az ajtótól azért sem lehetett baja, mert az könnyű műanyagból van, és tud lengeni.) Rögtön újra is próbálkozott, ezúttal lassabban. Az első kereten könnyen átsiklott, a második előtt megállt a levegőben, majd lassabban repült rajta keresztül. Szép lassan végigment az egészen. Visszarepült mellette, majd kifulladva állt meg mellettünk. –Szép volt, csak így tovább! Jöhet a következő! Menj mondjuk te!- mutatott rám Molly. Félve indultam el. Nem ment túl jól. A szárnyam sokszor beakadt, de nem tudtam, mit csinálhatnék. Zsoltinak is nagyjából így ment. – Lendületből kell átrepülnötök. Ne tárjátok ki a szárnyatokat, amikor épp keresztül mentek az ajtón! Az ajtó előtt gyorsítsatok be, zárjátok össze a szárnyatokat, és csak utána tárjátok szét újra! Ennyi idő alatt nem fogtok leesni. A lendületnek át kell löknie. Ehhez persze vízszintesen, az ajtó felé fordulva, a fölső része felé tartva kell lennetek. – magyarázta Molly. Egész órán gyakoroltunk és a végére sikerült is mindenkinek hibátlanul, és Molly szerint elég gyorsan végigmennie a pályán.

Amikor fölértem a szobába, Lilit az ágyon ülve, sírva találtam.

-Mi történt?- kérdeztem.

-Pahankaha. Téhényleheg haharahagszihihihihik! – sírta. Elmesélte, hogy az órájukon az volt a feladat, hogy különböző tárgyakat kellett belebegtetni egy dobozba, és Panka mindig az övét dobta el máshova, hogy ne sikerüljön, és aztán gúnyos megjegyzéseket tett rá, és kiröhögte. Az volt a baj, hogy Lilinek el sem hitte senki, amit mondott, csak nevettek rajta. Szegény Lilinek ez nagyon nehéz és megalázó volt, főleg, hogy még hasonló helyzetben sem volt. A második óra kiválasztottak szerepe a történelemben volt, tehát nem történhetett baj. Lilit megnyugtattam, hogy mellette állunk, és majd kitalálunk valamit. Megígértem, hogy ebédszünetben, miután megebédeltünk, fölviszem az épület tetejére.

A kiválasztottak szerepe a történelemben unalmas óra volt. Egyszerűen történelem. Így tudtunk figyelni Lilire, aki azért még mindig nem volt teljesen jól, bár ezt nem mutathatta Panka miatt. Azonban mégis megtörtént a baj. Panka elkezdte Lilit provokálni. Gúnyosan nézett rá, a barátnőivel látványosan kibeszélte, és szétszórta a tolltartóját. Lili egyszer csak nem bírta tovább. Fölpattant, és elkezdett kiabálni. – Hagyd már abba! Nem igaz, hogy azért piszkálsz folyamatosan, mert amikor tanulni hívtál át, akkor tanultam! Miért jó az neked, hogy nekem rossz?! Miért nem tudsz békén hagyni?!- minél idegesebb, annál nehezebben tudja kontrollálni a képességét. Akkor nagyon ideges volt. Panka, és a körülötte ülők cuccai elkezdtek össze-vissza repkedni, majd az ékszereik miatt Pankáék is a falhoz lapultak. Mindenki megijedt Lilitől. Végül Clara ment oda hozzá. - Lili, nyugi. Ne legyél mérges. Csss. – Annyira megnyugtató volt az, ahogy beszélt, Lili végül kicsit lenyugodott, és elengedte a cuccokat. Panka még mindig nagyon félt, de legalább belátta, hogy Lilit békén kell hagynia, és belegondolt, hogy mit érezhetett. – Ne haragudj, Lili! – mondta. – Sajnálom, hogy nem hagytalak békén. Máskor nem csinálok ilyet. – Lili is megnyugodott, de azért látszott, hogy még mindig haragszik. – Örülök, hogy kibékültetek, de most folytathatnánk az órát?! – szólt ránk a tanár. Óra végéig nem is történt baj.

Ebédszünetben kimentünk Lilivel és Clara-val a kertbe. Lili a hátamra ült, a szárnyam közé, mintha lovacskáznánk. A szárnyam már elég erős volt, így szép lassan fölemelkedtünk. Lilinek nagyon tetszett a repülés. A háztetőig mentünk csak, nem volt könnyű. Leült a tetőre, és megígérte, hogy nem esik le, amíg lemegyek Clara-ért, hogy ne maradjon egyedül. Szerencsére Clara könnyebb volt, mint Lili, ezért följutottunk a tetőre. Csak ott derült ki, hogy neki tériszonya van. Nagyon félt, ezért beljebb mentünk a tetőn, és néztük a kilátást. Lili is boldognak, nyugodtnak tűnt. A kilátás messzebbről Clara-nak sem volt ijesztő. Látszott az egész szigetvilág, ahogy napfényben fürdött. A mi szigetünkön csillogtak a hókristályok, de a pálmafáktól úgy nézett ki, mint bármely más sziget a környéken. Mintha eljöttünk volna nyaralni a trópusokra, és egy kirándulás közben megpihentünk volna egy hegy tetején. Egészen más volt a valóság, mégis pont annyira hihetetlen és csodálatos, mint szeptemberben a trópusokon nyaralni. Sőt, talán még jobb is. Fölálltam, és elkezdtem szaladni a tető széle felé. Amikor odaértem, elrugaszkodtam, és fölszálltam. Csodálatos érzés volt a kék égen szárnyalni. Sehol nem volt egy felhő sem. Lenéztem a szigetre. Láttam a pingvineket, amint veszekedtek a kolibrikkel. Lejjebb szálltam, megöleltem a legbarátságosabb pingvint, és újra fölszálltam. A pingvinek szeretnek repülni. Már máskor is vittem magammal őket. Most Lilinek adtam. Már első nap is látszott, hogy rajong a madarakért. Sokat maradtunk volna még, de sajnos menni kellett órára. Lassan leereszkedtem először Lilivel, aztán Clara-val és a pingvinnel. Siettünk órára. Sajnos ez megint külön volt, nekem sajnos Johnnal.

Este találkoztunk újra. Liliék ugyanazzal a tanárral voltak, mint reggel, aki tudomást szerzett arról, hogy mit csinált Panka, ezért Lilivel mindketten kitüntetett figyelmet kaptak – bár Panka rossz értelemben. Lili boldog volt, hogy megoldódott a problémája.