A sorozatgyilkos

VI.

Több órás autóút után érte el a végső állomást. Ebben a városban lakott a nagybátyja. Pontosan tudta, hol lakik Joe. Még a rokonaitól derítette ki. Körülnézett. Új lakópark volt félig kész házakkal. Az egyik elhagyatott házban lakott Joe.

Reszketni kezdett. Most először. Tudta, hogy ez nem lesz könnyű. Robot és Lizt nem volt nehéz megölni. Ők senkik voltak számára. De Joe...igen, ő már más eset volt. Ő a nagybátyja volt.

Nagyon jól tudta, hogy Joe otthon van. Egyedül. Felesége elhagyta és elvitte két gyereküket. Eve nem azért hagyta el Joet, mert kiderült róla, hogy szereti a gyerekeket, hanem azért, mert verte őt. Öt évet bírt ki mellette, aztán feladta és visszaköltözött a szüleihez. Joe pedig időt kapott, hogy gondolkodjon. Ami neki nem tetszett, és ezért nagyon inni kezdett. Vajon milyen állapotban találja most őt Fatima? Részeg lesz? Vagy talán józan?

Összeszedte magát, kiszállt az autóból, felment a házhoz és bekopogott. Sokáig csönd volt. Már Fatima feladta és fordult is vissza a kocsihoz, amikor az ajtó nyikordulását hallotta. Az ajtónyílásban feltűnt Joe összeaszott alakja.

Fatimának hevesen verni kezdett a szíve. Már lassan tíz éve, hogy nem látta a nagybátyját. Mindig nagynak és erősnek látta...most meg! Itt állt egy tönkre ment ember. Régen fekete haja most teljesen őszbe fordult. Magas, hatalmas alakja összezsugorodott. Vézna volt. Szemei vizenyősek. Arca véreres. Fatima nem volt benne biztos, hogy megismeri. Hiszen ő is sokat változott az évek alatt. Ám úgy tűnt, Joe pontosan tudja, ki áll az ajtóban.

- Te vagy az? Mit akarsz? – förmedt rá reszelős hangon és az ajtót nyitva hagyva, sarkon fordulva bement a házba.

Fatima követte. Belépett az áporodott szagú lakásba. Vastag por lepett mindent, mocsok és bűz terjengett mindenfele. Cigaretta füst lebegett a levegőben. Joe levetette magát a nappaliban lévő kanapéra és a sörért nyúlt.

Fatima megállt a kanapé mellett. Lenézett Joe-ra. Ettől az embertől félt ő sokáig? Ő okozott neki rémálmokat? Ez a nyamvadt senkiházi nyomorgatta őt oly sokáig? Szüksége volt pár percre, hogy feldolgozza a látottakat.

- Hallom, meghalt a férjed. Mi van nem tudott úgy kielégíteni, mint én? – törte meg kajánul a csendet Joe. Majd felnyerített. A nyerítése nem változott semmit! Az maradt a régi, amitől mindig kirázta a hideg, és amitől mindig menekült.

- Igen, Alan meghalt – válaszolt nyugodt hangon Fatima. Érezte, mint borul el az elméje. Már nem félt. A gyűlölet, amit mindig igyekezett elfojtani magában, most elemi erővel tört ki belőle. Joe-t nem fogja olyan rövid idő alatt megölni, mint Lizt. Nem! Joe-nak szenvednie kell úgy, mint neki! Ez a nyomorult nem változott semmit! Most is ugyanúgy gúnyolódott, mint régen!

Leült az Joe-val szemközti fotelbe. Ránézett. Joe-nál nem lesz szükség kötélre. Másként fogja kiszolgáltatott állapotba hozni.

Joe-t megzavarta Fatima hűvös nyugalma. Ahogy vizslatta. Látta, hogy a nő gondolkodik. Ez megijesztette. Már nem volt az a félős, sírós kislány. Már nem volt hatalma felette. Viszont megérezte a nő hatalmát őfelette. Ez pánikot keltett benne. Megpróbált normális hangnemben beszélni a lánnyal.

- Sajnálom, biztosan nagyon rossz most neked, hogy Alan nincs veled.

- Igen, nagyon rossz – jött a csendes válasz.

Olyan nyugodt, vészjósló volt a nő hangja, hogy Joe egyre idegesebb lett. Mi a francra készül ez a lökött tyúk?

A válasz nem váratott sokára magára. Fatima mozdulata gyors volt és pontos. Kikapta SIG Sauerét a táskából, célzott és talált. Joe felüvöltött és a combjára szorította a kezét.

- Te megőrültél?! – ordította.

- Nem, nem őrültem meg – felelte teljes higgadtsággal Fatima. – Bár ki tudja? Azok után, amiket műveltél velem, lehet megőrültem. Nem gondolod?

Joe a kanapéra borult és tovább nyöszörgött.

- Joe, mesélj nekem arról, amikor kislány voltam! – kérlelte lágy hangon.

- Mit meséljek rólad? – nyögte a férfi.

- Azt meséld el, mikor kezdtél használni és miért?

Joe nagyokat nyelt. Tudta, hogy elérkezett számára a számadás. Érezte, hogy egyszer Fatima lesz az, aki számon fogja kérni. Olyan fura gyerek volt. Soha nem lehetett kiszámítani.

- Még nagyon kicsi voltál. Anyádék nem vigyáztak rád. Ott ittak körülötted és nem törődtek veled! Tele volt már a pelenkád, hát, én kicseréltem alattad! Neked meg tetszett!

Már harmadjára hallotta ugyanazokat a vádakat. A kisbabának tetszett, hogy pelenkát cserélnek alatta. A kisgyereknek tetszett, hogy törődnek vele. A kisgyerek volt az oka, hogy hozzá kellett nyúlni. A kisgyerek volt a hibás, hogy megrontották. A kisgyerek akarta.

- Élvezted, amit csináltál? Hogy a kiszolgáltatott gyerekeket használod? Mert ugye mindannyiónkat használtál? A többi rokon gyerekét?

Joe nem akart válaszolni. Tudta, hogy veszélyes. Ekkor kapta a második golyót. A karjába fúródott. Újra csak felsikoltott a fájdalomtól.

- Nem hallottam a választ, Joe! – jött a fenyegető hang Fatimától.

- A válasz igen! – kiáltotta fájdalomtól eltorzult arccal Joe.

- Hányszor használtál Joe?

- Sokszor... - nyögte a férfi.

- Anyád ugye tudott róla? – faggatta fáradhatatlanul Fatima.

- Igen, tudta. Ő harcolta ki, hogy az unokákra vigyázhasson. Szerette nézni, ahogy játszom veletek.

Fatima dühe egyre fokozódott, de próbált higgadt maradni. Milyen szerencse, hogy mama pár hónapja meghalt. Egyszerűen elaludt és többé nem kelt fel. Fatima nem siratta, nem sajnálta és a temetésén sem vett részt. Mindig is gyanította, hogy tudott róla, hogy a fia az unokákat nyomorgatja. Sőt!

- Ugye, tudod, hogy a szüleim azért haltak meg, mert belehaltak a bánatba, hogy te tönkre tettél engem?! – mondta Fatima.

- Elmondtad nekik? – jött az elhaló kérdés.

- Igen. Mindketten tudták. De tenni nem tudtak semmit. Féltek, hogy börtönbe jutnak, ha hozzád nyúlnak. Ezért aztán beleőrültek a gondba.

- És te nem félsz, hogy börtönbe jutsz azért, amit tettél? – kérdezte Joe haragosan.

- Nem. Nincs veszíteni valóm. Alan meghalt. Nincs miért élnem már – csuklott el Fatima hangja.

Joe ezt a pillanatnyi gyengeséget próbálta meg kihasználni és legördült a kanapéról, majd nagy fájdalmak közepette próbált kikúszni a szobából.

Fatima azonnal felocsúdott és elállta Joe útját. A hátára lökte, célzott és ágyékon lőtte. Joe majdnem elájult a fájdalomtól.

- Ölj már meg! – üvöltötte.

- Még nem. Hisz még én is élek évekkel azután, hogy agyon nyomorgattál. Mondd, Joe, milyen érzés a bűneid miatt szenvedni? – kérdezte szenvtelenül.

Joe nem válaszolt. Elég sok vért vesztett és hol elájult, hol magához tért. Fatima visszaült a fotelbe és onnan nézte a haláltusáját. Mire rájuk esteledett Joe nyöszörgése megszűnt. Nem mozdult tovább. Tudta, hogy a szörny tovább nem fogja üldözni álmában.

Fatima felállt. Lenézett még egyszer Joe-ra. Majd kisétált a lakásból.