Az új élet...

Hogy mi?????

  Egy átlagos hétfő reggelnek tűnt...
Ám az a nap megváltoztatta az életem.
6:30... szól az ébresztőm. Anyu már ül az ágyam szélén és ébresztget.
-Jóreggelt! Készülődnöd kell, mert elkésel a suliból!
-De anya... Én nem akarok felkelni. Nem akarok suliba menni.
-De muszáj lesz... Már mindenki felkelt, lent várlak.
  Szóval elkszülődtem. Olyan furi volt mindenki. A húgom válogatja a játékait, hogy melyik kell, és melyik nem (ő ilyet nem szokott😊). Anya és apa sürög-forog, pakol. A nővérem pedig... hát mi mást csinálna, ül a kanapén, rágózik, közben a telefonját nyomkodja.
  Anya és apa leül a kanapéra, és odahívnak magukhoz, persze tudják hogy reggelit akarok csinálni magamnak, mert nagyon éhes vagyok, de ezzel nem foglalkoznak.
  -Kislányom (szól apa)
-El kell mondanunk valamit...(mondja anya, lehajtja a fejét)
-Arról van szó, hogy elköltözünk, még ebben a hónapban (április 21-e volt).
-Mi ???  Erről nem tudtatok volna előbb szólni?  És mégis hova akartok menni?
-Hát... Tudjuk, hogy nagyon szereted Norvégiát, és ott mind jól éreznénk magunkat, ezért úgy gondoltuk, hogy veszünk ott egy házat.
-Mi????? Ti tényleg kimennétek Norvégiába??? Teljesen hülyék vagytok!  (Felpattantam a kanapéról, és sírva a szobámba szaladtam)
Mindenki kopogott, anya, apa, húgom nővérem, de a válaszom csak annyi volt, hogy menj el, és hagyjál békén! (Aznap suliba sem mentem)
Este bocsánatot kértem mindenkitől, főleg a cuki hugicámtòl, mert megbántottam. Megígértem neki, hogy este vele alszom. Ennek nagyon örült.
  Másnap a suliban mindenkinek elmondtam, hogy elköltözünk, nyilván ők sem örültek neki. Aznap mondtâk anyáék, hogy szombaton száll fel a repülő, vasárnap érünk csak oda.
Amúgy egy kicsit örültem neki, hogy Norvégiába megyünk. Először úgy volt, hogy 4 napot Osloban leszünk, és csak utána megyünk haza Troforsba. (Igen Troforsban lakom)
  Eljött a szombat.
-Tegnap könnyes búcsút vettem az osztálytársaimtól.
Nagyon hamar eltelt a szombat dêlelőtt. Én már eltettem mindent, ami kell, ezért anyuék elengedtek egy utolsó búcsúra. Azokkal lógtam, akikkel csak tehettem, hogy az utolsó napomban (itt Magyarországon) is legyen valami jó. Kiértünk a repülőtérre, kikísért a legjobb fiúbarátom, Patrik, megölelt, jó szorosan, és ennyit mondott:
-Nagyon vigyázz magadra
-Én midig itt leszek neked
-Hiányozni fogsz!😘
Anyáék is bírták. Jó fej. Mostanában elég fura volt, mert hetekig nem jött suliba, néha norvégul szôlt hozzám, és olyan volt, mintha elszólta volna magát, mert azt mondta, hogy ,,Túl sokat utazom miattad, de megéri" meg, hogy ,,Ha elköltöztök, többet tudunk találkozni". Ezért számonkértem, hogy hogy érti, de annyi volt a válasza, hogy ,,A mamám öccse kiköltözik Norvégiába, és sokat leszek nála..."
Elköszöntünk egymástól.
Felszállt a repülő és én könnyes szemmel néztem ki az ablakon, ahogy elhagytuk Magyarországot...

Vote, komi és jön a kövi rész!