Több, mint rajztanár

Csók, de nem tőle

Megint a teraszon voltam, viszont egyedül. Se Conny, se az az idióta nem voltak velem. Kerültem mindkettőt. Kellett a magány fájdalommal és szerelmi bánattal teli szívemnek. Ha lehet így fogalmazni, rosszabbul néztem ki, mint eddig. A hajam kócos tincsekben hullott a hátamra, a szemem durván karikás volt, testemben nem volt meg az az erő, ami egyben tartott volna. Szerda délután kettő volt, mindjárt kezdődött a rajzórám. A gitárt magammal hoztam, hogy az ebédszünetben kikapcsolódjak a zenével. Ültem a földön és a Saviour-t gitároztam. Persze elszorult szívvel, mivel ez is egy BVB-s szám volt. A refrénnél már felálltam és szinte kiabáltam a szöveget. Minden haragomat kiadtam magamból. A hiányt, a csalódást, a dühöt. Annyi szerencsém volt, hogy a teraszra nem lát fel senki, mert egy hatalmas tölgyfa lombja eltakar mindent, de én lelátok a teraszról. Senki sem volt az udvaron. A gitárszólónál a töredékét értem el az eredeti számhoz képest. De én egy basszusgitárral voltam, nem egy szólógitárral. Pengettem a húrokat, átéltem a zenét. Elképzeltem, hogy Andy előttem áll, és én először kupán vágom, majd rá sem hederítve otthagyom. Igen, otthagyom. Ha már jegyese van, én nem leszek az, akivel megcsalja. Amúgy is, nem csak a lány érzéseivel játszik, hanem az enyémmel is. És ha már megkérte a kezét, vegye is el! Én nem leszek probléma vagy teher senki számára! Az utolsó refrénnél elhalkult a hangom, majd egy "I will fight"-tel és egy hosszú "yeah"-hel lezártam a számot. Egy sóhajtás hagyta el a számat, majd eltettem a gitáromat és a csengő kíséretével bementem a terembe. Lecsaptam magam az utolsó sorba és elővettem a felszerelésemet. Andy is bent volt, nem csodálkoztam rajta. Október végén is rövid ujjú pólóban volt és térdig érő farmerben. Rezzenéstelen arccal néztem rá, majd az ítéletemet vártam. De Chale nem jött. Furcsa volt tőle, hogy késik. Tíz perc letelte után bejött az igazgatónő, és közölte, hogy a tanár beteg, így hazamehetünk. Most is elsőnek értem ki a teremből, és siettem kifelé a szabadba. Valaki viszont elkapta a vállamat az iskola előtt. Megfordultam és Andyvel találtam szembe magam. Most sem mutattam ki az érzéseimet.
-Mit akarsz?-morogtam.
-Mióta vagy ilyen morci?-utánozott Andy.
-Én mindig is ilyen voltam-néztem az íriszkék szemeibe.-De ha csak ennyit akartál, én mennék is...
-Dehogy mész! Mit csináltam, hogy így bánsz velem?
-Pontosan tudod te azt!-köptem a szavakat.-Csak gondolkodj el rajta! És most engedj el!
Andy elengedte a kezemet, amit időközben kissé szorosan markolta.
-Ha megbékéltél, gyere át!-felelte az elképedés és a düh vegyített érzelmeivel.
Elindultam a rockbolt felé, hiszen Dereckkel is kellett volna beszélnem. Nem tudtam kontorlálni  az érzelmeimet. Dühös voltam, csalódott, elkeseredett. Szerettem volna sikítani, csak hogy végre szabaduljak a nyomástól.
"Ha ilyen a szerelem, nekem nem kell. Csalódás és fájdalom.
Ha ilyen a hiány, nekem nem hiányzik. Visszatérhetnél Elisom.
Ha ilyen a magány, inkább feladom. Így is kínoz a fájdalom.
Ha örökre egyedül, inkább meghalok. Semmi se álljon síromon."
Benyitottam az ajtón. Dereck ájultan hevert a földön. Ijedten a pulzusát néztem. Volt neki, de alig érezhető.
-Dereck! Hallasz?-ütögettem meg az arcát. Mivel nem reagált, elővettem az üvegemet és leöntöttem vízzel. De erre sem történt semmi. Gyorsan hívtam a mentőket, majd átkaroltam Derecket és kivonszoltam a bolt elé. A mentősök gyorsak voltak. Átvették tőlem Derecket, majd a kocsiba beszállva siettünk a kórház felé.

                         ********

Három napja látogatom Derecket. Az állapota rosszabbodott. Kómába esett. Szinte alig voltam otthon. Az iskolába sem jártam be, az orvos kiírt a hétre. Nem akartam, hogy Dereck ne találjon senki ismerőset, ha felébred. Nem ettem semmit, csak ültem és vártam és vártam...de semmi. Hirtelen megszólalt a telefonom. Ismeretlen szám volt. Óvakodva vettem fel.
-Halló?
-Theresa? Itt Andy.
-Helló-köszöntem kissé nyersen.
-Hol vagy? Napok óta nem láttalak. Nem tudok korrepetálást tartani neked. A suliban sem láttalak sehol. Nem történt veled semmi, ugye?
-Nem, csak egy barátom került kómába, vele vagyok itt a kórhában.
-Azonnal megyek-tette le a telefont.
-Meg se kérdezed, hogy idejöhetsz-e Flegma Létra-morogtam.
Csüggedten és fáradtan néztem Dereck minimális pulzusát, ami a halálhoz közeli volt. Csak ne haljon meg! Ennyit kívánok! Ő az egyetlen, aki még kézzel fogható emlék a múltamból! Barátságosan megszorítottam a kezét, amikor csodának nevezhető dolog történt: Dereck is megszorította a kezem! Lassan kinyitotta a szemét, majd rám nézett zöldes szemével. Rámosolyogtam, és ő visszamosolygott.
-Jobban vagy?
-Azzal, hogy te itt vagy, igen. Köszönöm.
-Semmiség.
-Theresa!
-Igen?
-Én...-habozott, de érdeklődve néztem rá, ezért folytatta.-Többet érzek nálad barátságnál. Szeretlek Theresa. Mindig is téged szerettelek. Az első látástól kezdve-ekkor elengedtem Dereck kezét. Kikészített, amit bondott, és ahogy mondta. És Elisa? Akkor ő mit jelentett számára? Lesokkoltam.-Tudom, ez nagyon hirtelen jött. Elisat is szerettem, de...-felült és szájon csókolt. Nem csókoltam vissza, inkább elhúzódtam Derecktől.-...én mindig is téged szerettelek.
Bekönnyesedett a szemem.
-Sajnálom...de ez nekem nem megy...amit én gondoltam...amit éreztem...ez nem...sajnálom Dereck...-felálltam és kifutottam a kórteremből. Egy fekete pólós, fekete hajú srácot láttam gyors léptekkel elsétálni, és egyből tudtam, hogy Flegma Létra volt az...

                         *******

"Biztos látott mindent. Tuti. És most így menjek át hozzájuk? Kizárt." Ezekkel a gondolatokkal súlytottam magam. Hogy jutottam idáig? Hogy tudtam ekkora káoszt csinálni az életemből? Borzalom. Dereck, aki sosem Elisaba volt szerelmes...Andy, akinek jegyese van...Elisa, aki végleg itthagyott... nehéz. Minden olyan nehéz. Miért nincs egy biztos támaszom? Connyról már nem hallottam egy ideje. A barátok azért vannak, hogy segítsenek, ha baj van, nem? De ezt viszonozni kell. Én meg mostanában nem is beszéltem vele. Szörnyű barát vagyok. Most már nem is csodálkozom azon, hogy nincsenek barátaim. Ha meg akarnám látogatni Connyt-amit igazából most nagyon szeretnék-akkor sem tudnám, mert nem tudom hol lakik. Sóhajtva roskadtam le a patakpartra, és bámultam a semmibe. Október 29-e volt. Mindjárt itt van Halloween. És Chale házidolgozatként azt adta múltkor, hogy a szünet utánra adjunk le egy Halloween témájú rajzot. Remek. Épp erre van szükségem. Ma kezdődik az egy hetes szünet! Igazán rám fért már. Csak gondterhelten néztem a vizet. "Ki vagyok? Egy senki. Mit értem el az életben? Semmit. Kit veszítettem el? Mindenkit." Ekkor egy kéz ért a vállamhoz. Felnéztem és Christiant láttam felém tornyosulni.
-Hát te? Mit keresel itt?
-Magam sem tudom-folytak végig a könnyek az arcomon. Gyorsan letöröltem őket, de CC látta őket. Leült mellém és szorosan átölelt.
-Mi történt?
-Tényleg hallani akarod? Elég hosszú sztori.
-Mondd!
És csak meséltem és meséltem. Mindent kimondtam, ami a szívemet nyomta. Hiába, hogy nem vagyok valami érzelmes típus, én is ember vagyok. Ha kimondod, ami a szíved nyomja, könnyebb lesz. És ez teljesen igaz. Könnyebb.
-.....és most itt tartok-mutattam végig magamon.
-Hú-sóhajtotta Chris pár perc után.-Sajnálom Theresa. Viszont egy dologgal fel tudlak boldogítani.
-Mi az? Valami hülyeség?
-Nem. Juliet és Andy....

------------------------  ***☆***  --------------------

Hali kedves olvasók! Bocsánat a hosssszadalmas kimaradásért! 😭😭 De élek és virulok és itt az új rész! 😍 Szerintetek mi van Juliet és Andy között? Írjátok meg a tippeket! 😘😏
Ghoul Otaku