Fogj erősen!

5. rész

Egyből Damon után mentem, hogy ne késsek el a próbáról. Dk szavai miatt olyan érzésem volt, mint akinek összetörték a szívét. Nem csak a sertő mondatai miatt, hanem mert tudtam, hogy teljes mértékben igaza van. Én vagyok a beosztott, mégis nekem áll mindig feljebb, és már régen ki kellett volna emiatt rúgnia.

Amikor a beértem a terembe egyből el is kezdődött az edzés. Testben egész végig ott voltam, és szokásomhoz híven maximálisan beleadtam mindent, de a lelkem hiányzott a táncból. Nem éreztem át a zenét, csak azt akartam, hogy hazamehessek végre. Pedig én nem is ilyen vagyok.

12 órakor volt az ebédszünet, ami 1 órás pihenőt jelentett nekünk. Amint kimondta Mrs. Robinson, hogy mehetünk enni, felálltam, és elfutottam. Tudom, hogy nem helyes amit csinálok, de nem akartam, hogy Beth kérdezősködni kezdjen arról, hogy mi van velem. Ugyan tudtam, hogy nem kerülhetem el sokáig a beszélgetést, de most semmi erőm nem lett volna elmagyarázni a helyzetet. Ahhoz pedig végképp nem, hogy közölje velem, Damonnek van igaza. Leültem az épülettől két saroknyira egy padra, hogy kiszellőztessem a fejemet. Mire feleszméltem a bambulásból már 12:52 volt, ami azt is jelentette, hogy vissza kell mennem táncikálni. A következő 2 óra ugyanolyan gyorsan elrepült, mint a délelőtt. Átöltöztem, majd az előtérben összefutottam Bethszel, aki valószínűleg rám várt.

- Annabelle Storm, most szépen leülsz ide, és elmondod, hogy miért vagy olyan, mint egy zombi - mondta a barátnőm. Lassan odasétáltam mellé, és belekezdtem a magyarázatba:

- Sajnálom, Beth. Reggel összevesztem Damonnel, amit most nem fejtenék ki.

- Ennyi a magyarázatod??? - kérdezte tőlem idegesen.

- Kérlek, hogy ezt ne itt beszéljük meg. Elmegyek Lailáért a suliba, és utána otthon találkozunk. Este mindent elmondok, de most tényleg mennem kell - válaszoltam neki fáradt hangon.

- Oké.

Visszamentem a kocsimhoz, bedobtam az edzőcuccomat a csomagtartóba, majd beszálltam. A megengedettnél 20-szal többel hajtottam az iskoláig, de amikor már mellettem ült a húgom, akkor normális tempóba mentem tovább. Útközben Laila mesélt nekem az iskoláról. Beszélt a tanárairól, az új barátnőiről, és arról, hogy van egy nagyon helyes srác is az osztályában. Itt már eszembe se jutottak a reggeli veszekedések, hanem végigmosolyogtam a beszámolóját. Örültem neki, hogy legalább az egyikünk napja jól telt.

Amikor a lakáshoz értünk Laila beszögdelt a házba, én pedig kullogtam utána. Tudtam, hogy még vár rám egy hosszú beszélgetés.

- Beth, itthon vagy? - kiáltottam be a házba. Ugyan reménykedtem, hogy nem érkezik a kérdésemre válasz, de sajnos a konyha felől a barátnőm hangja hallatszott.

- Ahha. A konyhában vagyok.

Beléptem az említett szobába, és egyből a barátnőm kíváncsi arcával találtam szemben magam. Nem is kellett kérdeznie, inkább belefogtam en a mesélésbe.

- Ma reggel parkolás közben kezdődött. Éppen beálltam volna a kocsival egy helyre, amikor egy Ferrari hajtott felém hatalmas sebességgel. Ugyan nem ütött el, de mégis nagyon ideges lettem. Üvöltöztem Damonnel, sőt azt is mondtam neki, hogy egy idióta. Később a 15 perces beszélgetés alatt újból összevesztünk, aminek a vége az lett, hogy majdnem megcsókolt. Felpofoztam. Végül a fejemhez vágott néhány dolgot, ami elég rosszul esett. Ennyi. Nem nagy cucc.

- Egy hónapot adok - csak ennyit mondott, és egy apró mosoly is volt az arcán. Elindult kifele, de én még gyoran utánaszóltam:

- Mire adsz egy hónapot?

- Arra, hogy összejöjjetek.

Hogy mi van???