Fogj erősen!

4. rész

Beszélnem kell Damonnel, hogy megint szívességet kérjek tőle. Csak azt nem tudom, hogy miképp fogom neki meghálálni, de semmi esetre sem hagyhatom a húgomat a suliban. Az nem rám vallana, hiszen bármit megtennék a családomért, akár a munkahelyemet is elveszíteném értük. Sőt, ez a legkevesebb. Terveim szerint ebédszünetben fogok Damonnek térden csúszva könyörögni. Ennél már úgy sem lehet gázabb a helyzetünk.

Követtem Mrs. Robinsont (az edző) a terembe, ahol egyből bele is kezdett a mondanivalójába:

- A következők a szabályok: Nincs káromkodás, veszekedés, alkohol. Szünetekben beszéljétek meg, amit kell, addig mindenki csöndben van. Az én vagy Mr. Kavel utasításait követitek. Ha kérünk valamit, azt megcsináljátok. Ez egy komoly munka, úgyhogy nincs olyan, hogy leülsz pihenni. Most hirtelen ennyi jutott eszembe, ha bármelyiket megszegitek, akkor egy hibapont. A második után ki vagytok rúgva. Vannak helyettes táncosok, úgyhogy nem okoz nehézséget a pótlásotok - mikor befejezte a mondanivalóját, belépett a stúdióba Damon, így minden szem rá szegeződött. Laza stílusával, feszes pólójával és széles mosolyával azonnal megszédített. De látva a körülöttem állókat, még messze én viseltem a legjobban a látványát. Volt aki annyira fehér lett, mint az otthoni szobám fala. Ránéztem a mellettem álló Bethre, és majdnem felnevettem. A szeme csillogott, karja pedig tiszta libabőrös lett. Mondjuk mit vártam tőle, hiszen gyerekkora óta csak az ő zenéit hallgatja. A kínos inkább az, hogy a barátnőm 2 éve boldog párkapcsolatban él Jamessel, aki hamarosan meg is látogat minket. - Ő itt Damon Kavel, ahogy az emberek ismerik DK. Ne is ábrándozzatok arról, hogy belétek szeret, mert nem azért fizetünk titeket. Mivel a következő 3 hónapot vele fogjátok tölteni, ezért mindenki kap 5 percet arra, hogy beszélgessen vele. Mia, te kezdesz! Addig a többiek bemelegítenek. Ti is srácok!

Az ajtóban megjelent 10 srác, akik tudtommal elég profik. A pár hete rendezett megbeszélésen róluk is szó volt. Nem lesz akkora szerepük, mint nekünk lányoknak, de lesz pár emelgetős, illetve társastáncos rész. Mi lányok 11-en voltunk, így nem igazán értettem a dolgot, de gondolom lebetegedett az utolsó táncos.

Közben már 6-an végeztek is a beszélgetéssel, akik el mesélték részletesen, hogy mi történt. Annyira örültek ennek az 5 percnek, mintha maga lenne a megtestesült csoda. Nem is nagyon figyeltem a beszámolójukra, hanem inkább a bemelegítésre fókuszáltam.

- Annabelle, mehetsz! Te kapsz 15 percet, hiszen legalább 2-szer annyit fogod Damont látni, mint a többiek. Siess! Lányok, ti meg melegítsetek, ne a szájatok járjon, mert hibapontot kaptok.

Damon egy kis szobában várt engem, ami egyből a stúdió mellett volt. Az arcán egy aprócska mosoly látszott, ami valószínűleg a reggeli események miatt bújt elő. Intett, hogy üljek le a vele szemben lévő székre. Én némán engedelmeskedtem. Éreztem, hogy az arcom lángolt, és ráadásul muszáj volt bocsánatot kérnem:

- Sajnálom azt ami reggel történt. Tudom, hogy hülye kifogás, de  a koffein hiánya tette ezt velem. Bár azért nem csak én vagyok a hibás, legközelebb figyelhetnél a sebességre. Na, ez elég szar bocsánatkérés volt. A lényeg az, hogy nem akartam bunkón viselkedni, sőt én általában nem ilyen vagyok. Na jó, ez hazugság, mindig ilyen vagyok - eddig az ölemben lévő kezemre bambultam, de a szövegem végén felpillantottam rá. Most már meg se próbálta elrejtni a vigyorát.

- Oké. A kedvedért megbocsátok.

- A kedvemért? Hát... már megbocsáss, de elmehetsz a picsába a megbocsátásoddal együtt. Úgy is ki leszek rúgva, hiszen nem tudok ma itt maradni, mert képtelen vagyok egyszerre két helyen lenni. Sajnálom, hogy ez így ért véget - mondtam, és normális tempóban felálltam, és elindultam kifelé. Damon utánam sietett, és mielőtt kiértem volna megfogta a csuklómat, és maga felé fordított.

Szemben álltunk egymással, és alig volt köztünk egy ujjnyi távolság. Csak 10 cm-rel volt magasabb (amúgy az nem kevés, hiszen én is 178 cm vagyok), így tökéletesen a szemébe tudtam nézni. És nem hittem volna, hogy valaha ezt fogom mondani, de elvesztem a már szinte fekete színű szempárba. Megcsodáltam csodálatos telt ajkát, tökéletes haját (olyat amibe az ember akaratlanul is bele akar túrni), és csodálatos felsőtestét. Gondolom ő is hasonlóan érzett, mert a következőt suttogta vágyakozó hangon:

- Most nagyon meg akarlak csókolni.

És ezután következett a probléma, ugyanis tiszta erőmből felpofoztam. Es ez sajnos nem jelent jót, hiszen majdnem 6 évig boxoltam. Láttam, hogy pirosodik az arca, vagy a dühtől, vagy csak simán az ütésemtől. Rettegve nyitottam ki az ajtót, és egyenesen a női öltözőbe rohantam. Leültem egy padra, és csak bámultam magam elé. Talán egy perc elteltével érkezett meg Damon. Némán ültünk egymás mellett, de végül ő törte meg a csendet:

- Nem várom el, hogy bocsánatot kérj, és én se fogok tőled. Tudom, hogy az előbb szánalmasan viselkedtem, de akkor sincs jogod megütni, majd utána te kezdesz el sírni - meglepődtem, mert fel se tűnt, hogy sírok. Ráadásul a vádló hangja nagyon rosszul esett, de nagy részben mégis egyetértettem vele. - Elegem van abból, hogy én érzem magam hülyén, pedig tudtommal még mindig én vagyok a főnök. Nem várhatom el, hogy ezek után minden rendbe jöjjön köztünk, de azt igen, hogy  tisztelettel beszélj velem. Nem foglak kirúgni, mert nincs kedvem ahhoz, hogy az újságokban mindenféle sztorik szülessenek. De hidd el, hogy egy idő után nekem is elfogy majd a türelmem veled szemben, és akkor elbocsátalak. A mai próbát lemondtam, de ez az utolsó, hogy miattad változtatok a beosztásomon. Nem szeretnék miattad beégni a turnémon. Ha megemésztetted a dolgokat, akkor gyere a stúdióba. Ja, és holnap 15-től 21 óráig van a páros próbánk. Ha nem jössz el, akkor gondolom sejted, hogy mi következik.

Ezzel kiment, otthagyva engem az érzéseimmel.

Mivel ez egy elég hosszú rész lett, ezért holnap nem garantálom, hogy új részt írok. De mindenképpen meg fogom próbálni. Köszönöm azoknak akik olvassák💕💗