Fogj erősen!

8. rész

A hosszú napom után egyenesen a húgomhoz rohantam. Mardosott a bűntudat, amiért nem én hoztam el a buszmegállóból, de látszólag Lailát az egy csöppet sem zavarta, hogy egy idegen ment érte. Főként azért, mert ahogy ő fogalmazott: "Olyan menő, hogy egy limuzinnal vittek haza. A sofőr pedig tök rendes volt, sőt még a mekibe is elvitt." Legalább az egyikünknek jó napja volt. Már kezdem unni, hogy az álmaim ugyan szépen lassan valóra válnak, de mégsem tudom élvezni az életem. Olyan mintha belekényszerítettek volna ebbe a helyzetbe, pedig a képzeletemben mindig egy boldogsággal teli időszaknak képzeltem el.

Miután megbizonyosodtam arról, hogy jól van a húgom, egyből vissza is kellett mennem a stúdióba. Természetesen Lailát sem hagytam egyedül, ilyenkor ugyanis Beth átvállalja a nagytesó szerepét tőlem, és mindent elintéz helyettem.

Amikor beértem a terembe egyből egy kedves hozzászólás fogadott:

- Késtél! - Hát bazd meg, Mrs. Robinson. 20 évesen 0-24-ben dolgozok, es a húgomra vigyázok. Nem hiszem, hogy szükségem van ezek mellé, még ilyen hasznos gontolatokra is. - Nyolc közös részetek lesz. Ebből 4 nagyon rövid, úgyhogy azokat majd később vesszük át. Az utolsó tánc megtanulásával kezdjük, mert az a legnehezebb, így minden próba elején ennek a gyakorlásával kezdünk majd. Minden társastánc fajtából lesz benne egy kicsi. A végét pedig egy csókkal zárjuk a nagyobb hatás kedvéért.

- Hogy mivel zárjuk? - Amúgy az a vicc, hogy úgy értettem, hogy csókkal zárjuk. Nagyon rám férne már egy hosszú pihenés, vagy egy meleg fürdő.

- Csókkal. Tudtommal nincs élettársad, így gondolom nem okoz nehézséget. Vagy ha mégis, akkor arra van az ajtó! - mondta ellentmondást nem tűrő hangon. És újra visszatértek belém a korábbi érzéseim. Először is kellett a munka, de mégis egyre nagyobb késztetést éreztem arra, hogy elinduljak az említett ajtó felé. Nem tudtam, hogy mit is akarok már pontosan. Boldogságot? Jó munkát? Szerelmet? Talán egy kicsit mindhármat. A lényeg, hogy még nem adhatom fel!

- Nincs - mondtam kissé szenvedő hangon. - Úgyhogy felőlem kezdhetjük az edzést.

- Jó, akkor egy szimpla bécsi keringővel kezdünk, de sokkal komolyabb lépésekből fog összeállni. Rengeteg emelésre számíthattok majd...

Innentől fogva szinte repült az idő. Meg sem tudtam volna számolni, hogy hányszor csináltam meg a spárgás mozdulatot (be kell valljam, hogy majdnem kifogott rajtam). Nem volt nagy meglepetés számomra, hogy ilyen komoly koreográfiát kell begyakorolnunk, az viszont igen, hogy Damon mennyire jó táncos is volt valójában. Teljesen természetes volt a mozgása. Persze azért nem volt annyira nehéz, de sok gyakorlás után, akár táncosnak is mehetne. És bármennyire is utáltuk egymást, imádtam vele táncolni. A testünk mintha egymásnak lett volna teremtve. Olyan volt, mint a mennyország. Volt pár rész, ahol simán megcsókoltam volna, de azért nyilván nem tettem. Pontosan ezért is elég ideges voltam a próba alatt. Bosszantottak a kétes érzelmeim, amiket nem nagyon értettem. Hiszen alig ismertem ezt a srácot. Mindig is utáltam, ha egy romantikus könyvben úgy jönnek össze a szereplők, hogy nem is igazán ismerik egymást. Majd mondogatják, hogy szeretlek, meg franc se tudja, hogy még milyen nyálas szövegeket.

A próba végéhez közeledtünk, ami azt is jelentette, hogy hamarosan a csók következik. Lélekben még nem igazán voltam erre felkészülve, de hát miért is érdekelt volna bárkit? Bármikor szerezhettek a helyemre egy új tagot. Nyilván senkit se foglalkoztat az, hogy én mit érzek. Ez már a való világ, és mi csak porszemek vagyunk. Persze az olyanok, mint Damon vagy a Kardashian család felér egy gyémánttal. És mindenki tegye fel magának a kérdést, hogy mit választana. Egy porszemet vagy egy gyémántot? Gondolom mindenki sokat gondolkodott ezen a bonyolult kérdésen.

- Akkor a csók következik. Nem szeretnék nyáladzást látni, mivel nem hánytatni akarjuk a rajongókat, hanem elolvasztani. Annabelle te finoman túrj bele Damon hajába, utána szenvedéllyel egymás szemébe néztek. Amikor az utolsó dallam is befejeződik, akkor Damon megcsókol téged. Nem szeretnék beégést, úgyhogy ha nem akarod megcsókolna, akkor azt most mondd meg, ne a turné alatt. Szóval kezdhetjük? - tette fel a kérdést Mrs. Robinson. Tudtam, hogy mit fogok mondani, mert a jövőm forog kockán, ha máshogy döntök. Nem akartam megtenni, de muszáj volt. A családom hisz bennem, a barátnőim bármikor a segítségemre sietnek, és legalább annyival viszonoznom kell ezeket, hogy nem adom fel ilyen hamar. Engem nem a félelem vezérel, hanem sokkal inkább a bátorság. Bármire képes vagyok, és ha ezen túl vagyok, akkor már semmi sem állíthat meg! Plusz Damon azért elég helyes (ez egy elég finom jelző arra, ahogy valójában kinéz), de inkább maradjunk az előző érveknél.

- Persze. Készen állok - ezzel egy kicsit magamat is próbáltam biztatni.