4.rész

39 0 2
                                    

Jázmin szemszöge:

-Jól hallottad. Szabad kezet kapsz. A srácok azt csinálják amit mondasz, annak adományoznak akit mondasz, arról pedig én gondoskodok, hogy legalább három nullára végződjön.-innen kezdett érdekessé válni a dolog számomra-Jázi, akárhogy is titkolod, tudom, hogy az árvaház anyagi problémákkal küzd, és te tudod, hogy nem vagy képes egyedül megoldani a helyzetet. A srácok biztosítanák az anyagi fedezetet. Adhatnál a kórháznak is. Cserébe csak annyit kérek, kérünk, hogy vond be a fiúkat is a programjaidba, és ezeket dokumentálhassuk.

-A jótékonykodásnak szívből kéne jönnie, nem várni érte semmi honorációt.-néztem végig rajtuk, mire ők lehajtották fejüket-de hát, a cél szentesíti az eszközt.-mondtam, mire a menedzser felkapott a karjaiba.-Próbáljuk meg. De akkor tejhatalmam van a terv felett. Oda és akkor jöttök, ahova mondom. Valamint mindent 110 százalékosan csináltok. Értve vagyok?-csak bólogatást kaptam válaszul.-Oké. akkor Kovács Jázmin vagyok,örülök, hogy megismertelek titeket.-mosolyogtam rájuk.

A srácok is sorban bemutatkoztak. Sajnos engem várt a munka, úgyhogy megbeszéltük, hogy majd egyeztetünk a programokról később.

A kocsma, ahol dolgoztam legendás helynek számított. Tudjátok az kricsmó, ami a helyi vagányok és a maffia embereinek gyülekezőhelye. Ahol mindig megy a verekedés, illegális pókerezés, füvezés, az asztalon pedig lányok táncolnak ádámkosztümben. Legalábbis ezt beszélik. Pedig ilyenről szó sincs. Csupán pár kivarrt, néha fegyvert viselő ember sörözget és zabál marhabordát zenei aláfestéssel.És hogy kik? Az angels. Egy motoros banda, akikkel apa miatt ismerkedtem össze, de hamar jóba lettünk. Ők szerezték ezt az állást is.
Elég jól fizet, nem halok éhen, viszont kacsalábon forgó palotát nem tudnék a pénzből építeni. De nem is kell, tökéletesen megvagyok a másfélszobás, ötödik emeleti lakásomban egy török büfétulajdonossal a szomszédomban. Vissza a valóságba, ahol éppen egy kéz lebeg a szemem előtt.

-Jázmin, itt vagy?

-Aha, bocsi; hosszú nap.

-Késnek a zenészsrácok. Nem tudni mikor érnek ide, de az emberek pedig türelmetlenek. Ha nagyon szépen megkérlek felmennél a színpadra és énekelnél. Csak pár szám, amíg megérkeznek. Te és egy gitár. Ebből rossz még nem sült ki. Azt énekelsz ami csak akarsz.

-Oké-sóhajtottam beleegyezően.

-Tied a színpad kicsi lány.



Luke szemszöge:

Végre ennek a napnak is vége. A srácokkal megbeszéltük, hogy este átjönnek hozzám. Két órája döglenek a kanapémon, amikor Ash felszólalt. 

-Úgy néz ki egyenesbe jövünk, menjünk ünnepeljük meg.

-Én nem fűzök nagy reményeket a csajhoz, de az ünneplés részében benne vagyok. -feleltem. 

-Naa,-noszogatott Cal-Ne légy ennyire negatív, volt pár szar arc arc az életedben de kiében nem? Nem kell egyből farkast kiáltani! 

-Oké, oké, éljen barnahajú csajszi, aki miatt jó sok plussz programunk lesz, abban az időszakban, amikor elvileg pihennünk kéne.

-Inkább menjünk, láttam egy jó helyet a közelben-hallgattatott el Michael.

A kocsma, ahova mentünk egyből a szívembe lopta magát. Egyszerű, letisztult, csendes, mégis van benne élet. Ráadásul jó a zene. Semmi kedvem nem lenne most a tuc-tuc gyöngyszemeihez. Hideg sör és Nirvana. Kell ennél több? Apropó Nirvana, egy nagyon szép női hang énekelte a The Man Who Sold The World című számukat, ami talán a kedvencem mind közül. De ahogy felnéztem, levegőt is elfelejtettem venni. Jázmin ült egy széken, és teljesen beleélte magát. A lány egy szál akusztikus gitárral és az énekhangjával olyat alakított, amihez foghatót életemben nem hallottam még. Ahogy láttam a többi srác is hasonlóan reagált. A szám befejeződött, majd még követte őt pár Guns'n Roses és olyan dalok amik nem angolul íródtak, de nagyon jól hangzottak. Nem tudtam rájönni milyen nyelv az, de volt benne valami csábító, valami merész és kihívó, mi felkeltette az érdeklődésem. 

Sziasztok! Újabb részek egy kis kihagyás után.  Remélem tetszik nektek. Kitettem egy régebbi történetemet is, ha van kedvetek, nézzetek be. 

Ha tetszett kérlek jelezzétek egy csillaggal vagy kommenttel

Xxx R.

Neked címezve [l.r.h.]Donde viven las historias. Descúbrelo ahora