Igaz barátok •taekook• ✔️

°8°

Azóta az együtt töltött vacsora óta legalább kettő hét eltelt. Amilyen gyorsan jóba lettem Taehyunggal olyannyira távolodtam el Jimintől. Nem kerestem a társaságát, ő se keresett engem. De nem igazán zavart. Ott volt nekem Taehyung, akire számíthattam. Viszont bántott ami Jiminnel és velem történt. Azzal vígasztaltam magam, hogy ez nem az én hibámból lett, mégis borzalmasan éreztem magam, miközben Jimin biztos jól el van a többi barátjával. A napok egyre gyorsabban teltek. Az iskolába is mindig Taehyunggal voltam, és úgy láttam rajta hogy nem zavarta. Sőt, örült neki hogy a barátja lettem.

Egy esős pénteki napon történt talán az első komolyabb összecsörrenésünk a barátságunkba, de mindent szép lassan.
Utolsó óra után a kapuba váltunk el. Ő a saját kocsijához ment, míg én a lelkesen integető Namjoon felé indultam. Beszálltam hátulra, majd a táskámat leraktam a mellettem lévő ülésre és fáradtan dőltem hátra. Namjoonnal megejtettük a napi beszélgetésünk, ami abból állt, hogy megkérdezte milyen napom volt. Miután ezt letudtuk, az a pár perc amíg a házunkhoz értünk csöndesen telt. Mikor a házhoz értünk kiszálltam, és gyorsan a fedett terasz felé indultam, hogy ne ázzak el.

Pár óra múlva már egyedül ültem a szobámba, a vázlatfüzetem társaságában. Rajzolgattam, de hogy pontosan mit, azt nem tudom. Végül kopogás hangja csapta meg a fülem. Egy viszonylag hangos 'gyere' hagyta el a számat, mire nyílt az ajtó, és egy szőke hajkoronát véltem felfedezni. Taehyung jött hozzám. Arcán az az imádni való mosoly ott volt, majd ahogy egyre közelebb ért az asztalomhoz úgy lett egyre boldogabb. Megállt az asztal előtt, eldöntötte a fejét és mosolyogva így szólt:
-Szia Jeongguk.
-Szia Taehyung-viszonoztam mosolyát.-Hogy hogy itt?
-A nagybá.. akarom mondani az apám megbeszélésre jött Jeon igazgatóhoz. És eltakartam vele jönni, hogy láthassalak téged-mosolygott, mire az én szívem egy nagyot dobbant, de próbáltam nem foglalkozni vele. Figyelmemet inkább az keltette fel, hogy egy újabb nyelvbotlás hagyta el ajkait.
-Taehyung-mondtam ki nevét, mire kérdőn nézett szemeimbe.-Kim igazgató az apád?
-I-igen-láthatóan meglepte a kérdésem, de picit gondolkodott mi előtt válaszolt volna.-Miért kérded?
-Mert az előbb is majdnem a nagybátyádnak szólítottad-mondtam nyugodtan, és eltoltam magam az íróasztalomtól.
-Nyelvbotlás-nézett félre feltűnően.
-Mindig nyelvbotlásaid vannak?-húztam érdekes mosolyra ajkaim, majd megfogták kezét.-Nekem bármit elmondhatsz Taehyung.Meghallgatlak tudod-simogattam meg hülyejkujjammal kezét, mire éreztem, hogy megremeg picit.
-Rendben-sóhajtott-De átülhetnénk az ágyadra? Ott kényelmesebb lenne..-meglepett kérése, de ki vagyok én, hogy ellent mondjak ennek.
Kezeit nem elengedve települtünk át
az ágyamra, majd egymással szembe helyet foglaltunk.
-Na, mesélj akkor-mosolyogtam rá bíztatóan, mire egy aprót bólintott.
-Szóval.. Nem Kim igazgató fia vagyok. Kim igazgató az apám bátyja volt. Csak apám még meghalt mikor kicsi voltam-nézett szomorúan maga elé.
-Oh.. sajnálom-motyogtam halkan és picit megszoríttam a kezét, hogy éreztessem vele, hogy itt vagyok neki.
-Nem érdekes-erőltetett magára egy gyenge mosolyt.-Mikor kicsi voltam sokáig egy barátom családjánál éltem, nem messze a templomtól, ahová jársz a családoddal. Majd apám bátyja magához vett mielőtt bekerültem volna az iskolába-fejezte be.-Ebbe az a nevetséges, hogy eddig nem foglalkozott velem. Pedig apa már régen meghalt, és ő lett volna a gyámom de nem foglalkozott velem. Erre hirtelen megjelent és magához vett. Utáltam. Teljes szívemből. Mindig apát szidta még most is. És utálom ha az apámat szidják. Tudod Jeongguk apám jó ember volt-mosolyodott el halványan.-Csak történt egy baleset és..-a mosoly lehervadt arcáról, és láttam ahogy szomorúan lehajtotta a fejét.
-Én.. sajnálom-motyogtam.-Nem lehetett könnyű..
-Nem is volt az. De túléltem. És most itt vagyok. Ha belegondolok abba, hogy ha a nagybátyám nem vesz magához sose ismerlek meg közelebbről-mosolyodott el.
-Én is így vagyok vele. Örülök, hogy a barátom vagy-húztam magamhoz, és szorosan megöleltem.
-Jeongguk-motyogott halkan, majd felnézett az arcomra.-Barátok vagyunk?
-Igen. Az egyetlen és legjobb barátom vagy.-simogattam a hátát ahogy ezt elmondtam neki.
-Szeretlek Jeongguk. Nagyon nagyon-ölelt szorosabban.
-Én is téged, de kicsit engedj, mert megfojtasz-próbáltam szétfeszíteni engem szorító karjait, de nem ment. Túl erősen szorított.
-Szeretlek! Nagyon nagyon-szorított egyre görcsösebben.
-Taehyung.. az előbb is megértettem-morogtam. Kezdett egyre furább lenni, hogy ennyiszer elmondta. Felemelte arcát, és lassan nézett a szemembe. Megsimította az arcom, ami már eleve egy furcsa reakciót váltott ki belőlem, de nem szóltam érte. Viszont amikor már ajkaival próbált közeledni felém, azt már nem hagyhattam szó nélkül.
-Mire készülsz?-toltam el magamtól vállánál fogva.
-Meg akarom mutatni, hogy mennyire szeretlek-válaszolt egyszerűen, majd újból megpróbálkozott megcsókolni, de nem engedtem neki.
-Taehyung én nem vagyok meleg mint te! És ha ennyire meg akarsz csókolni, akkor jobb, ha tartjuk a tisztes távolságot!