Igaz barátok •taekook• ✔️

°9°

Sose láttam még akkora szomorúságot valaki arcán, mint amilyet akkor Taehyung arca tükrözött. Csalódottság húzódott végig az arcán, könnyek szöktek a szemébe. Belesajdult a szívem, hogy ilyennek kell látnom. De valahol úgy éreztem, megérdemli. Meg akart csókolni. Miért engedném? Én nem vagyok meleg. És az ilyen nem is törvényes. Isten se fogadja el ezt.
-Menned kéne nem?-néztem szúrós szemekkel az előttem ülőre. Aprót bólintott, majd mindenféle köszönés nélkül elhagyta a szobám.
Fusztráltan dőltem hátra a párnák közé. Hihetetlen. Azt hittem hogy barátom. Erre kiderül, hogy tévedtem.

Azóta mikor Kim igazgató nálunk tartja a megbeszéléseit az apámmal Taehyung nem jön vele. Az iskolába se járt be, ami sokak számára furcsa lett, mert Taehyungnak elég sok rajongója lett az utóbbi időbe. Mindenki hozzám jött, és kérdezgették hogy mi történt, de nem szívesen mondtam volna el. Úgy gondoltam, semmi közük hozzá mi van Taehyunggal, és végképp nem akartam hogy megtudják, hogy Taehyung a jelek szerint meleg és pont engem szemelt ki magának. Ki tudja mit gondoltak volna erről, és hogy milyen pletykák indultak volna terjedésnek. Meg persze egy elit iskolába nem biztos, hogy mindenki szája fülig érne ha megtudnák. Taehyung elég népszerű a lányok körében, nem akartam összetörni a szívüket ezzel. Nem azért, mert olyan kedves vagyok, hanem mert a szőke előbb-utóbb úgy is megtenné. 

Elérkezett egy újabb teljesen eseménytelen vasárnap, ami azt jelentette, hogy templomba mentünk a családommal. Kivételesen nem volt kedvem hozzá. Amióta Taehyung elment teljesen egyedül vagyok. Jimin se foglalkozik velem, talált egy másik fontos személyt az életében helyettem, így minden napom magányosan telt el.
Felöltöztem, majd a szüleimet vártam a házunk előtt. Miután kijöttek a szüleim is, és megérkezett Namjoon is, beszálltunk az autóba, majd elindultunk a templomhoz. Mikor odaértünk a sofőr leparkolt, majd kiszálltunk. Nagyot sóhajtva vártam apámat, aki Namjoonnak magyarázta, hogy hányra legyen itt.   Anyám is lelkesen bólogatott apám szavai után. Körbenéztem, de valami szemet szúrt. Egy szőke hajú fiú suhant el a templom előtt, kezében szatyrokat tartott, arcán gondterheltség tükröződött. A pár hónapja látott barna hajú fiúra emlékeztetett. Ugyanazokat a szatyrokat fogta, és ugyanolyan gondterheltség volt az arcán. Csupán egy valami volt más. A srác hajszíne. Majd ekkor bevillant valami, még abból, amit Taehyung mesélt.  Szívem hevesebben dobogott ahogy belém csapott a felismerés, majd a szüleimet otthagyva szaladtam utána.
-Taehyung!-szólítottam meg, de nem állt meg, ugyanolyan sietős léptekkel ment tovább.-Állj már meg!
-Nem érek rá veled foglalkozni-nézett futtába hátra, majd tovább ment.
-Hogy érted hogy nem érsz rá?-ragadtam meg a karját.-Mi fontosabb dolgod van?!-néztem rá idegesen.

-Szerinted elmondom majd?-rántotta ki kezét szorításomból.-Tartsuk a három lépés távolságot. Te mondtad-nézett gúnyosan, de egybe szomorúan is a szemembe, majd tovább ment.
Úgy néz ki megbántottam. Tényleg nem kellett volna vele olyan gonosznak lennem. De nem tehetek róla. Hirtelen felindulásból mondtam azt amit mondtam. De elszúrtam, utál engem, sé valószínűleg sose láthatom többet.
-Jeongguk, gyere-integetett anya, majd lehajtott fejjel közeledtem feléjük.-Történt valami?-simogatta meg a fejem mikor odaértem hozzájuk.-Ki volt az a fiú akivel beszéltél?
-Taehyung volt-válaszolt helyettem apa.-Egy gyerekkori barátja él itt valahol, azt látogatta meg. Kim igazgató mesélte. És a legjobb, hogy majd nekünk kell felvenni ezután és el kell vinni magunkhoz-mondta tiszta undorral a hangjában.-Valahogy nem kedvelem őket.
-Nem csodálom szívem. Kim igazgató kicsit soknak gondolja magát-helyeselt anya is, de én leragadtam annál a résznél, hogy Taehyung nálunk lesz.
-Miért lesz nálunk Taehyung?-néztem kérdő tekintettel, próbáltam elnyomni a bennem felgyülemlett boldogságot.

-Kim igazgató nálunk akarja megtartani a megbeszélést. Megint-sóhajtott unottan.
-Ez csodálatos-mosolyodtam el, hosszú idő után újra, mire anya csak megrázta a fejét mosolyogva.
-Látom jó barátok lettetek Taehyunggal-mosolygott halványan, mire egy apró bólintás volt a válaszom.

Mikor vége lett a misének elsők között hagytam el a templomot. Minél hamarabb látni akartam Taehyungot, és már otthon akartam lenni, hogy megbeszélhessem vele ezt az egészet. A szüleim valahol a végén jöttek ki, így bőven volt időm kitalálni, mivel fogom rávenni Taehyungot, hogy szóba álljon velem. A bejáratnál álltam mikor megláttam. Ott állt az út túloldalán, és ugyanúgy engem nézett. Szőke tincseit a szél fel-fellibbentette, és a hozzá felvett fehér ing is tökéletesen állt rajta. Maga az egész ember tökéletes volt. És már alig vártam hogy ezt elmondhassam neki. Intettem neki, hogy jöjjön át ide hozzám, de ezt csak akkor tette meg, mikor a szüleim is mellém értek. Illedelmesen köszönt nekik, majd nem sokat beszéltünk ezután. Megérkezett Namjoon a kocsival, majd beszálltunk, és elindultunk hozzánk.

Egész úton Taehyungon és magamon gondolkodtam. Nagy gondolkodásomból anyukám hangja vert fel, mert hogy megérkeztünk a házhoz. Namjoon biccentett egyet, és elhajtott miután mindannyian kiszálltunk a járműből.  Nem hagytam szóhoz se jutni a szőkét, megragadtam a karját és felrángattam a szobámba. Mikor felértünk magunkra zártam az ajtót, majd erőszakosan az ágyra löktem és fölé másztam. Láttam rajta, hogy zavarba jött, hiába is próbálta tagadni, és hogy őszinte legyek, és is rendesen zavarba voltam, de igyekeztem magabiztosnak tűnni. Kezeit leszorítottam, hogy biztos ne tudjon elmenni, majd percekig csak néztük egymást, majd a csöndet ő törte meg.
-A köztünk lévő távolság kevesebb mint három lépés...