Ace of Diamond

Második fejezet

MEI

Azt hiszem, nyugodtan állíthatom, hogy a lélegzetem is elállt a helytől. A legutóbbi alkalommal nem volt esélyem megcsodálni. Látszott, hogy nem csak nekem tetszett. Rachel ámulva bámult össze-vissza, valójában azt sem tudta, hova nézzen. Julian egyetlen füttyben tudatta, hihetetlenül jó helyre kerültem. Anya és apa elégedetten néztek rám. Éreztem, büszkék rá, hogy lányuk ide fog járni.
A baromi nagy és tágasnak tűnő épület barackrózsaszín volt, emiatt még egy jó pontot szerzett. Nem csak nálam. Mia is osztotta a véleményemet. Boldogan hangoztatta, hogy milyen szép suli, mert nem fehér, mint az eddig általa látott összes többi. Hatalmas mosoly húzódott végig arcomon. Nagyszerű sulit választottam!
Egy felénk járó lányt szólítottam le, hogy megkérdezzem és megtudjam tőle, hova kell mennünk.

-Mivel szeretnél foglalkozni? – érkezett a kérdés.

Mivel? Nem is mindegy? Mármint, hogy minek szeretnék kitanulni? A válasz egyértelmű!

-Sportolónak. Pontosabban baseballozni szeretnék! – mondtam elhivatottan.

A szeme annál jobban már nem kerekedhetetett el, mint amilyen lett abban a pillanatban, mikor ezt meghallotta. Meg se mertem kérdezni, mi a gond. Pár perc alatt szerencsére magához tért és mosolygott.

-A lányok vagy a fiúk csapatához mennél? – kérdezte elkomolyodva.

-A fiúkéhoz, ha szabad!

-Hát... Szabadnak szabad – mondta, majd megindult előre.

Kissé aggódtam, miért reagált így. Perceken belül megtudtam. Nyugodtan állíthatom, hogy egyikünk sem számított arra, ami következni fog. A lány megállt a barackszínű koli előtt, ami picit kisebb volt, mint a főépület. Elmondta nekünk, hogy a második emeletre menjünk szobakulcsot kérni a koli vezetőjétől. Eddig még semmi olyan nem történt, a meglepetés ezután érkezett. Amikor ugyanis a túlkoros – olyan ötven feletti, de hatvan alatti – nénike meghallotta, hogy miért is vagyunk nála, hatalmas kacagásban tört ki. Nekünk valahogy nem volt vicces. Pillanatokon belül feltűnt neki, hogy mi nem nevetünk, nagyon is komolyan gondoljuk ezt. Abbahagyta, megkomorodott, majd megköszörülte a torkát.

-Khm... Az a helyzet, kisasszony, hogy ön itt az egyetlen lány. Mivel ez a baseballozók kollégiuma, maga is itt lesz elszállásolva. Hozzá kell tennem, egy szabad szobában és egyedül, de szólok, csak fiúk laknak itt!

Meg mernék esküdni rá, hogy tisztán hallottam, amint apum fejében hirtelen vadul kezd kongani a vészharang.

-És nem aludhatna a lányokkal? – próbált menteni a helyzeten anyum.

-Őszinte leszek, nem csak a fiúk csapatában, hanem összességében ő az egyetlen lány, aki ebben a kollégiumban lesz. Mei az egyedüli leányzó, aki baseballozni akar itt. Azt hiszem, sok köze van ennek ahhoz, hogy Ross edző elmondhatatlanul szigorú és a kislányok inkább nem is próbálják meg.

Kb. ez tette fel apum számára az i-re a pontot.

-Ezesetben, Mei, más sportot kell választanod! – parancsolt rám apum.

Nem, arról szó sem lehet! Más sport nem érdekelne! Megfogadtam, hogy tanulni és edzeni fogok! Megígértem, hogy egy nap találkozni fogunk a pályán, egy hivatalos meccs alkalmával. Nem adhatom fel, ha már bejutottam!

-Nem érdekel, hogy itt csak fiúk vannak! Nem félek tőlük és nem is érdekelnek! A baseball miatt jelentkeztem ide, ha most elmegyek ebből a koliból, minden fáradozásom fölöslegessé válik! Apu, kérlek! Hadd próbáljam meg! – kértem őt olyan szemekkel, mint a Shrek-ben a macska.