Ace of Diamond

Nyolcadik fejezet

MEI

Amikor elérkezett a három óra elkezdtem izgulni. A szívem heves kalimpálásba kezdett, a tenyerem meg izzadt. Nagy levegőt vettem, majd kifújtam. Kapitány szavai szerencsére még a fülemben csengtek, így segítettek megnyugodni. Buzdítottam magamat, hogy minden rendben lesz. Remélhetőleg. Nagyon jó lenne, ha gond nélkül sikerülne. Nagy kő esne le a szívemről, ha az edző megdícsérne. Nem, már az is elég lenne, ha nem mondana semmi rosszat.
Épp indultam ki a szobámból, majd egy gondolat hirtelen beékelte magát a fejembe. Talán jobb lenne Mikekkal még az edzés kezdete előtt egyeztetni, míg nem fog az egész csapat minket figyelni. Igen, jó ötlet! Mosollyal az arcomon kiléptem a szobámból. Gyorsan becsuktam magam mögött az ajtót, s átgondolva a dolgot mentem a bölcs öregasszonyhoz. Biztosra vettem, hogy tud nekem segíteni Mike megtalálásában. Kérdés, hogy mennyire lesz segítőkész kedvében. Nemsokára megérkeztem és egy nagy levegővétel után bekopogtam.

-Tessék, gyere be! – hallatszott bentről.

Benyitottam. Felnézett a papírjaiból, majd mosolyogva intett, hogy menjek közelebb. Nem akartam húzni az időt, így nem ültem le, csak megálltam az íróasztala előtt. Valahogy nehezen találtam a szavakat. Kissé zavarban voltam, hogy én érdeklődöm és nyomozok egy fiú után. Lány létemre. Viszont nem volt vesztegetni való percem, ezért belevágtam.

-Csak azt szeretném kérdezni, hogy Mike Mitchell ebben a kollégiumban lakik vagy bejárós?

Gyanakvó tekintettel mért végig, aztán lerakta a kezében tartott lapokat, majd egyenesen rám nézett. Jaj! Ennek nem hiszem, hogy jó vége lesz! Olyan érzésem volt, hogy pár szó után képes lesz kiszedni belőlem, pontosan mit is akarok és miért.

-Miért kérdezed?

Nos, ha gyorsan le akarom tudni ezt a beszélgetést, nem szabad kerülgetnem a forró kását és őszintén kell válaszolnom neki, szóval hajrá!

-Megbeszéltük, hogy edzés után egyeztetünk egy pár dolgot, de nem lesz időm, ezért szeretném megkeresni még előtte.

-Hm...Hm... – méregetett.

Ez a reakció nem csak tőle, de szinte egy embertől sem hangzik jól! Semmikor és senkitől!

-Ő bejárós. Sagittarioni lakos ugyan, de inkább bejár, nem akart beköltözni a kollégiumba. Szerintem ilyenkor már a baseball pálya körül lehet valahol.

-Köszönöm, viszlát!

-Légy óvatos, Archer kisasszony!

-Igyekszem!

Nagyon megkönnyebbültem. Nem kérdezett konkrétabb dolgot és még mindig időben voltam. Siettem a pályához. Megálltam a kerítés mellett és szétnéztem. Mikeot kerestem mindenfelé. Persze, csak a szememmel. Én magam egy helyben ácsorogtam. Pillanatok alatt megtaláltam. A pályán kívül volt még ő is, mint én. Épp nyújtott. Ráadásul egyedül. Ez volt az én lehetőségem! Lassan odalépdeltem hozzá, majd miután megálltam tőle pár lépésnyire, szótlanul figyeltem. Nem tudtam, hogy szólítsam meg. Kissé ciki, de már az is nagy dolog, hogy én kerestem meg őt! Mázli, hogy hamar észlelte jelenlétemet, s ő köszönt elsőként.

-Helló, szép kisasszony!

-Hali! Nyújtasz?

-Igen. Veled mi a helyzet?

-Őszintén szólva izgulok, hogy mi lesz – mondtam, majd rátértem a lényegre. – Figyelj, a baráti randit illetően...

-Le akarod mondani? – egyenesedett fel, s nézett rám riadtan.