Ace of Diamond

Hatodik fejezet

MEI

Most komolyan, hogy lehet ilyen? Ahelyett, hogy rögtön elmondaná az ötletét, direkt húzza az időt! Mind a kettőnkét. Pedig én már mentem volna ebédelni, hogy közben Elaine segítsen leadni a felgyülemlett feszültséget. Igaz, kapóra jött, hogy a kapitány hívatott magához. Mégis... Na jó, ha ő így játszik, akkor én meg rájátszom.

-Hallgatom az ajánlatot – mondtam komoly arckifejezéssel.

-Nocsak, milyen bátor valaki – reagált vissza grimaszolva.

-Már nem azért, hogy tiszteletlen vagyok, de éhes igen. Szeretném gyorsan letudni ezt a beszélgetést, hogy mehessek ebédelni, mert már nincs sok hátra az ebédszünetből – mondtam türelmetlenkedve.

-Mit szólnál egy ajánlathoz? Mindent megtanítok neked a baseballról és segítek rájönni, melyik pozícióra lennél alkalmas.Mit szólsz hozzá? – vigyorgott.

Jól hallok? Tényleg azt mondta, amit gondolok? A nagy menő kapitány önként ajánlja magát nekem? Ezek szerint vannak álmok, meg fantáziálások, melyek valóra válnak. Mostantól arról fogok álmodozni, hogy szerelmet vall. Hátha egyszer teljesül!
Na, de várjunk! Az egyezségek, ajánlatok és fogadások általában rendelkeznek kedvező és kedvezőtlen feltételekkel. Azt elárulta, mit tenne, de azt a felét még nem említette, hogy mit akar tőlem cserébe. Lehet, hogy valami perverzséget! Na jó, nem szabad egyből erre gondolni, ki tudja, milyen gondolatok járják át a fejét. Plusz vannak dolgok, amikbe belemennék és vannak, amikbe nem. El nem tudom képzelni, mit akarhat pont ő pont tőlem. Meghallgatom és aztán döntöm el, mi legyen.

-Ez szép, de mi a csapda?

Ez valahogy így jött ki tőlem. Se szebben, se durvábban. Látszólag tetszett neki, hogy nem mentem bele rögtön buta csitri módjára a fele információ hiányában. Elmosolyodott és folytatta.

-Az a feltételem, hogy cserében az alattvalóm leszel, szépen fogalmazva, addig amíg meg nem tanulsz mindent a baseballról. Plusz ebbe beletartozik, hogy fogom nézni a futásodat, amikor csak szeretnéd.

Nem arról van szó, hogy nem tetszik az ajánlata. Inkább arról, hogy mi lesz, ha mások ezt az egyezséget megtudják. Emellett pedig bunkó parasztként ismerem jobban, mint édes hercegként, így félő, hogy meg is alázna, míg van rá lehetősége. Nem vagyok előítéletes, csak egyszerű megérzés.
Mintha olvasott volna gondolataimban, megkomolyodott, majd folytatta.

-Ez a dolog köztünk maradna.

-Tessék?

-Ha beleegyezel, akkor köztünk marad. Legalábbis az én részemről. Ha akarod, te elmondhatod, akinek akarod.

-Te tudsz olvasni mások gondolataiban? – kérdeztem elcsodálkozva.

-Miért?

-Mert épp arra gondoltam, mi lesz, ha mások megtudják – mondtam, majd egy különálló kérdés következett. – Figyelj, hány órád van ma?

-Még egy lesz most az ebédszünet után, s mára végeztem.

-Akkor találkozzunk a koli bejárata előtt rögtön az óránk után – szóltam, majd hozzátettem. – De ha nem leszel ott, tíz percet kapsz. Ha letelik és nem leszel sehol, akkor a válaszom „nem" lesz, még akkor is, ha amúgy igen lett volna. Érthető?

-Természetesen – mosolygott, majd kinyitotta az ajtót és köszönés nélkül bement az osztályába.

Nagyszerű! Beszéltem vele és teljesült egy vágyam is. Ezen kívül maradt még pár percem arra, hogy beharapjak valamit az utolsó órám előtt. Az edzésre sem akartam korgó gyomorral menni. Szedtem a lábam, amennyire csak bírtam, hogy még érkezzek enni. Beértem az ebédlőbe. Körülnéztem. Elaine a megszokott helyünkön ült. Intett nekem. Megkönnyebbültem, hogy még megvárt. A konyhásnénitől megkaptam az adagomat, majd gyors léptekkel jutottam el hozzá. Leültem. Kajálás közben kérdezte, hogy mi volt, hova húzott magával Gray, de nem akartam megmondani az igazat. Nem volt szép tőlem ez a hallgatás, de nem szerettem volna, ha bárki más meghallaná mit mondok, Elainen kívül. Nagyon siettem az evéssel. Még időben voltam, hihetetlen! Öt perc maradt még csengetésig. Amikor az üres tányéros tálcát vittem volna a helyére, sietségemben nem vettem észre az utamban lévő akadályt. Nem volt más, mint a műcica! Ezzel a lánnyal folyton az ebédlőben találkozom. Nem mintha máshol is szeretném látni őt. A kis rohadék vajon mit csinált, miután eljutott neki, hogy én voltam az, akivel a legutóbb szemétkedett? Nem kért bocsánatot, épp ellenkezőleg. Elégedetten vigyorgott, majd az utolsó pillanatban kirakta elém a lábát. Nem láttam, de ő állt pont úgy, hogy meg tudjak benne botlani. Reflexszerűen becsuktam szemem. Visítást nem adtam ki, mert nem akartam, hogy még jobban szórakozzon. Valaki azonban a segítségemre sietett, mert a hideg padló helyett enyhe melegséget érzékeltem. Ráadásul egy erős kéz át is karolt. Plusz a tálcát sem éreztem már a kezemben. Szép lassan, na meg óvatosan kinyitottam a szemem. Egy ismerős arcot láttam magam előtt pár centire. A baseball pályán láttam már őt, mikor futott. Legalábbis, azt hiszem. Ennyire közelről még nem találkoztam vele.