Ace of Diamond

Hetedik fejezet

MEI

Nem hittem a fülemnek. Talán már képzelődtem. Boldog lettem volna, ha ő az, de az teljességgel lehetetlen. Pár másodperce még sehol nem volt, átlag emberek vagyunk, szóval teleportálást sem használhatott. Mégis... Csoda történhet egyszer vagy kétszer.
Nem bírtam tovább. Muszáj volt megfordulnom és a két szememmel bizonyosodni meg arról, hogy csak képzelődtem vagy tényleg mögöttem áll-e. Mély levegőt vettem és behunytam a szemem. Megfordultam és kinyitottam. Teljes valójában, kicsit levegőért kapkodva, mégis szexin áll előttem. Ámulatomban számhoz kaptam mind a két kezem. Annyira boldog voltam, hogy sírni tudtam volna. Na, meg visítozni, hogy tényleg megjelent és betartotta az utolsó leheletnyi pillanatig az ő részét az alkuból. Így rajtam volt a sor. Már egyáltalán nem stresszeltem, pedig mindkét tenyeremről csorogtak az izzadtságcseppek, mialatt a válaszomon gondolkoztam. No, de most őszintén. Ki lenne képes nemet mondani neki? Ráadásul egy ilyen belépőszöveg után. Lehet, nem ismerné be, de biztosra vettem, hogy valamennyit futott, mert a napbarnított arca ki volt kissé pirulva és a szokottnál gyorsabban szedte a levegőt. Nagyon helyes volt. Pláne, ha belegondolok, hogy miattam sietett.

-Te megtanultál teleportálni vagy esetleg repülni?

Nem akartam rögtön válaszolni és útjára engedni, ezért húzni akartam az időt. Jobb ötletem nem volt, így mondtam ami a nyelvemre jött.

-Miért is?

-Csak mert nem láttalak sehol, megfordultam és puff! – itt úgy csináltam, mint egy vad macskaféle, aki épp a prédájára ugrik. – Hirtelen itt teremtél! Hogy csináltad?

Elmosolyodott, majd miután kifújt egy nagyobb adag levegőt, válaszolt.

-Ha nagyon akarok, képes vagyok szélsebességgel futni – mondta büszkén.

Te jó ég! Tényleg miattam igyekezett ennyire! Ennek annyira megörültem, hogy elmosolyodtam. Azt hiszem, még el is pirultam, de kit érdekel? A pár perccel előbbi rossz érzés teljesen elmúlott.

-Kapitány... – kezdtem bele halkan.

-Igen?

-Én elfogadom az ajánlatodat, de szeretnélek arra kérni, hogy a nagyobb magánéletembe ne avatkozz bele, rendben?

-Mit jelent az, hogy „nagyobb magánélet"? – nézett rám kérdőn.

-Például, hogy kivel randizok vagy mikor megyek haza látogatóba. Ilyen téren levő magánélet.

-És mi lenne a „kisebb magánélet"?

-Az, hogy mit csinálunk a koliban, a suliban, meg azon kívül, ahol még összefutunk, de abba nem szólhatsz bele, hogy másokkal mit csinálok. Vagyis... Na, remélem, hogy érted, mert nem tudom jobban elmagyarázni – mondtam zavartan.

Nem perverz értelemben gondoltam. Viszont rossz az, aki rosszra gondol, de hülye, aki nem. Márpedig normálisabban nem tudtam elmagyarázni neki! Fejben megvolt, hogy mit mondok, de amint a szemébe néztem, a gondolataim teljesen összekuszálódtak és csak egy részét tudtam világosan, érthetően szavakba önteni.
Egy kis ideig hallgatott. Szerintem próbálta átgondolni és értelmezni a mondataimat. Pár perc múlva megérkezett Kapitány barátja, s pár másodpercre félre rakott engem. Nem zavart, mert így legalább nem fogja hallani a beszélgetésünket.

-Sziasztok! – köszönt ránk.

-Szia! – köszöntem mosolyogva.

-Csá! Hé, Roland! Menj nyugodtan előre a zuhannyal, én majd aztán megyek! – mondta amolyan menő kisugárzással.