PULSE (Larry AU 18+)

5. fejezet

Hiába végeztem hamarabb, semmivel sem pihentem többet, mintha a rendes tíztől kettőig tartó beosztásomban dolgoztam volna az éjjel. Órákig csak forgolódtam az ágyamban a történtek hatására. De hiába agyaltam órákat rajta, továbbra sem találtam magyarázatot Harry viselkedésére. Pillanatok alatt lesz elutasító és távolságtartó, máskor meg úgy érzem, úgy néz rám, mintha én lennék a világ közepe. Mintha az egyetlen vágya az lenne, hogy megcsókoljon, de mégsem teszi meg. Az, hogy egy nap kétszer is át kellett élnem ezt, megőrjít. Azt éreztem, hogy bár első alkalommal még visszatartotta valami, ellen tudott állni a vágyainak, ha másodszorra nem zavarnak meg, nem tudott volna uralkodni magán. Aztán az is lehet, hogy csak én képzelem ezt is bele. Talán csak buta álmodozás az egész. Főleg, hogy derült égből villámcsapásként még az is kiderült, hogy nem is szingli. De mi az, hogy nem hagyhatja ott a férfit, akit nem szeret? Ráadásul ott vannak Adam majdhogynem fenyegető szavai is. Semmit nem értek. Akadt olyan pillanat is, hogy a gondolataim már odáig jutottak az éberen ágyban forgolódás alatt, hogy vagy én vagyok őrült, vagy ő, de valamelyikünk mindenképpen.

Annyi előnye azért volt a dolognak, hogy azzal, hogy fél éjszaka próbáltam megfejteni őt, észrevétlen valamivel előrébb jutottam abban, hogy megfejtsem saját magamat. Nem kérdés, hogy tetszik nekem, hogy valami egészen felfoghatatlan módon vonz az első munkanapomtól kezdve. Sosem történt még meg velem, hogy egy ismeretlen ember, anélkül, hogy bármit is tudnék róla, ilyen hatással legyen rám. Mindig felületesnek gondoltam az efféle vonzalmat. Nem kérdés az sem, hogy kétségbeesetten akartam azt a csókot. Nem is egyszer. Minden alkalommal, amikor a közelembe kerül, és csak rápillant a számra, azt várom, mikor csókol meg. Mint egy eszelős tini, aki rajong a suliban a fiatal tornatanárért.

De érzem, hogy ő is akarja, bármennyire is próbálom néha azzal magyarázni a dolgokat, hogy csak az én agyszüleményem az egész, biztos vagyok benne, hogy akarja, akárhogy is próbálja visszafogni magát. Csak az indíttatás ködös még a fejemben. Talán ha odaállna elém, a szemembe nézne, és azt mondaná, hogy ne várjak tőle semmit, de belepusztul, ha nem fektethet le, ledobnám a gátlásaim, letépném a ruháit, és olyan felejthetetlen élményt adnék neki, hogy magamat is meglepném vele. Csak mondaná már ki, mit vár tőlem! Vagy legalább mutassa meg egyértelműen. Ne így, hogy kibogozhatatlan rejtvényeket kelljen fejtegetnem egész éjszaka, alvás helyett!

Iszonyú lassan telik el a nap. Többször azon kapom magam, hogy nemhogy fogalmam sincs, miről beszél a tanár, de még azt sem tudom hirtelen, milyen órán ülök. Véget kell ennek vetnem. Arról volt szó, hogy az egyetemre fogok koncentrálni. És nem keresek új szerelmet. Mert a szerelem egy elbaszott dolog, kifacsar, eltapos, megrág és kiköp a tehénszaros hátsóudvarra. Lehet, hogy egy ideig mosolyog rád, simogat egy kicsit, de a végén úgyis a bűzlő, meleg, friss tehénlepényben végzed.

Már fél nyolc után itt téblábolok a klubban. Végül a mai műszakomat sikerült elcserélnem egy sráccal úgy, hogy „ne neki okozzak ezzel is problémát". Cserében viszont vasárnap zárásig leszek, kettőtől hatig. Legalább ezt is kipróbálom. Azt mondják, olyankor már több a részeg, nehezebb kezelni őket, de cserébe több a jatt is.

Beszélgetek a fiúkkal, iszom egy dupla kávét, hogy a mára jutott igen csekély alvás mellett bírjam a tempót. Aztán amint szabaddá válik a főnök, a kész tervvel a fejemben bemegyek az irodájába.

Épp csak belépek az ajtón, becsukom magam mögött, de nem megyek közelebb. Inkább a lehető legmesszebb tőle, feszülten a fának dőlök.

- Szeretném, ha keresnél valakit a helyemre. Fel szeretnék mondani – kezdem, mire érdeklődve felnéz az íróasztalán heverő szokásos papírhalomból. – Nem hagylak szarban, megvárom, míg lesz valaki, addig maradok – mosolyodok el halványan.