PULSE (Larry AU 18+)

13. fejezet

Ideges dörömbölésre kapjuk fel a fejünket. Mintha csak az előző hajnalt élném újra, azzal a különbséggel, hogy most Harry itt fekszik az ölembe hajtott fejjel, és épp nyújtózkodik, mint egy kismacska. Ő nem állhat az ajtó túloldalán. És most még annyira sem értékelném, ha Johnny szobrozna a küszöbön, mint tegnap hittem.

Harryre pillantok, ő pedig megvonja a vállát, felemeli a fejét a combjaimról, és némán a bejárat felé biccent. Kihajtogatom a lábaimat a törökülésből, és leteszem az asztalra a tálkát, amiből a ropogós szőlőszemeket adogattam a szerelmem szájába eddig. Lopakodva közelítem meg a kémlelőnyílást, de azonnal megkönnyebbülök, anélkül hogy belenéznék, mert meghallom Niall zaklatott kiabálását.

- Louis! Engedj be!

Visszaosonok a nappali kanapéján meztelenül elnyúló tökéletességhez, és kérdőn nézek rá.

- Niall az... Most mit csináljak? – suttogom tágra nyílt szemekkel, és közben próbálom nem tudomásul venni, ahogy lustán fel-le siklik az egyik tenyere a hasizmain.

- Először is öltözz fel – mutat mosolyogva az orra előtt himbálózó farkamra, és beharapja az alsó ajkát. – Aztán engedd be – vonja meg a vállát. – Ha akarod, elbújok a szekrényben, amíg kiteszed... – vigyorog idétlenül.

- Ennyire viccesnek gondolod a helyzetet? – mordulok rá. – Azt hittem, félnünk kell a pasidtól, és nem tudhat senki rólunk.

- Ő a legjobb barátod, nem? – húzza fel a szemöldökét. – Reménykedem benne, hogy nem tenne keresztbe neked.

Ebben igaza van. A földről felkapok egy jogging alsót, és magamra húzom. Neki pedig odadobom a bokszerét és a pólóját.

- Jövök már! Nem kell rám törni a zárat! – kiáltok ki.

- Rám uszítottad, vagy mi?! – esik nekem Niall köszönés nélkül, és a sarkával berúgja maga után az ajtót.

Nem igazán értem, mire céloz. Ha a tegnap éjszakára, akkor ahhoz nekem igazán semmi közöm. Nem én ragasztottam egymásra őket, ment az szépen magától, én csak pislogtam nagyokat.

- Miről beszélsz?! Nyugi már, és gyere be.

- Nem válaszoltál – ragadja meg a felkaromat. – Tuckernél vártalak, megebédeltem egyedül, és amikor csalódottan kifelé indultam, találd ki, kinek a mellkasába ütköztem bele arccal! – mereszti rám a szemeit drámaian. – Segítek: csilli-villi szerelés, hosszú combok, nagy kék szemek, fogkrémreklám mosoly...

- Szerintem ez Adam lesz... – jön a kuncogás a nappali ajtajából, és hirtelen nem tudom, melyikünk döbben le jobban a látványon.

Mi a francért nem tudta meghúzni magát csendben?! És ha jól emlékszem, a pólóját is odadobtam neki, nem csak az alsógatyáját...

Niall rám néz, és tátott szájjal mutogat az ajtókeretnek támaszkodó félmeztelen srác irányába. A torkára fagy a szó.

- Kissé... umm... elfoglalt voltam. Nem láttam időben az üzeneted – mutogatok én is jelentőségteljesen bólogatva Harry irányába. Ha már megjelent itt egy szál bokszerben, nem mindegy? Letagadhatnám az egyértelműt, de felesleges köröket futnánk vele. – És tudod mi a legviccesebb? Hogy Adamét sem. Ugyanoda hívott hambizni ő is. Nekem ehhez a véletlenhez semmi közöm, hidd el. Mindketten velem akartatok találkozni – nevetek fel. – Most már csak az a kérdés, miért? – húzom fel a szemöldököm kíváncsian.

- Te komolyan a főnököddel dugsz? Annyira tudtam! – vált nagy hirtelenjében témát.

- Hé, rólad és Adamről volt szó! – bököm meg a vállát. – Szóval miért volt olyan sürgős beszélned velem?